Hát most már aztán benne vagyunk a kampányban, kormányoldalról új dolgokat már nemigen hallani, talán túlságosan korán kezdték, mert tartalmilag már látni a kimerülés jeleit. Igen, túlgerjesztették, intenzív a médiajelenlét, minden kormánypolitikus és kormányközeli mozgatható tényező csak erről beszél. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója naponta megjelenik az M1 hírműsorában és felhívja a figyelmet a migránsáradat veszélyeire, a szövegek egyre keményebbek és riasztóak, mintha Magyarország veszélybe kerülne. Kicsit sok. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden mást háttérbe szorítanak, de ne legyünk naivak, a többségi „nem” megszerzése mellett nyilván ez is a cél.
Az sem vitás, hogy most egy lázas, túlfűtött időszakot élünk, miközben a kormány elhallgatja, hogy mindössze 1300 „nem magyar” betelepítéséről lenne szó, de a kampány általában nem a tényekről szól. Ez tehát a felkészülés 2018-ra, amint azt már írtam is, az összes technikai és pénzeszköz mozgósításával.
Ám miről szól majd a 2018-as választás? Akkor mivel plakátolják tele az országot? A migránsokat már aligha lehet elővenni, lehet, hogy az emberek unják már a szót is, de még jobban unják a róluk szóló híreket és magyarázatokat, Brüsszellel sem lehet ezt a játékot sokáig játszani, mert az ellenük intézett támadások tagállami érdekeket is érintenek és azért mindenkivel összeveszni, ahogyan azt Szijjártó mostanában csinálja, egyszerűen nem lehet, ez hosszútávon visszaüt ránk és esetleg Brüsszel is visszaplakátol valami olyasmi szöveggel, hogy vajon jól bántunk-e a nekünk kifizetett sok milliárd euróval. Belpolitikával már régóta nem lehet izgatni a választókat, ma az általános nézet, hogy „mindenki lopott, mindenki lop és mindenki lopni fog”.
Hát akkor mi lesz?
Hanyatlás. Kimerültek a készletek.
A rezsicsökkentés sem lehet már nagy szenzáció, annál is inkább, mert a gáz világpiaci ára stabilan csökken. Arról meg nem is beszélve, hogy ha valamilyen csoda folytán olimpiát rendezünk, akkor nagy dolgokat aztán különösen nem lehet beígérni, hiszen még egy vizes világbajnokság költségvetését is csak nagy nehézségek árán tudjuk kalibrálni. Most az az állami szöveg, hogy „amúgy is meg kell építeni”, akkor pedig az lesz, hogy „amúgy sem kell megépíteni”. Kipukkadt a vidéki városoknak szánt ajándék-lufi, marad még a repülőtéri gyorsvasút, esetleg egy-két autópálya, meg a szokásos nagy mondások arról, hogy Európa vezető országa leszünk, sőt, világnemzet.
És azért lassan kimerülnek az emberek is. Fazekas miniszter hónapok óta a hungarikumok között érzi jól magát, megjelenik minden kolbásztöltő- és halászléfőző-versenyen, elmondja, hogy a magyar élelmiszerek világhírűek; Lázár önmagát szórakoztatja a kormányinfón; Simicskó fásultan beszél egy nem létező magyar hadseregről, amelyre számít a haza; Rogán kinőtt balon kabátjában fáradtan, gépiesen szónokol a balatoni szezonnyitó ünnepségen.
Ezekkel az emberekkel már nem lehet. Kivéreztette őket a lázas törvénykezés, és most tetejébe a népszavazás. Nincs bennük meggyőződés, nincs bennük elszántság, olyan most ez a társaság, mint a vasárnapi ebédre összegyűlt család, amelyiknek tagjai legszívesebben máshol lennének.
