Sokszor és sokan elmondták az élvonal döbbenetesen alacsony nézőszámaira reagálva – például a Népszava vonatkozó összeállításában is –, csakis a jó futball és a megfelelő infrastruktúra szerencsés együttállása esetén várható, hogy a drukkerek visszataláljanak a lelátókra, az ilyen vélekedéseket mégis nyugodtan kiegészíthetjük egy újabb fontos összetevővel: a focihangulattal.
A futballnak ugyanis varázsa van. A meccshangulathoz faluhelyen hozzátartozik a szotyola roppanásának hangja és a pityókás Pista bácsi ízes káromkodása, a nagyobb „játszótereken” pedig - szerte Európában - a hatalmas felületekre festett, esetenként csípős üzenetek moraja vagy a lelátórészeket füstbe borító görögtűz lángja.
A véleményszabadság hangjai. Ettől marad tátva a gyermekek és a felnőttek szája, ezért oly népszerű program a legkisebb falvakban is vasárnaponként a helyi sportcsapat mérkőzése, s éppen ez okból vonz tömegeket akár egy harmadik ligás „sörmeccs” is, mint amilyen volt a minap a Pécs és a Ferencváros II 5200, vagy a Fradi fakó csepeli, tízezer helyszíni nézőt vonzó összecsapása.
Ettől (is) az igazi a foci. Szemben a csak nevében örökrangadóval, ahol a nyarat idéző szeptemberi estén 1100 néző kíméletlen ítéletet mondott. Hiába ugyanis a szép csomagolás, ha az nem hat az emóciókra, nem hozza (foci)lázba az egyszer szemlélőt.
A labdarúgás Magyarországon még mindig a nép sportja. Sokan vagyunk sokfélék, azonban a futball Európa-bajnokság is rávilágított: a foci az egyetlen olyan sportág, melyet mindenki kicsit a magáénak érez. Ezért is durva túlkapás elvenni az emberektől azt, amiért lelkesednek; ezért sem alkothat maradandót az az elöljáró, aki feltételekhez kötve mérné azt, ami valójában mindenkié. A népnek cirkusz kell – és tetszik vagy sem, a nézőszámok emelkedéshez minden pályára valódi futballhangulat.
