A következő sorokat tessék jól megjegyezni: "Az én babám, az én babám a falu legszebb lánya./ Hogy ne volna, hogy ne volna, hisz én vagyok a párja./ Mert a nézését meg a járását, csípőjének a ringását./ Száz aranyért nem adnám, száz aranyért sem adnám". Na nem azért, mert erre mulattak örömükben a magyar futballválogatott játékosai a norvégok elleni pótselejtezős győzelem után. Nem is azért, mert szerzője, a mulatós zene jelenlegi hazai sztárja, aki Kis Grofó néven vált népszerűvé. Hanem főleg azért, mert a hét végén a Rogán család is énekelte ezt a slágert. Ha ugyanis a propaganda-miniszternek annyira tetszik a dal, lehet, hogy nemsokára ez lép a Himnusz helyébe (persze, csak ha a kedves vezető is így akarja). Vagy Fidesz-mozgalmi ének válik belőle, olyan lesz, mint egykor... (ide mindenki beírhatja azt a nótát, amit néhány évtizede oly lelkesülten énekelt).
A miniszterről egyébként Facebook-megjegyzésében meg is emlékezett a sztár, azt írta róla, hogy "kimondottan jó ember", sőt igazi BULIBÁRÓ (így, csupa nagy betűvel). Kis Grofónak pedig elhihetjük, hiszen aki ennyire népszerű, az nyilván jó emberismerő és tájékozott az élet dolgaiban.
Ami ezt a kimondottan jó embert illeti, ne felejtsük el, hogy ő is ott örült pártja és a kormány szinte egész vezérkarával vasárnap este. Azon a szeánszon, amelyen megünnepelték a "történelmi sikert" - ahogy másnapra kelve a kedves vezető nevezte -, vagyis hogy érvénytelen és ennek folytán eredménytelen lett a kvótareferendum. És ha valaki ellentmondást, netán gúnyt vélne felfedezni az imént mondatban, azt azonnal le kell hűtenünk. Az történt ugyanis, hogy a választópolgárok mintegy 40 százaléka egyetértett azzal, amit a hatalom szeretett volna (és kérdés formájában fel is tett nekik). Ez pedig elegendőnek bizonyult Orbán Viktornak és csapatának, hogy valódi győzelemről beszéljen, egyúttal pedig most már a nép felhatalmazásával üzengessen Brüsszelnek.
Viszont azt se felejtsük el, hogy a kimondottan jó ember kissé visszahúzódott az ünneplésnél. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy kifárasztotta az a propagandakampány, amelynek ő is egyik fogaskereke volt az utóbbi hetekben, vagy az előző 24 óra eseményei merítették ki. Rogán Antal ugyanis ott volt - és mint tudjuk, igazi bulibáróként lépett fel - egy celeb esküvőjén. Ami teljesen normális dolog, hiszen még fiatal ember, noha már megjárta a hadak útját. Volt belvárosi polgármester, Fidesz frakcióvezető, mígnem a kormány tagja lett. Az viszont már nem teljesen normális dolog, hogy ezt az utat kétes kapcsolatok és javak szegélyezik. Most ne is említsük, hogy kapott-e bizonyos összegeket bizonyos emberektől, csak emlékezzünk híressé vált Pasa parki lakására, amely hosszú időn át szinte naponta változtatta a méreteit. Amit ő - mint pártja és immár a több mint hat éve uralkodó osztály egyik tagja - viszont teljesen normálisnak tart. Mint ahogy azt is, hogy arra az esküvőre - amit messze a fővárostól, Szabolcsban tartottak - helikopterrel ment és azzal is jött onnan. Továbbá, hogy az ezt tanúsító képek ellenére egyszerűen letagadta a dolgot. Amit egyébként a légijármű tulajdonosa elismert, hozzátéve, hogy a szívesség kifejezetten Cecíliának (a miniszter feleségének) szólt.
Nincs abban semmi rossz, ha egy elfoglalt politikus - akinek oly sok dolga van - akár helikopterrel is közlekedik. Hovatovább már ahhoz is hozzászoktunk, hogy a kedves vezető legmegbízhatóbb emberei papagáj módjára ismételgetik azokat a hazugságokat, amelyeket főnökük hallani kíván és be akar táplálni szeretett népe fejébe. De az már igazán jellemző erre az egész társaságra, ami Rogánnál talán a legjobban megfigyelhető. Hogy akkor sem mond igazat, amikor pedig semmi szüksége nem lenne csúsztatásokra. Egyúttal pedig, hogy kihasználja mindazokat az előnyöket, amelyek csakis pozíciójából következnek. Nem a helikopterrel, a luxuslakással, a mutyik és korrupció gyanújával van baj, hanem az egésszel. Hogy ez a társaság - a kimondottan jó emberrel és hasonszőrű kimondottan jó társaival - rátelepedett az országra és azóta az ő moráljuk, az ő szavuk és az ő viselkedésük a mérce. Hogy amikor veszítenek - mint a népszavazáson -, akkor is azt állítják, hogy győztek, sőt még el is játsszák, hogy van miért ünnepelni. És bár néhányan talán legbelül érzik, hogy ez az egész egy nagy átverés, azért többségüknek ez nem csupán színjáték. Számukra ez az élet, ez a valóság és biztosak abban, hogy sosem buknak meg. Repkedhetnek a valóságban, meg átvitt értelemben is, és ez mindig így marad, mert megérdemlik. Ez jár nekik.
És akkor a parlamentben a győzelmi beszéd közben Orbán Viktor még azt is megengedheti magának, hogy nevessen a nagy diadalról szónokolva. Talán egy pillanatra eszébe jutott, hogy mennyi embert sikerült becsapnia. Talán csak azon mulatott, hogy pártokon felüli ügyről beszélt, miközben a pártokat is csak a díszletté tette az ő parlamentjében. Vagy netán eszébe ötlött egy sor a nagy slágerből: "a nézését meg a járását, csípőjének a ringását", meg az, hogy mennyit elárulna az ő csapatának a nézése, meg a járása. Hogy a szemeikből mennyi mindent lehetne kiolvasni, miközben a saját diadalukat ünneplik.
És hogy még nem szakadt rájuk a mennyezet.