Ennyi kellett volna a menybe menetelhez: 4 136 313 érvényes szavazat. Magyarázza a hatalom, ahogyan akarja és tudja, nem jött össze. A tegnapi referendum érvénytelen volt. Az ocsmány, 15 milliárdos agymosás ellenére, aminek hatását azért nem becsülhetjük le, hiszen nagyon sok polgárt csak sikerült meghülyítenie.
Mindennek tudatában hagynánk most magára a miniszterelnököt, amint a finkelsteini aljasságba belefeledkezve ócska idiótának tekintette a nemzetet. Médiakormányzást gyakorolt, miközben az a kép, amelyet valóságként tüntet fel, köszönő viszonyban sincs azokkal a hétköznapokkal, amelyeket e végzetesen megrogyasztott, megosztott nemzetnek meg kell élnie. Hagynánk magára az európai híd előtt ácsorogni, vállára vetett tarisznyájában az ócska hamuban sült pogácsájával. Azzal az apokaliptikus látomásával, amint a politikai korrektség műanyag világában liberális euroblablát nyöszörgő brüsszeliták és a nemzet érdekei ellen az ő kottájukból játszó balliberálisok menekültekkel árasztják el Magyarországot. Hagynánk magára a kormányfőt, amint „megfelelő megfigyelőállásból” a bevándorlási válságot modern népvándorlásnak akarja láttatni. Az apokalipszis központjában a saját "baromfiudvarának" tekintett országával, ahol keresztényi sajnálkozással "lelőheti a csirkéket zabáló rókákat". Amit megelőzendő "egyszerű képletként", „termékenységi” matematikai műveletként éppen megakadályozni készül az európai kereszténységet felzabáló menekültáradatot.
De nem tudjuk magára hagyni. Mert nincs az a verem – ássa azt más, vagy ő maga -, amiből ki ne ugrana. Valamit már tegnap reggel tudhatott, mert amint leadta a szavazatát azt mondta: nem az az érdekes, hogy érvényes-e a referendum, hanem hogy több lesz-e az őt támogató nem szavazat, mint az igen. Ha az igenek győznek, ő bizony lemond, aminek kimondásához nem kellett nagy arc. Ha pedig a nemek győznek, amihez nem kellett volna referendum-bohózatot színpadra állítani, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye. "Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen".
Ennyit a „nemzeti üggyé” emelt törvényesség orbáni felfogásáról. Az egyik legfontosabb alkotmányos jog, a nép szavának megbecsüléséről. A fenti mondatnak - ilyet egy kormányfő nem mondhat a saját referenduma után - kellene, hogy közjogi következménye legyen: jobb helyen lemondatná a pártja.
Amúgy nem gondoljuk, hogy a menekültkérdés megoldása – mint mondja - „egyszerű képlet” volna. De azért azon érdemes fennakadni, hogy az ENSZ menekültügyi szervezetének tavalyi jelentése szerint 65 millió ember "volt úton" a világban. Háborúk, aszályok vagy vízhiány miatt. A 7,5 milliárd földi halandó töredéke. Amely töredék minden előrejelzés szerint csak növekedni fog. Valamit tehát tenni kell, de hogy a XX. századi válaszokkal – az európaivá alkudott magyar baromfiudvar fegyveres védelmével, nemzetállami ketrecekkel - semmire sem jutunk, abban biztosak lehetünk.
Áder János köztársasági elnök – ha az övéinek megfelelő politikai korrektséggel is, de – megszólalt a kampány végén. Nem politikai és nem nemzeti, hanem globális gond ez, mondta, s amíg nem így gondolkodunk róla mindig csak rossz válaszokat fogunk adni. Aki még ért valamit a konzervatív liberalizmus „blablájából”, az felfigyelhet a finom elhatárolódásra. A népszavazási kérdés úgy, ahogy van értelmetlen aljasság, ami a valódi kérdést leplezte.
A kormányfő hétvégi cikkében (Magyar idők) „csendes őszinteséggel” erről a lényegről is beszélt: az Európai Unió a megújulás vagy a szétesés keresztútja előtt áll. Eltekintve attól a számmisztikától, amely Orbán szerint Magyarországot minden harminc évben egyszer az ébresztőóra szerepébe az aktuális európai csaták fősodrába löki, tényleg erről van szó.
Arról, hogy a népvándorlássá felnagyított menekültkérdés mögött az áll: milyen Európát akarunk a XXI. században. A magyar kormányfő fejében szuverenitás-kérdésként jelenik meg minden: magunk akarunk-e dönteni, vagy a döntés jogát átruházzuk másra. A közös Európára, amely ma még másként látja az európai etikát, identitást, mint a nacionalista Orbán. Aki azért rángatta az urnákhoz az országot, hogy most egy függetlenségi klauzulát kaparhasson a maga fabrikálta Alaptörvény gránitjába, annak függetlenségét, amelyet nem fenyeget senki. Hogy aztán útra kelhessen Brüsszelbe – ma még - kiröhögtetni nem csak magát, hanem az országot is.
Akármit tesz is, a referendum érvénytelenségével pofont kapott. Attól a magyar néptől, amelyet már a mellényzsebébe hazudott, és amely így tudatta vele, még nem sikerült teljesen hülyét csinálni belőle. Ő pedig megérthette, hogy túl nagy tétet tett erre a referendumra. Farol is ki belőle pofátlanul. Diadalmaskodni azonban nincs okunk: a rendszer koporsójában ez az érvénytelenség csak egyetlen jancsiszög. Mindez csak arra fogja sarkallni a kormányfőt, hogy még nagyobb erővel mossa a magyar agyakat, hogy e félresikerült előválasztást feledtetve 2018-ban ismét kétharmados parlamenti többségnek örvendhessen. A tegnapi referendumnak semmilyen uniós közjogi következménye nem lesz, miközben Orbán szűknek érezve már Magyarországot, európai, vagy, ha az mégsem jönne össze a jövő évi német, francia választások után, hát Unión kívüli babérokra vágyik.
A referendum árva babérlevél ebben a koszorúban, amiért irdatlan árat fizet a magyar.
