Dél-Afrika;Zuma;

- Zuma elnöknek saját zsebből kell fizetni

Politikai és anyagi értelemben is érzékeny csapást mért a dél-afrikai alkotmánybíróság Jacob Zuma államfőre, amikor úgy döntött: törvénytelenül vett igénybe állami pénzügyi forrásokat magánrezidenciája bővítésére. Az elnök minden tiltakozása ellenére ezért előírták számára, hogy bizonyos korszerűsítéseket saját zsebből fizessen, illetve, hogy térítse vissza a jogtalanul igénybe vett közpénzeket az államkasszának. Zuma ezért most jelzálogot jegyeztetett be a pazar rezidenciára, s ebből utalta vissza az 538 ezer dollárnak (mintegy 150 millió forint) megfelelő summát – jelentette a Reuters hírügynökség.

A rezidencia ügy jó ideje heves botrányokat kavar a gazdasági nehézségekkel küzdő Dél-afrikai Köztársaságban, s sok megfigyelő úgy véli, hogy a különböző korrupciós vádakkal együtt ez is hozzájárult ahhoz, hogy az 1994 óta megszakítás nélkül hatalmon levő Afrikai Nemzeti Kongresszus érzékeny veszteséget szenvedett el pár hete a helyhatósági választásokon. A luxusrezidencia teljes bővítési költsége mellesleg 16 millió dollárt tett ki, ám ebben olyan tételek is szerepeltek, mint úszómedence, amfiteátrum, egy kis magánklinika, egy látogatóközpont és még tyúkólak is. Ezeket kellett most végül is az államfőnek visszafizetni, bár a politikus végig tagadta, hogy bármilyen szabálytalanságot követett volna el a közpénzek felhasználásakor.

Az ellenzék természetesen továbbra is terítéken igyekszik tartani a témát. Ez az ügy csak a korrupciós botrányok jéghegyének a csúcsa – nyilatkozta a fő ellenzéki erő, a Demokratikus Szövetség szóvivője.

Eddig csupán nyilatkozatokban és interjúiban intézett kirohanásokat az Egyesült Államok ellen a Fülöp-szigetek néhány hónapja hivatalba lépett elnöke, most azonban Rodrigo Duterte újabb frontot nyitott, s hétfőn felszólította Washingtont, hogy vonja vissza – mellesleg kis létszámú - alakulatait a távol-keleti szigetország egyik kényes helyzetű déli körzetéből. Jolo és Basilan szigetén évek óta heves harcok folynak a muzulmán lázadókkal, s az amerikai szakértők a kormányhadsereg mellett töltöttek be katonai kiképző, illetve tanácsadó szerepet.