Folyamatossá vált a szerb és a horvát politikusok egymásnak való üzengetése. Szinte nem telik el nap anélkül, hogy ne nyilatkozna harciasan az egyik ország politikusa a másik megnyilatkozásairól. Hogy melyik félnek köszönhető a helyzet elmérgesedése, arra felettébb nehéz megadnia választ. Az azonban nyomon követhető, hogy a viszony rosszabbodása Tihomir Oreskovic horvát kormányának tavaly decemberében történt megalakulása óta figyelhető meg.
Miro Kovac zágrábi külügyminiszter többször nem túl diplomatikusan nyilatkozott a szerb-horvát viszony meglehetősen kényes témakörében, pedig épp a diplomácia vezetőjének feladata lenne a viszályok elsimítása. Az üzengetések oka részben belpolitikai természetű lehet. Horvátország ugyanis választásra készül: szeptemberben rendezik meg az idő előtti parlamenti voksolást.
A mindenkori választások előtt pedig gyakran kerül elő a szerb-horvát ellentét témaköre. Mostanság különösen, amikor a jobboldali Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ) támogatókra van szüksége, hiszen a párt kieshet a hatalomból, mivel a közvélemény-kutatásokat, ha csekély előnnyel is, de a szociáldemokraták vezetik.
Felesleges találkozó?
A helyzet elmérgesedése abból a szempontból váratlan, hogy június 20-án Szabadkán találkozott egymással Aleksandar Vucic szerb kormányfő és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, s úgy tűnt, sikerül pontot tenni a viták végére. A szerbiai sajtó mérföldkőnek nevezte a találkozót, amelyen megállapodást írtak alá a kétoldalú viszony fejlesztéséről.
A megállapodás a következő kérdésekről rendelkezett. Sürgették a szükséges folyamatok felgyorsítását a kétoldali viszonyok fejlesztése, a regionális együttműködés és stabilitás növelése és a két ország közötti nyitott kérdések rendezése érdekében. Megegyeztek abban: kölcsönösen előremozdítják a szerb és a horvát kisebbség jogainak védelmét és érvényesülését a 2004. november 15-én aláírt kétoldalú megállapodás és az Európa Tanács által 1994. november 10-én elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény mentén.
A két állam illetékes bizottságai haladéktalanul megkezdik a Szerbia és Horvátország közötti határvonal pontos kijelölését a nemzetközi jog alapján. Egyik országnak sincs területi követelése a másikkal szemben ‒ állapította meg a dokumentum.
A megállapodásnak konkrét eredménye is lett. Horvátország ugyanis feladva ellenállását lehetővé tette, hogy két újabb csatlakozási fejezetet – a 23-ast és a 24-est - nyissanak meg Szerbiával az uniós tárgyalások során. (Igaz, hírek szerint ez elsősorban nem Zágráb nagyvonalúságának volt köszönhető, hanem Angela Merkel erélyességének, aki felszólította a horvátokat, tegyék végre lehetővé a tárgyalások megkezdését.)
Nem fenyeget háború
Éppen egy hónappal a történelminek nevezhető megállapodás után azonban ismét hisztérikus üzengetések jellemzik ezt a kétoldalú viszonyt. Nem csak a horvátok tiltakoznak már rendszeresnek mondható időközönként, Belgrádot sem kell félteni. A szerb külügyminisztérium például a minap olyan tartalmú diplomáciai jegyzéket adott át Zágrábnak, amely a Slobodan Milosevic által fémjelzett sötét időket idézi.
Amúgy is, mostanság mintha a „tiltakozó jegyzék” kifejezés szerepelne a legtöbbet a két ország sajtójában. Annyi jegyzéket váltottak egymással, hogy szinte követhetetlenné vált a diplomáciai háború, ami szintén azt jelzi, hasonlóan feszült a viszony, mint a kilencvenes évek elején.
Szerencsére azért a párhuzam kissé túlzó, háború nem fenyeget, már csak azért sem, mert Horvátország az Európai Unió tagja, Szerbia pedig oda törekszik, mégha gyorsan nem számíthat is az uniós integrációra. A szerb kormány élén most nem Slobodan Milosevic-szerű, a nagy szerb álom megvalósítását ígérő politikus áll, hanem Aleksandar Vucic, aki egykor a szerb radikálisok politikusa volt ugyan, ám az utóbbi években minden helyzetben mérsékelten, higgadt fejjel döntött, s még ellenfelei is elismerhetik: sokat tett a balkáni stabilitásért.
