Keller András egy korábbi, a fesztiválról szóló beszélgetésünkben úgy fogalmazott: Pannonhalma felé közeledve, már a bencés apátság megpillantása előtt befejezi a telefonálást, elzárja a rádiót és tovatűnnek a gondolatai – belső csend jön létre. „Ösztönösen készülődöm: felemelő érzés belépni egy olyan térbe és közösségbe, ahol kinyílik a szívünk, a szellemünk” – mondta Keller. Hasonlóan érez Rácz Zoltán is, aki szerint „a nagy zenék mindig spirituálisak, Pannonhalmának pedig olyan erőtere van, ami ihlető forrása a zenei interpretációnak.”A fesztiválnak ugyanakkor – egy év kihagyás után – megújulásra van szüksége. „Mindig kell egy friss gondolat, mely továbblendíti a már sikeres tradíciót” – véli a nemzetközi hírű ütőhangszeres művész, aki idén csatlakozott Kellerhez.
A pannonhalmi bencés monostor védőszentje, Szent Márton 1700 éve született, így az Arcus Temporum szerves része lett az emlékév programsorozatának, amelynek felelőse Dejcsics Konrád bencés szerzetes, fesztiváligazgató. A háromnapos rendezvény elnevezése (Időívek) arra utal, hogy különböző korszakok, stílusok, emberek, életművek között szeretnének hidakat építeni; bemutatva, hogy ezek a zeneművek „párbeszédképesek”, sőt több rejtett összefüggés van közöttük, mint gondolnánk. A koncerteket idén már három helyszínen rendezik: a 13. század elején épült, monumentális bazilika mellett sokkal bensőségesebb tér a Boldogasszony-kápolna; a közelmúltban pedig (a régi tornateremből átalakítva) elkészült az apátság 260 fős hangversenyterme. Rácz Zoltán azt mondja, a repertoárválasztásban döntő szerepet játszottak a konkrét helyszínek: Keller Andrással minden esetben végiggondolták, hogyan fog megszólalni az adott zenemű a pannonhalmi terekben.
A nyitónapon, augusztus 26-án Joseph Haydn: A Teremtés című grandiózus oratóriuma szólal meg a bazilikában, énekes szólisták, a Concerto Budapest és a Vashegyi György vezette Purcell Kórus előadásában, Keller vezényletével. Utána, késő este a koncertteremben Szakcsi Lakatos Béla és Presser Gábor improvizál. „Szerettük volna szélesebbre nyitni a műfaji spektrumot, s mindketten olyan kortárs zenészek, akiknek alkotóként is nagyon komoly életművük van” – mondja Rácz Zoltán. Haydn művészetéhez – különös, olykor meghökkentő zenei időíveken keresztül – hat kortárs, illetve 20. századi alkotó kapcsolódik: a kilencvenedik születésnapját ünneplő Kurtág György, a nyolcvanéves Steve Reich, a Bang on a Can világhírű amerikai kortárszenei formáció alapítója, David Lang; valamint a kilencven éve született Morton Feldman, a tíz éve elhunyt Ligeti György és a bizonyos értelemben már klasszicizálódott francia Olivier Messiaen (1908–1992).
Az elhangzó művek igazán különlegesek. Steve Reich Proverb című darabjának kiindulópontja a 12-13. században, a párizsi Notre Dame székesegyházban működött zeneszerzők hangzásvilága (az úgynevezett Notre Dame-iskola), s ezáltal jól illeszkedik Pannonhalma környezetébe. David Lang 2011-ben, Londonban bemutatott darabja (The Little Match Girl Passion) Andersen klasszikus meséjén, A kis gyufaárus lány történetén alapul. A Kurtág-staféta elnevezés a komponistának az előadóművészekkel való, különösen szoros együttműködésére utal: arra, hogy szinte „kezükbe adta a darabokat”. A Jelek, játékok és üzenetek pedig a Kurtág-életműben szinte egy önálló műfaji csoport: eltérő terjedelmű, különböző alkalmakra készült kompozíciók, „zenei levelek, hommage-ok, hangszertechnikai játszadozások” gyűjtőneve. A szombat esti program címe: Egy koncert két helyszínen. Először a bazilikában csendül fel Mark Rothkónak, az amerikai absztrakt festészet megteremtőjének egy texasi kápolnában rendezett kiállítására emlékező mű (Morton Feldman: Rothko Chapel), majd a közönség átsétál a barokk kápolnába, s a Keller Kvartett előadásában meghallgathatja Haydn egyik legkülönlegesebb zeneművét: A Megváltó hét szava a keresztfán című oratorikus, mégis tisztán hangszeres darabot. A vasárnap déli zárókoncert – Messiaen és Ligeti műveivel, Kiss Zsolt orgonaművész és a Szent Efrém Férfikar közreműködésével – a bencés szerzetes közösség napközi imaóráját szövi át.
Az Arcus Temporum fesztiválon kívüli terveiről, feladatairól Rácz Zoltán elmondta: most, hogy a legendás Strasbourgi Ütőegyüttes gyakorlatilag megszűnt, tudomásul kell venni (bár néha furcsa érzés), hogy az 1984-ben alapított Amadinda tagjai lettek az „öregfiúk” – a feltörekvő külföldi együttesek őket tekintik igazodási pontnak. „Az ütőhangszeres szakma ugyanakkor – mint ezt legalább egy évtizede megjósoltam – jelentős változáson megy keresztül; a percussion group mint sajátos előadási forma lassan a végéhez közeledik. Nincsenek már közöttünk azok a nagy zeneszerzők (Berio, Cage, Xenakis, Stockhausen, Ligeti György és mások ), akik ütőhangszeres együttesre alkottak remekműveket. Ettől nem kell kétségbeesni, de fel kell készülni a változásra.” Itthon nincs is igazi követőjük – a Talamba Ütőegyüttest Rácz Zoltán nagyra becsüli, de ők teljesen más úton járnak. A koncertezés mellett Rácz folyamatosan tanít: a budapesti Zeneakadémián kívül ennek helyszínei – vendégprofesszorként vagy mesterkurzusok vezetőjeként – Párizs, Brüsszel, Tajpej, a londoni Royal College of Music, a New York-i Manhattan School of Music és az Illinois állambeli Nortwestern University.
