Orosz híradások tudósítanak arról, hogy öt olyan orosz harci repülőgépet tartanak számon, amelyik fejtörést okozhat az amerikaiaknak. Azt Moszkvában is elismerik, hogy a hidegháború befejeztével, a Varsói Szerződés felbomlása után a NATO-nak sikerült megőriznie technológiai fölényét, szárazföldön és levegőben egyaránt. Eközben Oroszország megbékélve az új világhelyzettel, nemcsak a katonai versengésről mondott le, amihez anyagi forrásai elapadtak, hanem még a meglévő fegyverzet karbantartásával sem törődött.
Ez is közrejátszott abban, hogy Oroszország nem rendelkezik hadrendbe állított ötödik generációs vadászrepülőgépekkel. Eközben az Egyesült Államok az F-22 Raptorral és az F-35-sel büszkélkedhet. Ezt a lemaradást igyekszik Oroszország behozni nagyszabású modernizációs programjával.
Amit Moszkvában biztatónak tartanak, hogy öt harci gépük képességeit a nyugati szakértők is elismerik. Ezek közé tartozik a negyedik generációs SZu-27, amelyet még 1985-ben állítottak hadrendbe. Óránkénti 2 525 kilométeres sebességével, kiváló manőverezési képességével, nagy hatótávolságával, erős fegyverzetével felülmúlja az amerikai F-16 és az F/A-18-ast. Az amerikai gépekkel sikeresen konkurál a szintén a szovjet időkből származó, kis hatótávolságú elfogó vadászrepülő, a MiG-29 is. Kiváló fordulékonyságát, rendkívül rövid felszállási pályáját a hidegháború után végzett német kísérletek is megerősítették. Ennek a gépnek köszönhetik a szíriai kormányerők légi sikereiket.
A SZu-35 tulajdonságait tekintve tulajdonképpen megfelel egy ötödik generációs harci gépnek. 12 állást építettek ki rajta „levegő-levegő” és „levegő-föld” rakéták számára. Az orosz légierő 48 ilyen repülőgéppel rendelkezik. Jobbnak tartják az amerikai F-35-nél. Az amerikaiak szerint ezt is bevetették Szíriában.
A T-50 PAK FA, a Front Légierő Perspektivikus Repülő-komplexuma arra hivatott, hogy idővel lecserélje a Szu-27-et és a MiG 29-est. Ennek a típusnak kellene ellensúlyoznia az amerikai ötödik generációs Raptort. Egyes források szerint a legújabb prototípus már a sorozatgyártás ígéretét hordozza, ami nem kis idegességet okoz a Pentagonban. Az amerikai hírszerzés szerint állítólag a T-50 felülmúlja az amerikai technológiát. Az amerikai légierő egykori hírszerző főnöke, David Deptula tábornok már tavaly annak a véleményének adott hangot, hogy minden bizonnyal nagyobb mozgékonysággal rendelkezik a T-50, mint az F-35, és kiváló az aerodinamikai kialakítása.
Az orosz szakértők nagy sebessége, (a hangsebesség 2.6 szerese) hatalmas fegyverei és magas fokú irányíthatósága mellett kiemelik azt a képességét, hogy láthatatlan marad a radarok számára. Egy laikus számára mindenesetre bámulatos, amit az internetre is feltett próbarepülésen produkált. Az együléses, két hajtóműves sugárhajtású vadászgépet tulajdonképpen repülő robotként jellemzik, amelynek szinte csak alkatrésze a pilóta. Műholdas navigáció hiányában is képes meghatározni a helyzetet, de integrálható a GLONASS orosz műholdas rendszerbe is. Előállítása sokkal olcsóbb, mint amerikai vetélytársáé, csakhogy, amiben elmarad mögötte, az a szuperszámítógépek képessége.
A TU-160 szuperszonikus stratégiai nehézbombázó repülőgép még 1987-ben állt szolgálatba, nagy kitérők után 2008-ban állt újra hadrendbe. A 40 tonna tömegű fegyverzethez hagyományos és atomtöltetű gravitációs és irányított légibombák, robotrepülőgépek és rakéták tartoznak. Ez a legnagyobb méretű harci repülőgép. Hatótávolsága meghaladja a 12 ezer kilométert, legnagyobb sebessége pedig a 2200 kilométert. 15 órát repülhet egyhuzamban. Ezt a típust is bevetették Szíriában. Modernizált változatának gyártásáról röppentek fel hírek.
Robert Wall a „The Wall Street Journal” tekintélyes, nagy példányszámban megjelenő amerikai napilap hasábjain a közelmúltban annak a véleményének adott hangot, hogy Oroszország és Kína kesztyűt dob az amerikaiaknak, mivel megelégelték az amerikai légifölényt, amely immár több mint 20 esztendeje tart. Mindkét ország nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megteremtse a lopakodó gépek új generációját. Erre hivatkozva sürgetik amerikai katonai körök a még nagyobb hadiipari befektetéseket. Bár az F-35 és az F-22 típusok méltán érdemelték ki a legjobb osztályzatokat, az amerikai harci gépek 75 százaléka a hetvenes évekből származik. Moszkva viszont 2018-ban már hadrendbe szeretné állítani a T-50-es lopakodót.
Kína eddig az orosz technikára alapozta fejlesztéseit. Vagy régi orosz modellt vásárolt, vagy engedélyt szerzett újak gyártására. A helyzet változóban van, miután Peking úgy döntött, hogy csökkenti lemaradását az amerikaiaktól. Az amerikai F-22-re hasonlító J-20 2011-ben kezdte meg repüléseit, de mindmáig még nem állították hadrendbe. Megkezdték az FC-31 próbarepüléseit is, ez a típus az amerikai F-35-re emlékeztet.
Washingtont aggodalommal tölti el az is, hogy Oroszország és Kína korszerű légvédelmi rakétakomplexumokat épít. A C-400 új orosz rendszer kétszer hatékonyabb a réginél, 380 kilométer távolságban képes megsemmisíteni az ellenfél repülőgépeit. Az elcsatolt Krím-félsziget védelmében is szerepet szánnak neki. Ráadásul exportálni is hajlandóak.
Kína idén a dél-kínai-tengeri szigetvilágban telepítette HQ-9 légvédelmi rakétakomplexumát.
Az amerikaiak, mint erre a Wall Street Journal című gazdasági lap felhívja a figyelmet, arra készülnek, hogy 2030-ra új harci gépeket állítsanak szolgálatba. Az új gép egyelőre csak a Boeing, a Lockheed Martin és a Northrop Grumman Corp. tervezőasztalain ölt futurisztikus testet. Nagy Britannia az amerikaiakkal és a franciákkal együttműködve igyekszik megújítani légiflottáját. Franciaország a Rafale negyedik generációs szuperszonikus vadászbombázó modernizálására törekszik. Németország a 37 évvel ezelőtt szolgálatba állt Tornado lecserélésére készül. Egyelőre még csak a gondolkodás fázisában vannak.
Légicsaták, tehát, nemcsak a levegőben dúlnak, az ellenfelek a tervezőasztaloknál is összemérik erejüket. A sikereket éppen a tervezőirodákban kell megalapozni, de rossz döntések esetén, az első kudarcokat is itt lehet elszenvedni.
