A hogyan tovább kérdésre sok millió magyar válasza kézenfekvő: leváltani a mai, egyszemélyi önkényre épülő, megosztó, korrupt, bármilyen együttműködésre képtelen rendszert. Minden jel arra mutat, hogy ma már a demokratikus ellenzéki pártokkal együtt egyre nagyobb tömegek is ezt akarják. Mégis távol tartják magukat az ellenzéktől, sokan pedig általában a "politikától". Ebből le kell vonni egy fontos következtetést: súlyos baj van az üzenetekkel.
A pártok fontos mondanivalója a leleplezés. Erre folyamatosan szükség van, de ez ma már nem elegendő. A hatalmon lévők magatartását, visszaéléseit, sunyi hazudozásait, ostoba jogi csűrcsavarjait és jogsértéseit, gyűlöletpolitikáját, arroganciáját mostanra már nemcsak ez az egyetértő tömeg, hanem a ma még habozó jelentős réteg is jól ismeri. A politika iránt érdeklődők is jószerivel megcsömörlöttek már attól, hogy a baloldali médiában napról napra részletezik tényfeltáróik az egyre nagyobb disznóságokat, amelyeket a kormányfő utasítására, vagy beleegyezésével a hatalmon lévők és vazallusaik elkövetnek. Ma már nem az a fő kérdés, hogyan lehet megvilágítani, mi folyik Magyarországon. Ezt csak az nem látja, aki nem is akarja, annak meg mindegy.
A másik unos-untig tárgyalt téma a demokratikus pártok összefogása. Kétségtelen, 2018-ban pártokra fogunk szavazni, másképp nem megy, és a győzelemhez a demokratikus ellenzék pártjainak egyeztetett fellépése szükséges. Erről szól ezer tudósítás, nyilatkozat, interjú, ezzel van tele a sajtó. Tárgyalásokra készülnek. A közleményekből, nyilatkozatokból, interjúkból azonban az derül ki, hogy a demokratikus ellenzék pártjai a kormányváltás, a választások megnyerésének technikájával vannak elfoglalva. Hogyan lehet a párturalmi érdekeket kiszolgáló jogi manipulációk és jogsértő cselezések ellenére valahogy mégis győzni majd a következő választáson? Ez az uralkodó téma. Hogy minden választókerületben egy közös jelöltet állítsanak, hogy legyen-e előválasztás - ezek a technikai részletek. Vagyis a módszerekről beszélnek folyamatosan, meg az összefogásról, mindenkivel, civilekkel, szakszervezetekkel, értelmiséggel.
A nyilvánosan folyó polémiákból azonban egyre-másra inkább az ellentéteket, a széthúzást, az önző pártérdekek érvényesítésére törekvést látja a nagyközönség. A pártvezetőknek egy lényeges felismeréshez kellene eljutniuk: mindez teljesen érdektelen a pártot választani akaró tömegek számára. A választási technikáról szóló egyeztetést intézzék el a pártok egymás között, akár zárt ajtók mögött, és szóljanak, ha van eredmény. Így talán nem járatnák le magukat annyiszor, és bizonyára még eredményre is könnyebben jutnának.
Egészen másra vagyunk kíváncsiak. A pártpolitikai egyezkedések helyett mi, a nép, azt akarjuk hallani, mit szándékoznak tenni a demokratikus ellenzéki pártok - új pártok megjelenésére is számítva -, ha megnyerjük nekik a választást.
A kerekasztal nagyon jó gondolat, de ott ne a meg nem szerzett konc felosztásán rágódjanak, inkább alakítsanak közös szakértői bizottságokat, nem pártpolitikusok, hanem tudósok, akadémikusok vezetésével és részvételével. Ezek dolgozzanak ki alternatív koncepciókat a társadalom, a gazdaság égető gondjainak megoldására. Olyan változtatásokat, amelyek képesek felszámolni a mai elfuserált rendszerekből következő anomáliákat. Akkor lenne miről döntenünk. Talán ezekből a bizottságokból a viták végén létrejöhetne egy árnyékkormány, amely a választási győzelem után egy szakértőkből álló valódi kormány megalakításának alapja lehetne.
A pártok eddig az ország normális rendjét helyreállító jövővel alig láthatóan foglalkoztak. A már létező pártprogramok egyrészt az általánosságok szintjén megrekednek, másrészt nem jutnak el a tömegekhez, mert nem bontják le őket tömör, rövid, világos, ígéretes üzenetekké. Ma a fordulatot akaró emberek azt szeretnék tudni, hogy a demokratikus ellenzék mit tud ígérni, hogyan oldaná meg az ország gondjait, bajait, és a kiállásból leszűrni, hogy kikben bízhatnak meg, akik talán valóban képesek is lesznek változtatni. Összefogni nem csupán valami ellen, hanem valamiért szeretnének.
Ha továbbra is csupán a leleplezés marad a fő mondanivaló, és a választási technika a vitatéma, akkor sosem lesz előrelépés azon az úton, amely a kormány leváltásához vezet. Nem elég újra meg újra ecsetelni az egészségügy siralmas állapotát, az oktatás színvonalának esését, a szegénység terjedését, a presztízsberuházások értelmetlenségét, a közpénzek magánpénzzé alakítását, a kisvállalkozások vegetálását, és még ezer más bicskanyitogató jelenséget.
Hasonlóképpen nem elég arról dönteni, hogyan állítson közös jelölteket a demokratikus ellenzék. Ha nem tudja ez az oldal világosan megfogalmazni, hogy mit ígér, milyen egészségügyet, oktatást, közpénz-felhasználást és egyebet kíván megvalósítani, és ha nem látszanak mögötte meggyőző tervek, koncepciók, akkor nem számíthat arra, hogy a tömegek bízni fognak bennük. Miért is gondolnák az alternatívák bemutatása nélkül, hogy "ezek" majd jobbak lesznek?
