Levelezés;Schiffer András;

- Két Pál, eltérő utakon

Olvastam a Népszavában Schiffer Anna berzenkedését, unokaöccsének, az LMP hajdani társelnökének szinte valóban követhetetlen pálfordulásairól. Az rémítette meg a nagynénit, hogy András, szerinte politikai kalandozásaiban egyszerre eljutott a Jobbikkal való kacérkodásig, amit teljesen összeegyeztethetetlennek tart a Schifferek családi hagyományaival. És ha jól értem, közvetetten kitagadja az öcsköst. Semmi szándékom illetéktelenül beavatkozni familiáris viszályokba, de ez a perpatvar valamennyire fölidézteti bennem a háborút követő kusza esztendőket.

A magam családi múltját követve tagja lettem a SZIM-nek, a korabeli szociáldemokrata ifjúsági mozgalomnak. Ezt a fiatalságot akkor is, majd kicsit később is, a "két Pált" követő rajongás tartotta lázban: Jusztusz Pálra és Schiffer Pálra gondolok. Ez utóbbi különböző rokoni ágakon bizonyos értelemben csak fölmenője volt a napjainkban követhetetlen politikai kacskaringói miatt elhíresült Andrásnak.

Mindkét Pál a pártban, jövőjének az alakításában, egyaránt nagy jelentőséget tulajdonított a SZIM-nek, igyekezett körünkben befolyást szerezni. Akkori naivságunkban ők is, meg mi is, azt hittük, hogy ez az ifjúság sokat nyom majd a latban, a magyar szociáldemokrácia elkövetkező sorsának formálásában. Hittük is, nem is, de sajnos a kételkedőknek lett igazuk. Sokkal befolyásosabb erők álltak a történelmi háttérben.

Kemény ellentét volt, a két tábor között, a jusztuszisták és a schifferisták ádáz ellenfélként tekintettek egymásra. Mi, jusztuszisták makacsul kitartottunk az önálló szocdem lét mellett, a schifferisták már Rákosiék unszolását követve a „munkásegység” elvét hirdették, hajlamosak voltak a két párt egyesülésében látni az üdvözülést. Schiffer Pál veje volt Szakasits Árpádnak, a szocdem vezetőnek, akit mi melegen üdvözöltünk, amikor Rákosi Mátyás oldalán, egy közös munkáspárti nagygyűlésen az összeolvadást sürgető MDP vezetőnek karakánul azzal válaszolt: „széles az út, elférünk rajta ketten”. Remek ember, vallottuk Jusztusz Palival egyetemben, egészen addig, amíg Szakasits elfeledkezett csodás formulájáról, és halkan bemasírozott a Magyar Dolgozók Pártjába.

Mindennek ellenére nem úszta meg egyikük sem. Sem Jusztusz, sem Schiffer, sőt Szakasits sem, Rákosi egyaránt börtönbe vetette mindhármukat. Később kiszabadultak ugyan, de eltérő útra tértek. Jusztusz rendíthetetlen meggyőződését követve csakis az irodalomnak, főként a műfordításnak szentelte későbbi életét, Schiffer a kommunistákkal való változatlan együttműködés híve lett.

Ennyi év, és még több viszontagság után, ismétlem, eszem ágában sincs illetéktelenül beavatkozni a Schifferek viszálykodásába, de hajdani „jusztuszistaként” mégis hajlok arra, hogy Anna nagynéni megrökönyödését követve, lehet erőltetett a fölfogás, bizonyos összefüggést keressek a hajdani öregúr és a késői leszármazott magatartása között.

Hogyan is fogalmazza meg az a bizonyos közmondás az alma és a fa viszonyát? Úgy látszik, jellemvonásokat különböző ágakon, mégis csak lehet örökölni.

Magyarország európai álma alighanem Szent István királyunk örökségéből származtatható. Megannyi viszontagság után az álom eddigi legfontosabb mérföldköve 2004 május elseje lett, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk napja. Vállalom az esetleges vitát, de állítom: ennél jobb dolog a magyarság életében nem történt, hiszen részeseivé válhattunk az európai szolidaritásnak.