Gondolkodtak már azon, miért nem jutott eszébe mondjuk egyetlen német dalnoknak sem, hogy megénekelje Walter Maurer kőműves balladáját, aki amit rakott délig, leomlott estére, amit rakott estig, leomlott reggelre? Hát azért, mert ilyesmi egy német kőművessel még a balladák világában sem fordulhatott elő. Ahhoz Kelemen mesterre és tizenkét hozzáértő magyar társára volt szükség.
Azt hiszik, ma már másképp működünk? Nagyon tévednek! A minap a Tisza-tónál jártam és magam is láttam (nem láttam) azokat az iszaphegyeket, amelyeket a 444 portál munkatársai fedeztek fel, s amelyeket a meder hordalékából építettek a kotrómunkások. Kikaparták azt a fránya üledéket, halomba rakták, szigeteket építettek belőle - a mederben. Aztán amit kapartak délig, elmosta a víz estig, amit kapartak estig, már sehol sem volt reggelre.
Annyira blőd a történet, hogy az már balladába kívánkozik. Adott az Európai Unió a Tisza-tó rendbetételére 6 milliárd forintot, találtak is a projekt előkészítésére kamarai jogosultsággal rendelkező tervezőt, aki betartott minden előírást. Őt ellenőrizte egy másik tervező is, aztán jött a kivitelező, aki elvégezte a munkát, ahogyan a mérnökök előírták. Picsi-pacsi, föl lehetett venni a pénzt, a munkáját mindenki megtette.
Hogy a kikotort iszap már megint a mederben van? Ha ott van, hát ott van, úgy van jól, véli a megrendelő, mert szerinte nem az iszapszigetek megvédése, netán kihordása volt a cél, hanem a „kotrás”. Vizsgálat? Felelősségre vonás? Minek?
Majd ha megint eldugul az fránya kikotort meder, legfeljebb újra kérnek pénzt a kotrásra.
