Ha nem magam látom és nem én hallom, nem hiszem el. Pedig jó néhány évtizedes hírlapírói a gyakorlatom, igazi meglepetés nem érhet. Nézem a tévé képernyőjét, Orbán Viktor még könnyed öltözékben, protokoll nélkül, meglátszik ez az arckifejezésén is, nem olyan merev, miként az a parlamentben szokása szónoklata előtt. Mosolyog az őt körülvevő öt-hat tévétudósítóra, udvariasan felelget. Pedig a kérdés eléggé kellemetlen: arról az akkor még friss hírről faggatták, mit szól ahhoz, hogy Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke faképnél hagyta feleségét, sőt megtalálta már az utódját is.
A kormányfőt a kétségtelenül intim faggatózás nem hozta zavarba. Olyannyira nem, hogy rögtönzött reagálása is viszonylag udvarias volt, valamennyire mégis kioktató. Emlékeztette közönségét, hogy ő Magyarország miniszterelnöke, ezernyi a gondja-baja, törnie kell a fejét a gazdaság állapotán, az egészségügy sürgős megjavításán, az oktatás szervezésén, s a többi hasonlóan fontos feladaton. Ezért - fűzte hozzá -, se ideje, se kedve, se hangulata „bulvárhírekkel” foglalkozni. Mellesleg, jegyezte meg, ez az állítólagos esemény magánéletet érint, és legyen szó bármilyen magas rangú tisztségviselőről, ahhoz joga van, hogy elutasítsa mások illetéktelen beavatkozását a dolgaiba. Bárhogyan alakulnak is.
Ha ott lettem volna a helyszínen, csak bólogatni tudtam volna a rendreutasításra. A házasélet sokrétű valami, a csodálatos mézesheteket követhetik zord csalódások is. Anyagiak, érzelmiek, érzékiek, a két fél később döbbenhet rá a félreértésre. A jogi lehetőségek szerencsére rendelkezésükre állnak, senkit se kényszeríthetnek közös szenvedésre. És mert szerencsére így van, a legkonokabbul vissza kell utasítani minden pimasz kísérletet a beleszólásra. A sajtónak sincs joga föllépni moralizáló szerepkörben. Élénken tapsoltam volna, végre valami, amiben teljesen egyetértünk a miniszterelnökkel. Abban már nem, hogy a kormány igyekszik általánosan kötelezővé tenni a maga valláserkölcsi nézeteit, amelyek véleményem szerint egyenesen képmutatóak. Ehhez nincs joga a hatalomnak, az egészséges demokráciában a magánélet nem csupán intimitásra ad jogot, arra is, hogy ki-ki eldöntse, templomjáró akar lenni, vagy sem. A gúnyos „bulvár” megjegyzés már a türelmetlen Orbán Viktort idézte.
De álljunk meg egy pillanatra. A kormányfő - önmagához híven - nem kioktatott csupán, egyben torzított is azzal, hogy az esetet "puszta magánügynek" minősítette. Holott a sajtó nagy része nem azért foglalkozott a történtekkel, hogy bulvár-mód turkáljon a jegybank elnökének magánéletében. Amik kiderültek, súlyosan túlléptek a magánszféra keretein. Egyetlen napilap sem foglalkozott volna olyan kíváncsian a pár életével, ha Matolcsy György szokásának megfelelően, nem közpénzből "támogatta" volna új párját.
„Jancsi Pannit nyerje meg, / Zsák a foltját lelje meg”, idézhetnénk Arany János csodálatos fordításában Shakespeare Szentivánéji álom című színjátékát, látszatra olyannyira egymásra talált ez a páros. Az MNB elnöke olyan dolgokra szórja az állam pénzét, ami más országban bankvezérének eszébe sem juthatna, de ezt mellőzzük, a részletek közismertek, a „bulvársajtó” szemérmetlenül szellőzteti a részleteket.
A bulvár sokszor kegyetlen, igazságtalan, de lehet akár leleplező is. Közbeszéd tárgya immár hosszabb ideje, hogy Orbán Viktor amióta a kormány élén áll, édesapjával, testvérével együtt alighanem az ország leggazdagabb polgárai közé "küzdötte" a családot. Nem állítom, hogy ez így van, mert kétségbevonhatatlan tényekkel, bizonyítékokkal még senki sem rukkolt elő. Azoknak a szóbeszédeknek is csak óvatosan szabad helyt adni, mi állhat Felcsút híres-hírhedett gázszerelőjének gyors gyarapodása mögött, s mit keresett egy olyan vagyont érő yacht fedélzetén, amelyet nem szokás bérbe adni, a vagyonnyilatkozatában pedig nyoma sincsen. Suttognak Mészáros Lőrinc hirtelen felébredt érdeklődéséről is az idegenforgalom, a szállodaipar iránt, amit Orbán Ráhel Svájcban kitanult szakmájával magyaráznak. Alig néhány hete egymásnak ellentmondó, nehezen magyarázható részletek röppentek föl Orbán Ráhelnek és vállalkozó férjének, Tiborcz Istvánnak olajországbéli kirándulásáról is, amelyet igaz, az érintettek élénken cáfoltak. Magánkirándulás volt, semmi üzlet, nyilatkozták.
Úgyszólván mindegy is mi az igazság. Csak az a baj, hogy a világsajtó "bulvársággal" legkevésbé vádolható lapjai körében makacsul tartja magát az a meggyőződés, hogy Európa egyik legkorruptabb rendszere a mienk. Ilyen körülmények között a pusztán a visszaéléseket leleplező sajtó érdeklődését "kíváncsi bulvárságnak" bélyegezve szőnyeg alá söpörni, nem helyénvaló.
Sorsdöntő választás lesz 2018 elején, látva a kormánypárt erőfölényét, a politikai váltógazdaság lehetősége egyelőre soványnak látszik. A Fidesz-KDNP szilárdnak látszó bástyáit csak a mind gyakrabban felszínre kerülő korrupciós ügyek gyengíthetik. Az olyan „magánügyek”, amelyek mögül kilóg a közpénz elherdálásának, az elvtelen összefonódásoknak a lólába.
Meglehet, ennek csak a "kíváncsi bulvársajtó" állhat útjába.
