A szerelvényen 12-en utaztak, senki sem sérült meg, de csaknem egy órás késéssel kell számolni.
A vasúti közlekedés kálváriája ősszel is folytatódik. A Debrecen és Tiszafüred vonalon délután közlekedők jelentős, akár egy órás késésekre számíthatnak.
Az autó a fénysorompó tilos jelzése ellenére akart áthajtani.
A múlt vasárnapi vonatbalesethez hasonló már történt hét éve a Ferencvárosban és 17 éve ugyancsak a Keleti pályaudvaron. A VEKE szerint a baleset fő oka mindhárom esetben csavartörés volt, azonnali intézkedésként az összes ilyen kötőelem és rögzítésük cseréjét követeli.
Az építési és közlekedési miniszter a valóságról hírt adó sajtót is pánkikkeltéssel és uszítással vádolta meg, az egykori államtitkárt pedig ártónak titulálta. A volt főpolgármester-jelölt szerint viszont a tárcavezető sorozatos rossz döntései vezettek a MÁV-nál kialakult állapotokhoz.
Kedden 11 órára befejezték a helyreállítást a bevezető vágányokon, így már Kőbánya felső és Ferencváros (Kelenföld) felé sincs korlátozás.
Előbb a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára.
A közlekedési szakember közölte, a Keleti vágányhálózatának optimalizálása és ennek farvizén a MÁV kérései szerint a legrosszabb állapotú váltók cseréje is a beruházás része lett volna.
Egy embert tűzoltók szabadítottak ki a teherautóból, a forgalom késő délutánig szünetel. A tó északi partjáról Budapest felé valamennyi vonat a Déli pályaudvar helyett csak Csajágig közlekedik.
Nem biztos, hogy minden vágányon.
Felborult a rend, több vonat is teljesen máshogyan közlekedik.
A szabolcsi településen vasúti átjáróban a mozdonnyal ütközött egy autó.
A súlyos baleset egy vasúti átjáróban történt, ahova egy teherautó feltehetően a tilos jelzés ellenére behajtott.
A hét halálos áldozatot követelő tragédiát az előzetes vizsgálat szerint az okozta, hogy a vonat egy forgalom elől elzárt sínpáron jelent meg, ott, ahol nem lett volna semmi keresnivalója.
A KKM arról tájékoztatott, hogy a csütörtök esti információk szerint nincs magyar áldozata, sérültje a balesetnek.
A tragikus baleset súlyosságát mutatja, hogy tűzoltók csak drótkötéllel tudták kihúzatni a vasúti szerelvény alá szorul kocsit.
Húszan sebesültek meg, a baleset okait vizsgálják.
A balesetek oka jellemzően a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése.
A baleset következtében este jelentősen változott az S76-os vonatok közlekedése.
A Közlekedésbiztonsági Szervezet leírása alapján az óránkénti 60 kilométeres sebességgel egyenletesen haladó szerelvény biztosan haladt, majd ütközött a tehervonatnak.
A tehervonat vezetőjét szerdán kihallgatták a rendőrök. Nem vették őrizetbe, szabadlábon védekezhet.
A katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a roncsok közül. Négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebb sérüléseket szenvedett.
A baleset szerda hajnalban, a Püspökladány–Biharkeresztes vonalon történt. Egy embert életveszélyes állapotban vittek kórházba.
A Budapest Keleti pályaudvar-Békéscsaba vasútvonalon mindkét irányban szünetel a közúti és a vasúti forgalom.
A bal vágányt is visszaadták a vonatforgalomnak Hajdúhadház és Újfehértó között.
A tragédiában legalább 288-an meghaltak és 900-an megsérültek. A balesetet az elektronikus jelzőrendszer hibája okozhatta.
Zajlik a teljes körű vizsgálat, az előzetes jelentések szerint a jelzőrendszer hibája okozhatta a szerencsétlenséget.
Több napig is eltart a vasúti pálya helyreállítása a Hajdúhadház és Újfehértó között vasárnap délelőtt kisiklott tehervonat balesete után. A kár több százmilliós.
Százötvenen könnyebben, öten kevésbé súlyosan sérültek meg.
Teherautó hajtott egy jelzőberendezés nélküli vasúti átjáróba.