terrorizmus;terrortámadás;Belgium;

- Terrortámadást előzhettek meg Belgiumban

Több házkutatást tartottak terrorizmus gyanúja miatt és két embert őrizetbe vettek a hatóságok pénteken Belgiumban - jelentette a helyi média.

A nyomozók Brüsszel két negyedében, illetve Liége-ben tartottak házkutatást, majd terrorszervezetben való részvétel gyanúja miatt ezt követően kihallgattak három embert, akik közül kettőt őrizetbe vettek - tájékoztatott a Le Soir című belga napilap. A szövetségi ügyészség azt közölte, hogy a bíróság hamarosan dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.

Sajtóhírek szerint a gyanúsítottak egyike egy 28 éves férfi, aki rendkívül aktív volt a dzsihadisták által előszeretettel használt, titkosított, Telegram nevű üzenetküldő szolgáltatáson, ahol jelezte, hogy merényletet készül elkövetni.

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, harminckét ember halálát okozva. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.

Az EU tagállamainak nagyon eltérőek az érdekeik, és a pénteki pozsonyi csúcstalálkozó előtti hangulat is egyértelműen azt jelzi, hogy mást mint formális megállapodásokat a tanácskozástól várni nem lehet - állapította meg kommentárjában a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.