- drMáriás: nálunk a diktátorok sztárok

- A napokban Pécsen nyílt életmű kiállítása, de a műterme, ahol beszélgetünk, tele van festménnyel. Ez hogyan lehetséges?

- Elég nagy a pécsi kiállítótér, de mégsem fért el annyi festmény, amennyit szerettünk volna, ezért haza kellett hozni néhányat. Persze az összeset el se vittem.

- Az idén készültek és még nem kiállítottak közül ajánlana nekünk néhányat?

- Az egyik legkonstruktívabb személyiség a mai közéletben, Mészáros Lőrinc, aki nagyon sok számmal van terhelve mindennap, komoly összegekkel kell foglalkoznia és a megértésem és szimpátiám jelenként az orosz konstruktivisták újraértelmezett stílusában jelenítettem meg, mint egy tengerészt, aki a pénz tengerén hajózik. De mutatok egy másikat, ezen Donald Trump amerikai elnökjelölt látható punk stílusban, a frizurája azért is olyan, mint egy punk taraj. Másrészt olyan rikító színekben pompázik, amelyek a nyolcvanas évek lázadóira voltak jellemzőek. Emellett a naiv stílus és némi expresszionista elemek keverednek még ezen a festményen. Az egyik főképemnek tartom ezt a másik festményt, amelynek az a címe, hogy Kádár János belép a Fideszbe. A képen Kádár és Orbán együtt látható. Egy piros fehér zöld címerben helyeztem el őket, kalocsai népi motívumokkal megspékelve. Ami pedig a kép címét illeti, ezzel bárki ki lehet békülve, illetve senki sem. Egyrészt a Fidesz lehet, hogy örülne, ha Kádár belépne a Fideszbe, de ugye tudjuk, ez már nem valósulhat meg. Persze a két rendszer bizonyos analógiáira is utal ez a cím. Másrészt, miközben mindenki korszakváltásról beszél, úgy látszik, azért bizonyos dolgok mégsem változnak.

- Kádárt és Orbánt egy képre festeni, önmagában nem provokáció?

- Én ezt inkább realizmusként fogom fel. Van egy ország, amelynek létezik egy bizonyos múltja, amely bennünk él. Nyilván, hogy ennek kapcsán bizonyos gondolatok, arcok, élmények újra felidéződnek. Ezekkel az emberek szembesülnek. Értékelhető ez provokációként is, de felfogható egy izgalmas, szép lelkiállapot megjelenítéseként is.

- Hogyan választ modellt?

- Minden nap átnézem a bulvár és politikai sajtót, a heti és napilapokat. Érdekelnek az újdonságok, az események, hogy mi is történik velünk. Ennek értelmében választok aktuális alanyt.

- Több mint egy hete eggyel kevesebb politikai napilap közül választhat, hiszen a Népszabadságot gyalázatos módon elhallgattatták. Hogyan érinti ez az esemény?

- Hiányozni fog, főleg azért, mert valamikor a legszínvonalasabb volt, akár egy magyar The Times. Hálás vagyok, hogy a Goodfriend-portrémat a címoldalukra tették.

- Pécsett a kiállítás bejárásán azt mondta, hogy Gulyás Gábor kurátor sok kacat közül választotta ki a tárlat anyagát. Az egyik regényében is használja az igazi festő és a nem igazi festő kifejezést. Ön igazi festőnek tartja magát?

- Én vagyok a legigazibb festő olyan értelemben, hogy olyan realista, valóságábrázoló, bizonyos értelemben lelki tájképfestő vagyok, aki azokat a lelki hangulatokat kívánja megjeleníteni, amelyek a mi mai valónkra jellemzőek. Persze más azt mondja, az igazi festőművész az, aki mondjuk, egy vásznat átfest feketére, vagy esetleg fest egy gyönyörű tájképet. Ezek lehetnek nagyon szépek és semmitmondóak is. Engem viszont inkább az érdekel, amelyen keresztül a művészetnek bizonyos értelemben van társadalmi és közösségi funkciója. Sőt reagálva az életünk körülményeire, eseményeire, megpróbálja az embereket befolyásolni, elgondolkodtatni, állásfoglalásra késztetni, bizonyos témákat újraértelmezni. Ha úgy tetszik, én politikai festészettel foglalkozom.

- A „csipkézett világtól”, amely jellemezte a kezdeti alkotói korszakát, hogyan jutott el a politikusokig?

