A jó néhány nyarat és telet megélt hölgyek és urak emlékezetébe minden bizonnyal kitörölhetetlenül fészkelte be magát a felejthetetlen emlékű Horváth Tivadar örökbecsű sanzonjának „Párizsban…” kezdetű refrénje. Így aztán csupán az „újszülötteknek”- akiknek köztudomásúlag minden vicc új – muszáj elmondanom, hogy a nóta arról szól, hogy egy, a szomszéd panelból „sugárzott” unásig „végtelenített” lemez miként őrjíti halálra a legjámborabb növényevőt is.
Akárcsak a napok óta mantrázott bozótkéses „migráncs” rohama a charleroi-i rendőrörs ellen, aki a világért sem mulasztotta volna el, hogy közben vérben forgó szemekkel harsány „Allah Akbár!”-t üvöltözve demonstrálja az Iszlám Állam iránti kétség kívüli elkötelezettségét. Amazok persze a világért sem hárítanák el magukról a felelősséget, elvégre bármely’ patológiai indíttatású rémtett ékes bizonyítéka annak, hogy lám-lám, ők ott vannak minden kilométerkőnél (esetenként pedig már a spájzban is). Pedig egyáltalán nincsenek ott. Így aztán úgy tesznek mintha… Had higgye a világ, hogy ők húzzák a talp alá valót az őrültek bálján. A tizenöt perces „hírnévre” ácsingózó „lököttek” pedig kapva-kapnak az alkalmon, hogy ideig-óráig róluk szóljon a nagypolitika.
Persze ez így volt egykoron is. Anno a maoisták oldalvízén feltűnősködtek, majd mikor a kínai kultúrkampf lecsengett, Che Guevara lett a trendi. Aztán a Vörös Brigádok jöttek divatba, manapság pedig Breivik ámokfutása késztet jó néhány megnyomorított lelket hasonszőrű rémtettekre.
Napjaink háborodottai anélkül, hogy jószerivel tisztában lennének az „Allah Akbár!” miben létével, mégis erre gerjednek, hisz e nélkül már nem is rémtett a rémtett. Hiányában legfeljebb csak egy satnya, mínuszos hír szólna róluk a lapok huszadik oldalán. Így aztán az a defektes családfakutató, aki ük-ük szinten már képes fellelni egy szegről-végről szalajtott muszlim őst, azonmód úgy érezheti, hogy eljött az ő ideje, végre-valahára "valaki" lehet.
Naná, hogy Orbánék is tudatában vannak mindennek. Amit persze valahogy „elfelejtenek” a zemberek orrára kötni. Sőt, direkt kapóra jön nekik! Hogy aztán rögvest elementáris vehemenciával vetődjenek rá minden bűnügyre, ahol az elkövetőnek sötétebb a bőre, messziről gyűtt, s „terrorgyanús” mondatokkal (Szeretem Merkelt!, stb) traktálja a világot.
Úgy kell nekik minden szatír, féltékeny késragadó, vagy bárminemű deviáns, mint egy falat kenyér, hogy permanens rettegésben tarthassák „szeretett” népüket. Csak az a kérdés, hogy mikor vesszük már végre észre, hogy mily’ alattomosan vernek át valamennyiünket. Például az olimpia ideje alatt legnézettebb TV egyperceseiben, s a rögvest utána reklámozott "Tudta?" felütésű hazugságinfóiban. Szinte „elugrani” sem tudunk a húszpercenként ránk borított, mocsokkal telt kormánybili elől, hacsak nem éppen íly módon akarják rábírni idegenszívű honfitársainkat, nehogy magyar honhoz méltatlan szemeiket Katinkáék sikereire merészeljék vetni.
Párizsban persze azóta is szép a nyár. A világ minden sarkából odasereglő turisták egymás sarkát tapossák. Nem félnek. Tudatlan népség! Való igaz, hogy nem is ijesztgetik őket…
