Közismert az a tudományos kísérlet, mely szerint, ha egy békát forró vízbe dobnak, az onnan azonnal kiugrik. Viszont, ha langyos vízbe teszik és a vizet felforralják, akkor a béka a forró vízben marad és elpusztul.
Valahogy ezzel a hasonlattal lehet értelmezni az amerikai republikánus párt esetét Donald Trumppal. A metaforában Trump a víz, amely már a kampány első szakaszában is jelentős ballasztot halmozott fel nacionalista, xenofób és kirekesztő retorikájával, de populizmusa, az uralkodó politikai elit elleni kirohanásai, globalizáció ellenessége és az illegális bevándorlás megfékezését célzó javaslatai nyitott fülekre talált a pártból kiábrándult republikánus előválasztók körében. A pártelit, némi bátortalan ellenállás után és befogott orral ugyan, de végül beállt Trump mögé. A republikánus párt beleült Trump langyos vizébe.
A víz azóta felforrt. Trump folyamatosan nyit meg egyre nehezebben védhető támadási felületeket: kiderült, hogy üzleti ügyletei korántsem voltak olyan sikeresek, mint azt ő állítja. Több vállalkozása is befuccsolt, ő maga többször csődközelben volt. Adóbevallását nem hozta nyilvánosságra, de egy 1995-ös kiszivárogtatott dokumentumból sejthető, hogy különböző jogi hókuszpókuszoknak köszönhetően alig fizet adót. A nevével fémjelzett Trump University gyakorlatilag hamis reklámmal vitte jégre a gyors ingatlan sikerben reménykedőket. Folyamatosan inzultálja vélt vagy valós ellenfeleit, köztük egy pakisztáni bevándorló házaspárt, akiknek a fia életét adta Amerikáért az afganisztáni háborúban, vagy azt a mexikói származású bírót, aki neki nem tetsző módon vezeti a Trump University elleni pert. És persze ott vannak a sorozatos revelációk szexista, a nőket tárgyiasító megnyilvánulásairól, amelynek „megkoronázása” az a néhány napja napvilágot látott videó, amelyben gyakorlatilag szexuális zaklatással büszkélkedik lelkes faggatójának.
Szinte szánalmas nézni, ahogy a párt előkelőségei kínlódnak Trumppal. Mike Pence republikánus elnökhelyettes-jelölthónapok óta igyekszik bokszolókat megszégyenítve kitérni a politikai ütések elöl, mígnem a múlt hétvégi videó botrány után már ő is kénytelen volt elismerni, hogy Trump szexista megnyilvánulásaira nincs mentség. Paul Ryan házelnök, aki sokáig kivárt Trump támogatásával, most már nyíltan elhatárolódott Trumptól. Reince Preibus pártelnök kategorikusan elítélte a jelölt viselkedését, de ennél tovább nem ment. És persze egyre hosszabb azon republikánus tisztségviselők listája, akik azt követelik, hogy Trump mondjon le a jelöltségről, illetve nyíltan Hillary Clinton támogatására szólítják fel választóikat.
De hiába a megkésett ellenkezés, a republikánus párt békája már nem tud kiugrani a forró vízből. A párton igazából már az sem segítene, ha – bármilyen valószínűtlen is – sikerülne valahogy félreállítani Trumpot.
Trump ugyanis okozata és nem oka a republikánus párt válságának. A párt évtizedek óta küszködik azzal, hogy képtelen megreformálni a szabadpiac mindenhatóságát hirdető, a kisember számára egyre kevésbé működő gazdasági programját, nem képes nyitni a bázisát alkotó fehér többség felől az egyre gyorsabban növekvő kisebbségek (afro-amerikaiak, latinók) felé, illetve társadalmi kérdésekben (abortusz, melegházasság ellenzése) foglya az amerikai társadalom egyre kisebb részét képviselő anakronisztikus, konzervatív nézeteknek. A republikánus frakciók, különösen a mérsékeltek és a Tea Party vezette konzervatívok egymással marakodnak, miközben a kiábrándult, frusztrált szavazóikat elcsábította Trump szirén éneke.
Van-e kiút a republikánus párt számára ebből a válságból? Természetesen sok múlik azon, hogyan alakul a 2016-os választás. Ne felejtsük el, hogy a másik oldalon a demokrata párt is egy rendkívül népszerűtlen politikust jelölt Hillary Clinton személyében, akinek a szekrényéből szintén kieshet még egy-két csontváz a választásig hátra lévő szűk egy hónapban.
A túlzott egyszerűsítés veszélyét vállalva azonban hadd kockáztassam meg azt a véleményt, hogy a republikánus párt a jelen formájában nem élheti túl ezt a választást.
Ha Trump veszít (ami most valószínűnek látszik és ez a republikánusoknak sorozatban a harmadik elvesztett elnökválasztást jelentené), akkor a republikánusoknak szembe kell azzal nézniük, hogy nem tudtak nyerni egy olyan évben, amikor minden a demokraták képviselte status quo ellen szólna, ráadásul totálisan lejáratták magukat egy alkalmatlan jelölttel. Ebben az esetben a párt nem tarthatja továbbra is homokban a fejét, és az évtizedes megosztottság a mérsékeltek és konzervatívok között elemi erővel fog a felszínre törni. Ez előreláthatólag vagy szétszakítja a pártot, vagy értékeinek, filozófiájának teljes átértékelésére kényszerítheti.
Ha viszont Trump véletlenül mégis nyer akkor a párt, illetve képviselői számára eljön az igazság pillanata. Mert egy dolog csöndesen (vagy kevésbé csöndesen) asszisztálni egy demagóg populista választási győzelméhez, de amikor a szavazógombbal kell véleményt nyilvánítani Trump politikájáról, akkor már nincs hová bújni. Úgy gondolom, hogy van elég mérsékelt republikánus képviselő, aki számára ez már túl sok lenne a pártban maradáshoz és e forgatókönyv szintén a párt mostani formájának végét jelenthetné.
Amerika történetében volt már a mostani helyzethez hasonló. A 19. század első felében a Whig Párt volt a demokraták mellett az amerikai kétpártrendszer másik domináns pártja. A whigeket a század közepére végletesen megosztotta a rabszolgaság kérdése. A katalizátor akkor is egy elnökválasztás volt – az 1852-es – amely végül pártszakadást eredményezett. A rabszolgaságot ellenző frakcióból született az Abraham Lincoln vezette Republikánus Párt, amely az ideológiai tehertől megszabadulva sikeresen tért vissza a hatalomba, megnyerte az amerikai polgárháborút és eltörölte a rabszolgaságot.
Másfél évszázaddal később Lincoln pártja a Whig Pártéhoz hasonló válaszúthoz érkezett. Könnyen lehet, hogy az eredmény most is hasonló lesz.