- Harminc éve foglalkozom képzőművészettel és hamarosan ötvenéves leszek. A pályám kezdeti szakaszán egész más jellegű művészettel foglalkoztam. Akkor festettem az ön által említett papírcsipke motívumú embereket. Ezek egészen elvonatkoztatva jelenítették meg azokat az alapélményeket, amelyeket akkoriban átéltünk. Egyfajta háború előérzetét hordozták magukban.

- Ezeket ugyanis a Vajdaságban festette a nyolcvanas évek végén egészen 1991-ig.

- Igen, 1991-ben költöztem át Magyarországra, ahová a jugoszláviai háborúból menekültem. Akkor szakítottam a hermetikus, zárt művészettel és elkezdtem a közösségi problémákkal foglalkozni. A kétezres évek elején pedig elkezdtem közéleti személyiségeket festeni. Az első politikus portré kiállításom 2007-ben volt, ezen szerepelt Orbán Viktor, mint Jézus Krisztus, Gyurcsány Ferenc pedig, mint Leonardo da Vinci. Tehát majdnem tíz éve tart az a tevékenységem, amely mára bizonyos értelemben a védjegyemmé vált. A politikusokat megelőzően celebekkel is foglalkoztam.

- A celebek és a politikusok is gyakran cserélődnek, jönnek-mennek. Ha őket festi, nem lehet attól tartani, hogy ezek a képek sem lesznek időtállóak?

- Ha így gondolkodunk, akkor az örök sztár a Jézus Krisztus és már Marx sem fér bele ebbe a kategóriába. Én viszont úgy gondolom, hogy azok a szereplők, akiket megfestek, például a 20. század diktátorai Sztálintól Horthyig, benne vannak a mai tudatunkban is. A mai életünket is meghatározzák azok az elvek, módszerek, vélemények, amelyeket képviseltek. Ezeknek az ütköztetése ma is egy fontos és izgalmas tevékenység. Nyilván az összes szereplő közül tíz év múlva nem mindenkire fogunk emlékezni. Ugyanakkor az ő groteszk szerepük, személyes történeteik megmaradnak egyfajta kordokumentumként. A pécsi kiállítást végig nézve nagyon sok fejezet felidéződhet bennünk. Lehet, hogy például Hagyó Miklósra már nem emlékezünk, de mondjuk Demszky Gáborra még igen. De sorolhatnám azokat a szereplőket, akik már nem élnek. Egymás alatt vannak Tito és Milošević. Mind a ketten bizonyos értelemben fontos szereplői voltak az életemnek és azt hiszem, azok is maradnak. Az egyikük pozitív, a másikuk negatív előjellel. Mindenképpen különböző korszakokat képviselnek, és ahogy a tárlaton láthatjuk őket, talán örök szereplőkké válnak és akár ötven, vagy száz év múlva is lehetnek érdekesek.

- Arra utal, hogy diktátorok mindig lesznek, ez egy örök szerep?

- Kelet-Európában nincsenek igazi rocksztárok, hanem diktátorok képviselik a sztárságot. A szélsőséges gondolkodású emberek lesznek nagyon népszerűek.

- De ehhez alattvalók is kellenek…

- Igen alattvalók, és rajongók is kellenek. De nyilván bizonyos korszakban nem Bartók és Kodály voltak a legnépszerűbbek, hanem azok, akik sokkal súlyosabb elveket vallottak és szavakat használtak.

- Az embereknek szükségük van vezérre?

- Egészen biztosan. Az a világ, amelyben most élünk, ezt visszaigazolja. Ennek lehet oka a mentalitásbeli meghatározottság, másrészt az életkörülményekből adódó elkeseredettség, illetve vágyakozás is indokolhatja az indulatok erősebb kifejezésének a szükségét. Így hát nálunk nem lordokat, nemeseket, számítógépes szakembereket, vállalkozókat választanak meg bizonyos pozíciókba, hanem olyan politikusokat, akik nagyon markáns, határozott és nem túl békülékeny hangot ütnek meg. Ez alapvetően kelet-európai sajátosság is, azért is kezdtem el diktátorportrékat festeni. Ezeken keresztül újra hasznosítom a nyugat-európai művészet sajátosságait, ugyanígy hasznosítom újra a szereplőket is. Így találkozhatunk egy vágyott világgal és egy félt valósággal, tehát általában két össze nem illő elemmel, ezért egyszerre lehetnek vonzóak és taszítóak, lehet rajtuk nevetni, illetve elszörnyülködni.

- Ön felvállaltan mindig más művészóriás stílusában fest le egy szereplőt. Nem is akarta kialakítani a saját stílusát?

