;

könyv;borkultúra;Rácz László és Cs. Varga István;

- Borkultúra kettős tükörben

Valóban – ahogy a címe is sugallja – „kettős tükörben” láttatja az olvasókkal a magyar borkultúrát a bor készítésének menetét és a bor irodalmát Rácz László és Cs. Varga István. S ahogy a jó bor mértékkel történő fogyasztására is kedvet kapunk, ha a gusztusosan elénk tálalt pohár fölé hajlunk, a könyv is olvasásra késztet, csodaszép kivitelezésével, amely a Hungarovox munkáját dicséri, és Pereszlényi Helga sugallatos címlapjával.

Már a prédikátor is megírta: „… a bor vidámmá teszi az életet”. Már ha mértékkel isszák, s nem búfelejtőnek a rosszat. Ez a könyv nem azokról és azoknak készült, akik rongyokon fekszenek az aluljárókban és féltett kincsükként szorongatják a gyanús tartalmú literes üveget, tekintetükben lemondó céltalansággal. Ez valóban a kulturáltan ivók, a bor mellett oldottan csevegő megvidámodott arcúak társaságát idézi. Megtanít a bor készítésének fortélyaira, a munka szeretetére, és kezdeteitől idézi a bor és a borivás dicséretére született műveket.

Ízlés dolga, ki melyik nevezetes borvidék adta italt kedveli leginkább. A világmárka tokaji furmintot, az egri bikavért, a badacsonyi szürkebarátot, a móri ezerjót, a villányi cabernet sauvignont, vagy éppen a csopaki rizlinget. Egyre nagyobb a választék, kiváló termelők neve és ajánlása olvasható saját palackjaikon, s a hegyoldalakra kaptatók szívesen telepszenek a terített asztalok mellé, hogy megízleljék a pincékben őrzött hordók csalogató termékét.

A szüret ünnep, ott is, ahol nem híres a bor, a szekereken és fogatokon vonulókat örömmel és pogácsával fogadják, menetük bearanyozza az őszt. Ez az évszak a pinceszerek ideje, hatalmas bográcsokban illatozik a pörkölt, bőven fogy az elmúlt évek bortermése, ürülnek a hordók, hogy legyen helye a leszüretelt szőlőnek. Messzire hallatszik az énekszó, fogynak a fürtök, csak a jégbornak hagyottak maradnak a tőkéken. Alkalmi mondókák, versek születnek, de a magyar költészetben jócskán akadnak maradandó költemények, a bort dicsőítő dalok, némelyiket a nedűt kedvelő nagy költők írták, hagyományt teremtve a borivás és a bor kultúráját gazdagítva.

Eszembe jutnak azok a réi esték, amikor feleségem társaságában a konyhaasztal mellett suttogtunk apámmal egy üveg csopaki társaságában. (Neki az volt a kedvence, akkoriban vadászni kellett rá, manapság gusztusos palackokban hozza a fiam.) Megjelenik emlékeim vásznán anyai nagyapám hatalmas karosszékben üldögélve, keze ügyében a flaska és a szóvadíz. Tersánszky Józsi Jenőt a Greguss utcai borkimérésbe kísérhettem, diadalüvöltéssel fogadták a borivók, akik egyáltalán nem kulturáltan nyeldekelték a balatoni nedűt.

Boldog, aki jó bort ihat. A mosoly az ég ajándéka, ahogy a neves magyar borvidékek termései is.

Beütött az istennyila, éppen amikor már kezdődne az előadás, és halványulnak a nézőtéri fények, egy durranás, némi szikrázás a színpad baloldalán, majd totál sötét lesz. Többen azt hiszik, hogy valami kiverte a biztosítékot, áramszünet keletkezett, aztán kiderül, hogy ez már az Iván, a rettenet című produkció, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, a Radnóti Színházban.