Magam előtt látom, ahogy a terrorizmus kéz a kézben andalog a migránssal a zsúfolt utcán és diskurálnak arról, miképpen lehetne még jobban megmutatni a keresztény-zsidó kultúra képviselőinek, minden okuk megvan a félelemre. Nem látszik rajtuk, hogy veszélyesek. Embernek álcázzák magukat. Békésen sétáló párnak. Elvegyülnek a sokadalomban. Aztán, amikor eljön a cselekvés pillanata, cselekszenek.
Egyedül nem megy
Európa, benne Magyarország, retteg. Retteg a tömegtől, a néptelen utcától, a fagylaltostól, a hotdogostól, a perecestől, egymástól, egy elhagyott csomagtól. Valami nagyon elromlott itt e tájon. Valami nagyon elromlott a fejekben. Hiszen gondok, problémák mindig voltak. Egyéni gondok, egyéni problémák, amelyre megoldást kellett találni. Az ember valamikor régen, a kezdetek kezdetén rájött arra, hogy együtt könnyebb. Jobb, ha problémáinak megoldásában nincs egyedül senki. Ezért kitalálta, hogy közösséget alkot társaival és egymást segítve veszik fel a küzdelmet a hideg, a meleg, az éhség, a betegség, a magány ellen.
Az ember feltalálta a csoporthoz tartozást, s ennek melléktermékeként a kirekesztést. Az egyes csoportok kirekesztik azokat, akik másik csoporthoz tartoznak. Miután a csoportok egyre nagyobbá, tagoltabbá váltak, egymással is konfliktusba kerültek a csoporton belüli csoportok tagjai. Az egyén problémái mellett megszületettek a közösségi problémák is. Sok egyéni, sok közösségi probléma várt elintézésre. Kellett hát valaki, aki megmondja, mit kell tenni, ha baj van. Valaki, akit a többiek eltartanak annak fejében, hogy jó tanácsokat osztogat, kitalálja, megmondja, megmutatja a helyes irányt.
Miután kiderült, jó dolog megmondó embernek lenni, az illető abban vált érdekeltté, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát, legyenek mindig megoldásra váró kérdések, mindig szükség legyen tanácsaira. Tett is róla, hogy így legyen. Mindig kéznél volt a lehetőség, harcolni a kívülállók ellen. Rájuk acsarkodni lehetett akkor is, ha semmi más bűnük nem volt, csupán annyi, hogy léteznek. Így lett minden csoportnak vezére. Megszületett és beigazolódott a mondás: ember embernek farkasa!
Érdekek és ellenérdekek
Mi magyarok, a föld népességének maroknyi csoportja, abban lennénk érdekeltek, hogy egy nagy közösség tagjaivá válva, megszabaduljunk a kirekesztés problémáitól. Mi magyarok ugyanis, mindig jók voltunk abban, hogy lenézzük a más nemzethez tartózókat, a tótokat, a rácokat, az oláhokat. Így szereztünk sok-sok ellenséget. Mi magyarok, a föld népességének maroknyi csoportja, abban lennénk érdekeltek, hogy egy nagy közösség tagjaivá válva megszabaduljunk a csonka Magyarország fóbiánktól. Mi magyarok ugyanis közel száz éve hirdetjük: "Nem! Nem! Soha!" Így szerezhetnénk sok-sok barátot. Mi magyarok, a föld népességének maroknyi csoportja, abban lennénk érdekeltek, hogy egy nagy közösség tagjaivá válva, túllépjünk a múlt árnyain, s eljussunk oda, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet. Mi magyarok ugyanis soha nem tudtuk úgy megszervezni az országot, hogy ne legyenek többségben azok, akiknek gondot okoz a megélhetés. A határok nélküli Európa a magyaroknak, a föld népessége maréknyi csoportjának megoldást jelenthetne gondjaira.
A magyarok vezére azonban mást akar. Nem megoldani a problémákat, hanem generálni. Nem csökkenteni a kirekesztést, hanem fokozni. Nem összekovácsolni a közösséget, hanem szétzilálni, félelemben tartani.
Miért? Mert nem érdekli semmi, csak a hatalom örök időkre való megszerzése, megtartása. Mert a Kánaánt csak magának és a családjának szánja. E céloknak rendel alá mindent, felépítené a jövő helyett a múltat. Az idő valóban kedvezőnek látszik ennek az időgépnek a felépítéséhez. A Weimári Köztársaság bukása a minta a demokratikus jogállam magyarországi felszámolásához. Az idő valóban kedvezőnek látszik: "a nemzetközi helyzet egyre fokozódik." Ismert, de láthatatlan ellenség ellen kell harcolni. Az elkeseredett, csalódott emberek pedig az önpusztítás új formáját találták ki, robbantanak, lövöldöznek, késelnek. Van ok a félelemre.
A puskaporos hordón
A magyarok félelemben tartása kifizetődőnek látszik. Aki fél, az nem szól, nem lép fel, nem jártatja a száját. Örül, hogy lyuk van a fenekén, Hálás a hatalomnak, amelyik kemény kézzel fenntartja a rendet. A mi megmondó emberünk mindig talál egy csoportot, amelyik felelőssé tehető minden rosszért, amelytől félni lehet. A most aktuális csoportot a menekültek alkotják. Ezernyi gyermek, ezernyi nő, ezernyi öreg. Betegek, rokkantak, férfiak. Sokan vannak. Sorsukban annyi a közös, hogy szándékuk ellenére hazájukban nem volt maradásuk. Elindultak új otthont keresni, bízva abban, hogy segítséget kapnak. Tévedtek. Vezérünk szerint minden terrorista alapvetően, menekült, nekik nem jár segítség. Harcot hirdetett ellenük.
Ez a keresztes háború azonban nem vezethet eredményre. Bár valóban lőporfüstös a világ levegője - csakúgy, mint száz évvel ezelőtt - mégis más a helyzet. Európa bölcsebbik fele tanult a történelemből. Nem akar ismét égő kanóccal a kezében ráülni a puskaporos hordóra.
Mi nem tartozunk közéjük. Hazánk köré kerítés nő. A kerítés mellett szaporodnak a bakancsok, a szuronyok. A határ mellett nyikorgó lánctalpak erősödő zaját a magyarok nem akarják meghallani. A hatalom erre számít. A török minta beválik nálunk is. A halálbüntetés visszaállítása követeléséhez összehozható a civil összefogás. Bár ez nem egyeztethető össze az uniós tagsággal, sebaj. Oroszország szívesen nyújtja újra a kezét.
Van élet az Európai Unión kívül. Magyarország megőrizi szuverenitását. Igaz, gyermekeink éhesek maradnak, de Brüsszel nem parancsolhat nekünk.