Vucic az EU felé kormányozná országát, ez azonban nem egyszerű feladat. Az Unióban a gazdasági válság után amúgy sem volt bővítéspárti a hangulat, most pedig, a menekültválság miatt éppenhogy inkább bezárulnak a határok, mintsem megnyílnának mások előtt. Vucic azonban Brüsszeltől remélne segítséget a Horvátországgal kialakult vitában, az Európai Bizottság azonban sosem mutatott igazi érdeklődést a balkáni problémák megoldása iránt.
Ütésváltások sora
A két állam tehát több tiltakozó jegyzéket is váltott egymással, a viszonyok viharossá válását elsősorban az okozta, hogy eltörölték a korábbi ítéleteket Alojzije Stepinac horvát bíboros, érsek, valamint Branimir Glavas háborús bűnökkel vádolt volt tábornok ellen. Ám kétséges, tényleg ez volt-e az igazi ok – tette fel a kérdést az N1 televízió, amely megállapította: mindez inkább csak apropója volt annak, hogy a két ügyvivő kormány tisztségviselői egy sor éles hangvételű nyilatkozatot tehessenek Milosevicről, vagy Ante Pavelicről, az usztasák egykori vezéréről.
Elsőként Horvátország július 24-én továbbított tiltakozó jegyzéket Szerbiának még vasárnap, ezzel reagálva a szerb politikusoknak a Stepinac-ügyben tett nyilatkozataira. Belgrád válasza már másnap megérkezett Zágrábba.
Az első forduló után egy nap szünet következett, azután ugyanarra a mintára folytatta a folyamatot Szerbia. Kedden már Branimir Glavas háborús bűnökkel vádolt volt tábornok egyik ítéletének semmissé tétele volt az apropó. A belgrádi jegyzék meg is érkezett Zágrábba, a viszontválaszt azonban a szerb nagykövet asszony nem volt hajlandó átvenni.
A Beta hírügynökség jelentése szerint a horvát külügyminisztérium ezt követően újabb tiltakozó jegyzéket továbbított Szerbiának, amelyben elvetik a horvát belügyekbe való beavatkozás kísérletét, valamint felszólítják a szerb hatóságokat, hogy kerülje a kilencvenes évek agresszív nagyszerb politikájának szóhasználatát.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a leköszönő horvát kormány „túlment a normalitás minden határán”, s „szerbellenes hisztériát” kelt. Mint mondta, hazája senkinek sem engedi meg, hogy „térdre kényszerítse”. A szerb diplomácia vezetője egyben felszólította Zágrábot arra, tegyen valamit az ellen, hogy tovább rontsa saját megítélését a világban, s ne okozzon további károkat a régiónak.
„Szerbiával nem lehet ily módon bánni, senkinek sem engedhetjük ezt meg. Még a legerősebb országoknak sem, de kivált Horvátországnak, annak az államnak, amely képtelen megvédeni tíz cirillbetűs névtáblát”. (Dacic ezzel a vukovari névtáblavitára utalt. Valóságos nemzeti mozgalmat indítottak a horvát nacionalisták azért, hogy szedjék le ezeket a névtáblákat.)
A kölcsönös üzengetések hatására a két ország nacionalistái is jó alkalmat találtak arra, hogy hallassák a hangjukat. A horvát háborús veteránok szervezete azzal vádolta a horvát kormányt, hogy túlzott visszafogottságot tanúsított Szerbiával szemben arra utalva, Zágráb hozzájárult a két újabb csatlakozási fejezet megnyitásához. Andrej Plenkovic, a HDZ nemrégiben megválasztott elnöke visszautasította a vádakat, s azt közölte, hogy a kormányzat továbbra is szívén viseli a veteránok sorsát, illetve fellépnek a Szerbiában élő horvátok védelméért.
Ha tovább mérgesedne a viszony, az EU-nak kéne fellépnie az ügyben. Az Uniónak nem erőssége a balkáni politika. Ezt mutatták a macedóniai események is. Az országban annyira elmérgesedett a bal- és jobboldal viszonya, hogy amikor Brüsszel bekapcsolódott a rendezésbe, már túl késő volt. Szkopje lényegében ki van szolgáltatva a kormányzó jobboldali párt, a VMRO-DPMNE önkényének. A Zágráb és Ljubljana közötti vita elsimításában sem volt túl tevékeny az EU. Reméljük, most idejében jön majd a brüsszeli figyelmeztetés.