vonatbaleset;halálos gázolás;InterCity;

- Halálra gázolta őket az InterCity, mert rossz oldalon szálltak le (fotók)

Halálra gázolt két embert egy mozdony tolatás közben pénteken kora délután a kapuvári vasútállomáson, harmadik társukat könnyebb sérülésekkel a mentők kórházba vitték - tájékoztatott a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. szóvivője.

Rázó László elmondta, hogy az elsődleges vizsgálatok szerint a Budapestről Kapuvárig közlekedő InterCity vonatról három utas rossz oldalon szállt le.

Ők a vonat kocsijait és a mozdonyt megkerülve, a vágányokon keresztül indultak vissza az állomás épülete felé. Ekkor a második vágánynál már elindult az InterCity-vagonokról lecsatolt mozdony, amely elütött két embert, harmadik társukat pedig elsodorta. 

Hozzátette: a helyszínelés idején a személyvonattal utazókat Rábatamási és Sopron, az InterCity-utasokat Csorna és Sopron között vonatpótló buszokkal szállítják. A Sopron-Kapuvár vonalon karbantartási munkálatok miatt jelenleg vágányzár van, amely - a hétvége kivételével - 14-éig tart.

 

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.