Az amerikai hadsereg műszaki hadteste 1959-ben építette fel a jeges sziget észak-nyugati részén a Camp Century-t, amelyet, mint rendesen, kutatóbázisként hirdettek. Még filmet is készítettek róla, mint a mérnöki munka csodájáról. Ezek közé tartozott például egy jégbe vájt bunker, amely 200 embernek adott szükség esetén menedéket. Egyes részei 30 méter mélyen voltak a föld alatt.
„A világ tetején, egy hatalmas jégtakaró alatt fekszik egy város. Ma, Grönland szigetén, az északi-sarki túlélés titkait kutató emberi erőfeszítések részeként az Egyesült Államok hadserege egy eddig soha nem látott atomerővel működő kutató központot hozott létre” – mondja a film narrátora.
Csakhogy a nukleáris erő nem csupán energiaforrás volt. A nagyközönség nem tudta, hogy a bázis rejtette a Jégféreg (Iceworm) nevű titkos tervet. 1962-re hosszú alagutakat építettek meg, olyan sínpárokkal, amelyekre a Szovjetunióra irányzott 600 ballisztikus atomrakétát akartak tenni. Csakhogy a sarki nyárban a jégtakaró olvadni kezdett és a Pentagonban rájöttek: az alagutak sem lesznek tartósak. Ezért 1967-ben feladták a tervet és a következő két évben kiürítették a bázist, amely felett a jég és a hó tovább halmozódott, és még mélyebbre temette a Camp Century-t.
A Camp Century mélyére vezető, 400 méteres alagút 1964-ben. Több mint 12 ezer méternyi oldalirányú vájat ágazott el a főalagútból
Öt évvel ezelőtt azonban egy kanadai geofizikus sarkkutató, William Colgan birtokába jutott olyan, a titkosítás alól felmentett adatoknak, amelyek leírták a tábor felszámolását és azt is, hogy a „kutatók” mit hagytak maguk mögött. Kiderült például, hogy elszállították a nukleáris reaktort, de ott maradt az alacsony radioaktivitású hűtővíz. A táborban nagy mennyiségű dízelolajat is tároltak a generátorok és a járművek számára.
Ugyancsak nagy a valószínűsége annak, hogy maradtak a helyszínen poliklórozott bifenilek (PCB), amelyek az elektromos berendezések toxikus tartalmú alkotóelemei, és amelyeknek szétszóródását a legsúlyosabb környezeti következménynek tekintik a szakértők. Természetesen „szemétté” váltak az épületek, a sínpárok is. Nem is szólva az emberi eredetű hulladékokról, amelyeket a hóba ásott pöcegödrök „őriztek meg”.
Hőfúrófejjel vesznek mintákat a jégtakaróból FORRÁS: PENTAGON
A hulladékok pontos mennyiségéről nincsenek adatok. Colgan szerint az amerikai hadsereg meg volt győződve arról, hogy a bázis nyomait örökre eltemeti a jég és ez 1967-ben még reális opciónak látszott. Csakhogy azóta változott a klíma, jött a felmelegedés, és a grönlandi jégtakaró is komoly olvadásnak indult. A kanadai kutató és csapata a Geophysical Research Letters-ben tette közzé a számítógépes klímamodell alapján született feltételezését, mely szerint legkésőbb az évszázad végére minden a felszínre fog kerülni. Ez a dátum a legrosszabb forgatókönyvön alapul, amennyiben a világ kormányai nem tesznek határozott lépéseket az üvegházhatás csökkentésére.
Ugyanerre a következtetésre jutott Jennifer Mercer, az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science Foundation) munkatársa, az arktiszi jégtakarót vizsgáló tudományos csoportok programigazgatója. „Minél hosszabbra nyúlnak a meleg időszakok, annál inkább látni fogjuk a grönlandi jég repedéseit” – mondta Mercer az npr.org-nak. Szerinte a megolvadt hóból keletkező víz fog betódulni e repedésekbe és szakadékokba, beleértve azokat, amelyek emberi kéztől keletkeztek. Így eljuthat ez a víz egészen az eltemetett táborig, és belemoshatja a szennyezést az óceánba a jég alatti csatornákon keresztül.
A helyzet még nemzetközi jogi problémákat is felvethet. Nem világos ugyanis, hogy kinek a „tulajdonában” van a hulladék. Az amerikaiak ugyanis annak idején egy, az Egyesült Államok és Dánia között 1951-ben, a NATO égisze alatt megkötött védelmi szerződés alapján építették fel a bázist, mivel akkor Grönland Koppenhága fennhatósága alatt állt, jelenleg a Dán Királysághoz tartozó autonóm terület. A Camp Century már a negyedik amerikai bázis volt, mert az 50-es évek során három légi támaszpontot hoztak itt létre.
Az 1951-es szerződés értelmében minden, az amerikaiak által létrehozott objektum és azok tartozékai az Egyesült Államok tulajdonában maradnak, és Washington adott esetben korlátozás nélkül elszállíthatja onnan azokat, „a dán hatóságokkal való konzultációt követően”. Kérdéses azonban, hogy az 1967-es felszámolást milyen mélységű „konzultáció” előzte meg és érintették-e az ott hagyott hulladék „jogi státusát” – hangsúlyozzák Colganék a Geophysical Research Letters-ben.
Az amerikai bázis hulladéka csupán egyetlen tétele az északi sarkkör felelőtlen szennyezésének. Júliusban például a londoni Guardian számolt be arról, hogy az Imperial College óceanográfusa felfedezte: elmúlt két évben a brit szigetek körüli tengerekből összegyűjtött műanyag hulladék jelentős részét az Észak-sarkra szállították.
A műanyagok állatfajok szaporodását tehetik tönkre FOTÓ: EUROPRESS/CHRISTOPHER FURLONG
