vádemelés;prostituáltak;futtatás;

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

- Ököllel, székkel, súlyzóval ütötte a futtatott prostikat

Kerítéssel és más bűncselekményekkel vádol a Ceglédi Járási Ügyészség egy abonyi férfit, aki több nőt prostituáltként dolgoztatott Olaszországban, s ha ellenszegültek, akkor megverte, megfenyegette őket - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. 

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a férfi 2011-től több nőismerősét rábeszélte arra: dolgozzon prostituáltként Magyarországon és Olaszországban, s az így keresett pénz jelentős részét adja át neki. Az egyik sértett másfél évig dolgozott Olaszországban prostituáltként, ez idő alatt több mint tízmillió forintnak megfelelő eurót keresett, amit át kellett utalnia a férfinak. Amikor haza akart jönni vagy a futtatója kevesellte a bevételt, a vádlott azzal fenyegette meg, hogy elmondja a rokonainak, mivel foglalkozik, majd megveri őt és a családját is - ismertette a vádiratot a szóvivő.

Tájékoztatása szerint az abonyi férfi 2013 áprilisától az élettársát is rávette a prostitúcióra, neki előbb Kecskemét térségében, később Olaszországban, Riminiben kellett dolgoznia. A gyakran ellenszegülő nőt a vádlott durván bántalmazta: ököllel, székkel, súlyzóval ütötte. A sértett 2015 júliusáig mintegy 9,5 millió forintot keresett, ezt átutalta a férfinak, akinek nem volt rendszeres jövedelme, a nők keresményéből élt.

Tavaly nyáron a férfi felkereste egy korábbi élettársát és súlyos fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy több százezer forint hitelt vegyen fel, s azt adja oda neki. A sértett félt a vádlottól, ezért eleget tett a kérésnek; a hitelt azóta is ő törleszti.

A Ceglédi Járási Ügyészség kerítéssel, zsarolással, kitartottsággal és más bűncselekményekkel vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban van - tette hozzá Gyugyi Csilla.

Nagyobb kárt okozó lopás és orvvadászat bűntette miatt indított eljárást egy volt rendőr és társa ellen a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség a napokban, mert a gyanú szerint engedély nélkül kilőttek és eltulajdonítottak egy nagy értékű szarvasbikát - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.