Talán közérdekű, amit a Fradi gyalázatáról, az albán meccs utáni kieséséről írok, de a kommentekből azt látom, nem csak én érzek szégyent, mintha hatalmas pofont kaptam volna sok ezer társammal egyetemben. A csapat kiesése messze túlmutat a labdarúgáson, általános tényekre következtethetünk a történtekből.
Évekkel ezelőtt könyvet írtam csapatom hányattatásairól Fradi-szívvel fönt és alant címmel. Akkor éppen alant voltunk. Az MLSZ jóvoltából a másodosztályban játszottak a zöld-fehérek, s már nyomokban sem jellemezte őket az a Fradi-szív, amelyről legendák szóltak. Szedett-vedett gárda, szélhámos, hozzá nem értő vezetők – így jellemezhettük a helyzetet.
Ott szurkoltam a lelátón, amikor Lyka Antal edzősége alatt szinte verhetetlen együttes formálódott, és akkor is, amikor Rákosi Mátyás sportvazallusai szétszedték a Fradit, nevét és legendás zöld-fehér mezét is elvették, s ha nincs néhány idősebb szívember, mint Kis Péter Mihály, Kéri Károly, Rudas Ferenc és Mészáros Dodó bácsi, talán el is tűnt volna a csapat a labdarúgás térképéről. Vereség követett vereséget, de ott voltunk, kitartottunk, mígnem fölvirradt a napunk, és eljött Albert, Varga, Szűcs, Fenyvesi és a többiek.
Akik ma a Fradi focicsapata körül sürögnek-forognak, sürgősen eltűnhetnétek az Üllői út környékéről is. Egyetlen nevet említenék példaképpen, Orosz Pálét, akinek édesapja kiváló játékosa volt a csapatnak, ő viszont csak locsog, igyekszik port hinteni a szurkolók szemébe, akik azonban látnak akkor is, amikor Kubatov Gábor kitiltja őket a nézőtérről. Tudom, a mai világban nem szokás mások megtévesztése után lemondani, de ha Orosz Pálban szemernyi emlék él édesapjáról, ezt kellene tennie, és nem üres monológokkal, harmadrendű játékosok igazolásával, tehetségek elherdálásával hergelnie a megmaradt drukkereket. Nincs egyetlen tisztességes ember sem a Fradi környékén, aki kimondaná az igazságot, és levonná a nyilvánvaló tények következményeit? Ez a világ már csak ilyen, a dumának és hazudozásnak van keletje. Nem csoda, ha a feldühödött szurkolók visszaváltanák bérletüket. Ezt a szív nélküli társaságot nézzék hétről hétre? Igaz ami igaz, egyre kevesebben nézik. Állandóan azt halljuk, külföldi bajnokságokkal összehasonlítva kevés a pénz. Sárosiék, Kis Péterék és a többiek talán a pénzért játszottak? Dehogy! A Fradiért tették ki a szívüket. Ám ezt a szívet Orosz Pál és hasonszőrű társai a pénztárcába tuszkolták.
Év kezdete előtt a Fradi vezetőit be kellene hívni a köztévé és közrádió stúdiójába, vegyenek fel velük egy mérhetetlen optimizmust sugárzó üres nyilatkozatot, és ismételjék évről évre. Fölösleges minden egyéb nyilatkozat, tudjuk, semmi sem teljesül az ígéretekből. Egy arcképcsarnokot is kellene szervezni a Fradi klubházában a csapat szellemiségének megrontóiról.
Az albánok elleni vereség után képtelen voltam elaludni. Dühösen forgolódtam. Éjjel kettő körül jött álom a szememre. A Fradi (Kinizsi) régi szélsőjével, a kétballábas Kotzóval álmodtam. Miért éppen vele? Rejtély. Talán azért, mert játéktudásai hiányait a szívével igyekezett pótolni. Ilyen is volt, bár ma már hihetetlen.
