Az ötvenhatos forradalomról sok mindent elmondtak és leírtak az utóbbi két esztendőben, s elérkeztek a hazai olvasóhoz az emigrációban megjelentetett legfontosabb kiadványok is. Persze még a visszaemlékezések és dokumentumközlések bősége mellett is akadnak homályban maradt, fontos részletek. Egy ilyenről szeretnék szólani, nevezetesen az 1956-os MEFESZ tevékenységéről, annál is inkább, mert ebben annak idején nekem is részem volt.
A MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) eredetileg a második világháború után jött létre, majd a többi ifjúsági szervezettel együtt megszűnt a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) megalakulása után. 1956. október 16-án alakult újjá a szegedi egyetemen rendezett diákgyűlés kezdeményezésére, párhuzamosan a DISZ-ben megindult bomlási folyamatokkal és a többi, korábban szintén megszűnt demokratikus ifjúsági szervezet - Magyar Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség, Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége, Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége - fokozatos újjáalakításával.
A megelevenedő mozgalomhoz néhány nap leforgása alatt több fővárosi és vidéki főiskola ifjúsága csatlakozott. Szervezeti felépítése azonban egyelőre késett, mivel október 23-án és a következő napokban Forradalmi Diákbizottságok alakultak a felsőfokú intézményekben, s ezek vették kezükbe az egyetemi mozgalmak irányítását.
Az egyetemi diákszervezet
Az új szervezet csak a forradalom leverését követő hetekben épülhetett ki, midőn a berendezkedő kádárista hatalomnak még nem volt kellő ereje ahhoz, hogy elfojtsa a társadalmi akaratot képviselő demokratikus szervezeteket. Magam akkoriban kapcsolódtam be munkájába, azt követően, hogy a MEFESZ első vezetője, Pozsár István, a bölcsészkari marxista tanszék tanársegéde, aki korábban az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságnak is vezetője volt, előzetes letartóztatásba került, s az egyetemi és főiskolai diákgyűlések küldötteiből megalakult a MEFESZ Országos Intézőbizottsága, illetve ennek első ülésén választás folytán az Intézőbizottság titkársága.
Az Intézőbizottságban részt vettek a budapesti tudományegyetem bölcsész-, jogi és természettudományi karának, az akkor két intézményre osztott műszaki egyetemnek, az orvosi egyetemnek, a közgazdasági egyetemnek, az agráregyetemnek, az állatorvosi, a kertészeti, a színművészeti és a zeneművészeti főiskolának, továbbá az akkor önálló felsőoktatási intézményt alkotó Lenin Intézetnek a küldöttei. Időnként megjelentek összejövetelein különböző vidéki egyetemi és főiskolai karok, többek között a miskolci és veszprémi műegyetem, a debreceni tudományegyetem delegátusai is.
Az egyetemi diákmozgalom sodrában és képviseletében fellépő MEFESZ ekkor már "utóvédharcait” vívta, azaz nem szólhatott bele hatékonyan a politikai események alakulásába. Elvi síkon azonban fenn kívánta tartani azoknak az eszméknek és politikai követeléseknek az érvényességét, amelyek jegyében a forradalmi diákmozgalom kialakult, s dokumentumaiban, illetve gyűlésein a nemzeti függetlenség, a demokratikus szocializmus - és a diákmozgalom sajátos jellegének megfelelően - az egyetemi-főiskolai önkormányzat elveit képviselte. Jól mutatják ezeket a törekvéseket a szervezet szórványosan fennmaradt dokumentumai, így a MEFESZ 1956. december 19-én keltezett Ideiglenes Szervezeti Szabályzata, ebből szeretnék idézni:
„A MEFESZ politikai tevékenysége a nemzeti függetlenség és szuverenitás, a magyar sajátosságoknak megfelelő szocialista építés és a legszélesebb körű demokratizálódás körülményeit tartja szem előtt.
A MEFESZ fő feladatának tartja az egyetemisták és főiskolások erkölcsi és anyagi érdekeinek védelmét, az ország területén belül és kívül.