- Provokatív a felvetése, de van benne igazság. Ezek a képek egyfajta bujkálást, elrejtőzést, mimikrit képviselnek. Gondolatiságukban pedig egyfajta állandóságot. Ha létezik gondolati festészet, akkor azt, amit én csinálok, be lehet ebbe sorolni. A stílusok kissé váltakoznak, ismétlődnek. Paravánokként szolgálnak arra, hogy egyfajta színfalként jelenjen meg rajtuk a politika és a művészet össze nem illő küzdelme, találkozása, groteszk helyzete.

- A paraván, a bujkálás a távolságtartást biztosítja?

- A távolságtartást, újraértelmezést, újrahasznosítást, újraértékelést. Egyfajta kedves zavart képviselnek ezek a képek.

- De erre tudatosan törekszik?

- Teljes mértékben.

- A pécsi kiállítás egyik terme a Közélet üstökösei és állócsillagai címet viseli. Ebben kapott helyet a tárlat plakátjának választott alkotás, amelyen „Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodik”. Ez azért eléggé ironikus felütés.

- Minden kormány állít bizonyos dolgokat és ezekben nyilván fellelhetők ellentmondások. Engem ezek motiválnak. Ezek a festmények nem csak egy kormány vagy párt kritikájaként születtek.

- Mindig az aktuális kormányt kívánja velük bírálni?

- A Gyurcsány-kormány idején más szereplőket festettem, mint most.

- Az újabb festmények között találjuk például Habony Árpádról készült képet, amelyen egy kaszáló embert láthatunk.

- Malevics az egyik kedvenc festőm, az egyik híres képén egy kaszáló paraszt látható. A Habony-képet ez ihlette. Habonyt aktív munkásként láthatjuk, aki kaszál…

- Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke pedig Keresztelő Szent Jánosként tekint ránk a kiállításon.

- Ez Leonardo nagyon híres képe nyomán született. A figura felfelé mutat, ez sugallhat vágyakozást, csiklandozó rákérdezést egyaránt. A kép akkor készült, amikor Fekete György úgy döntött, hogy átveszi a Műcsarnok irányítását.

- A mostani pécsi kiállításának megnyitóján Páva Zsolt is üdvözölte a jelenlévőket. Ráadásul a polgármester szerepel az egyik kiállított képen.

- Páva Zsolt, hogy eljött a megnyitóra és még beszélt is, ez részéről tekinthető egyfajta bátorságnak és nagyvonalúságnak. Nem ő az első politikus, aki bizonyos szimpátiával fogadta az őt ábrázoló képet.

- Az a hír járja, hogy több képet maguk a lefestett politikusok vásároltak meg.

- A festő ugyanolyan termékeket hoz létre, mint bárki más. Ha valaki az autóját adja el, ő sem nézi, hogy milyen pártszimpátiájú a vásárló. Eladja, annyiért, amennyiért tudja.

- Azért az mégis eléggé pikáns, hogy a Lázár Jánosról készült képet L. Simon László vásárolta meg.

- Én is később tudtam meg, hogy a képet Lázár Jánosnak szánták ajándékként. Lázárt a képen műkorcsolyázóként láthatjuk piros hó közepette. De úgy hallottam, hogy a miniszter mégis pozitívan fogadta az ajándékot. Ennek örülök, bár ezekben a képekben sok a kockázat, a játékosság. Különböző módon lehet őket értelmezni. Van, akiben szimpátiát keltenek, mások elutasítják őket. Ez vonatkozik magukra a megfestettekre is.

- Érték támadások a képek miatt?

- Nyílt támadások nem értek. De sok elutasításban részesülök. Egyrészt a szakmabeliek részéről, akiket zavarhat az a nyilvánosság, figyelem, amit az én képeim kapnak, többen legszívesebben kitagadnák azt, amit én csinálok. Engem ifjúkoromban megfogott a punk szele és ez a lázadó hozzáállás bizonyos mértékig ma is jelmező rám. Ez vonatkozik a zenémre, illetve az irodalmi és képzőművészeti tevékenységemre is. Ez utóbbi olykor a külsőségeiben szép, igényes és vonzó, de tartalmában azért mindig hordoz kritikus felhangokat. Ezen a jövőben sem szeretnék változtatni.

- Pécs után hol láthatók majd a festményei?

- November elsején nyílik egy kiállításom majd az A38 hajón, ezután Pekingben lesz két kiállításom, majd várhatóan még az idén Prágában, a Magyar Intézetben, illetve Szabadkán egy kortárs galériában lesznek majd láthatók a képeim.