lázadók;civilek;Szíria;Aleppo;

- Nem tudnak elmenekülni a civilek

Miután a szíriai lázadóknak sikerült áttörniük a damaszkuszi kormányerők ostromgyűrűjét, nem akarnak megállni, s teljes Aleppót be akarják venni. „A város felszabadításának egy új fázisát jelentjük be” – közölte a dzsihadisták által vezetett szövetség, a Dzsais al-Fath egy közleményben. Megkétszerezik az itt harcoló fegyveresek számát.

Előzőleg az iszlamista Ahrar al-Sam milícia a Twitteren azt közölte, hogy a lázadók felfoglalták Ramussza nevű negyedet Aleppo déli részén, ezzel sikerült áttörniük a kormánycsapatok blokádját.

A londoni székhelyű Szíria megfigyelő központ szerint az ostromgyűrű áttörése ellenére egyetlen polgári személy sem tudott elmenekülni a városból, mert a szabaddá vált délnyugat felé vezető út túlságosan nagy veszélyeket rejt magában. Becslések szerint akár 1,2 millióra is tehető azok száma, akik a városban rekedtek.(Korábbi jelentések 300 ezer civilről szóltak.)

Szakértők rámutatnak, hogy a gyűrű áttörése új szakasz a polgárháborúban. Az Oroszország és Irán által támogatott kormányerők számára eleve súlyos csapással ér fel az új helyzet a hadszíntéren, minden jel arra vallott, hogy az orosz légicsapások által segített, Bassár el-Aszad elnök által fémjelzett kormánycsapatok, lassan, de biztosan urai lesznek a helyzetnek. Az új fejlemény azonban mindenkit váratlanul ért.

Aleppo elvesztése mindkét fél számára súlyos csapással érne fel, ezért is dúlnak olyan elkeseredett harcok a térségben. Az események minden nemzetközi szereplő számára feladják a leckét, hogyan viselkedjenek, kit támogassanak. Moszkva és Washington nem azonos oldalon áll a szíriai konfliktusnak. A Kreml a szíriai kormányt támogatja, az amerikaiak viszont a mérsékeltnek mondott lázadókat, s ezúttal Aleppo ostromáért egyesítették erejüket az iszlám radikálisok és a mérsékeltebb erők. Washington számára ezért veszélyes lenne most nyíltan a lázadók mögé állni. Az Egyesült Államok ezért semleges álláspontot foglal majd el, egyik felet sem támogatja majd nyíltani. Ami Oroszországot illeti, ez esetben egyszerűbb a képlet, hiszen Moszkva eddig is nyíltan Aszad erői mellé állt.

Miközben az Európai Unió élesen bírálja Törökországot a puccskísérlet utáni, valóban elképesztő méreteket öltő tisztogatás miatt, Ankara szövetségeseket keres.