A magyar egyetemi és főiskolai ifjúság testvéreinek tekinti a munkás és paraszt ifjúságot, és a legszorosabban együttműködni kíván az ifjúság valamennyi rétegszervezetével.”
A másik dokumentum, amelyet idézni szeretnék, a Műegyetemi MEFESZ Bizottság Titkárságának ugyancsak 1956 decemberében kiadott közleménye, amely a szervezetnek az egyetemi munka megindításában betöltendő feladatait jelölte meg:
„A MEFESZ legfontosabb politikai célkitűzése, hogy elősegítse népünk egységét, a független, szuverén és nemzeti sajátságainkon alapuló szocialista Magyarország megteremtése céljából. Célja továbbá, hogy minden területen védje az egyetemi és főiskolai hallgatók érdekeit. Céljait a MEFESZ törvényes keretek között, legális munkával kívánja megvalósítani, ennek érdekében szervezi újból sorait. A szervezeti demokrácia, amely biztosítéka annak, hogy a MEFESZ életében a demokrácia érvényesüljön, mai helyzetünkben ne szolgáljon végnélküli vitákra alkalmul. Legelső feladatunk szervezetünk kibontakoztatása, munkánk megindítása. Ennek csak akkor felelünk meg, ha mindenekelőtt azt keressük, ami összetart bennünket, s nem azt, ami széthúzza sorainkat.”
Megbuktatott kiegyezés
Ezek a dokumentumok is azt tanúsítják, hogy a MEFESZ vezetése bizonyos kompromisszumkészséget mutatott, hasonlóan a többi demokratikus értelmiségi szervezethez, legalábbis nem kívánta kiélezni viszonyát a Kádár-kormánnyal, ugyanakkor határozottan elzárkózott attól, hogy együttműködjék vele. Akkori tevékenysége mindenképpen a gyakorlati munkára irányult, s ennek során elsősorban az egyetemi és főiskolai fiatalok elemi érdekeinek védelmét állította előtérbe.
Így szerepet vállalt a külföldről beérkező segélyszállítmányok elosztásának megszervezésében, illetve a letartóztatott diákok szabadlábra helyezéséért folytatott erőfeszítésekben, s ennek keretében több alkalommal folytatott tárgyalást a budapesti szovjet városparancsnokság vezetőivel, illetve Münnich Ferenccel, aki abban az időben a „fegyveres erők minisztere” volt, s így a karhatalom felső irányítása az ő illetékességi körébe tartozott. Magam is részt vettem egy Münnichhel folytatott megbeszélésen, s jól emlékszem arra a kérlelhetetlenségre és hatalmi arroganciára, amelyet a miniszter tanúsított.
A MEFESZ vezetősége már november második felétől kezdve azt az álláspontot képviselte, hogy minél hamarabb meg kell indítani az egyetemi oktatást, meg kell teremteni ennek feltételeit, és éppen ezért az ifjúságot távol kell tartani minden veszélyessé válható cselekedettől, például olyan akcióktól, amelyek egyértelműen rendőri megtorlással járhatnak.
Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy bizonyos értelmiségi fellépésekben a MEFESZ-vezetés tagjai is részt vállaljanak, így röplapok készítésében és terjesztésében, az Értelmiségi Forradalmi Tanács akcióiban, vagy az emlékezetes decemberi nőtüntetés megszervezésében. Az írószövetség nevezetes decemberi közgyűlésén pedig éppen én képviseltem az egyetemista szervezetet.
Remények és csalódások
November végén-december elején voltak még olyan remények, hogy a MEFESZ mint az egyetemi és főiskolai fiatalság többé-kevésbé önálló szervezete esetleg fenntarthatja tevékenységét, s történtek olyan kezdeményezések, amelyek a szervezet további munkalehetőségeit kívánták volna kialakítani. Így a MEFESZ lapengedélyt kért a kormánytól egy Magyar Ifjúság címen megjelenő hetilap kiadására, s e tervezett lap főszerkesztőjének Németh Lászlót kérte fel. A tervezett lapindítás azonban meghiúsult, helyette egy másik Magyar Ifjúság című lap indult meg, már a Kommunista Ifjúsági Szövetség orgánumaként.
Ugyancsak kísérlet történt arra is, hogy a MEFESZ kapcsolatba kerüljön a nemzetközi ifjúsági mozgalmakkal. 1956 decemberében Budapesten járt a Prágában székelő Nemzetközi Diákszövetség egy küldöttsége, Jiři Pelikan vezetésével. A MEFESZ vezetőségével is találkoztak, s emlékezetem szerint hosszas vitát folytattak a végbement események jellegéről és a kibontakozás lehetőségeiről. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Jiři Pelikan, aki mint a csehszlovák televízió elnöke, 1983 augusztusában emigrációba ment, egy későbbi nyilatkozatában maga beszélt arról, hogy a budapesti diákok érvelése miként okozott „repedéseket” a sztálinizmusnak azon a monolitikus ideológiai rendszerén, amelyet akkor, 1956 végén ő maga is vallott és képviselt.)
A kormányzattal folytatott tárgyalások időszaka közben véget ért, illetve a kormányzat is arra az elhatározásra jutott, hogy az egyetemi fiatalságot a pártvezetésnek alárendelt egységes ifjúsági tömegszervezetben egyesíti. Ez a szándék kapott hangot az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának „Az ifjúság nevelésének néhány kérdéséről és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakításáról” hozott 1957. március 11-i határozatában. Mindez természetesen a MEFESZ felszámolását jelentette. Időközben a diákszervezet néhány vezetőjét, például Marián Istvánt és Erdélyi Tibort letartóztatták, bár egyiküket sem a MEFESZ-ben végzett tevékenysége miatt.
A szervezet utolsó diákgyűlését 1957 elején tartották meg. Ennek a küldöttek bizalmából én voltam a levezető elnöke. Ekkor azonban már a karhatalom igazoltatta a gyűlésre érkezőket, s több olyan személy, például a később újságíró karriert befutó Várnai Ferenc, aki különben nem tartozott egyetlen egyetem vagy főiskola kötelékébe sem, élesen vitatta a gyűlésen elhangzott véleményeket, dicsőítette a novemberi szovjet intervenciót és támadta a MEFESZ vezetőségének a szervezet megőrzésére irányuló törekvéseit.
Ekkor már a MEFESZ vezető testülete is megoszlott. A legtöbben visszavonultak a diákmozgalomból az egyetemi tantermekbe, néhányan - így Berecz János és Prandler Árpád - pedig a megalakuló Kommunista Ifjúsági Szövetség funkcionáriusai lettek. Magam szerencsére befejezhettem egyetemi tanulmányaimat, nem sokkal ezek után viszont a Fő utcai „vizsgálati” fogházba, majd a tököli internálótáborba kerültem, s hat hónapos internálás után még egy esztendőt töltöttem rendőri felügyelet alatt.
A történet vége
A MEFESZ 1957 elején szüntette meg tevékenységét, hamarosan az irodája is becsukott. Sok akkori társammal, például Andorka Rudolffal, Erdélyi Tiborral ezután is jó barátságot tartottunk fenn, másokkal a Történelmi Igazságtétel Bizottsága 1988-as megszervezése idején újítottuk fel régi kapcsolatunkat.
A MEFESZ dokumentumai, legalábbis azok, amelyeket annak idején megőriztem, egy házkutatásnak váltak áldozataivá, nem tudom, megvannak-e még valahol. A magyar történelemnek (és persze az ötvenhatos forradalom történelmének is) igen sok fontos dokumentuma vált a rendőrségi eljárások, házkutatások áldozatává. Szomorúan állapítom meg, hogy ezeket a személyes iratgyűjteményeket a rendszerváltozás után sem kaphatták vissza a korábbi tulajdonosok.
