Változás észlelhető Franciaországban a terrorizmus ellen vívott harcban a Seine-Maritime megyei templomban elkövetett aljas plébános gyilkosságot követően. Több okból is. Először is azért, mert az ottani politika vallási kérdésekben immár hosszú ideje „laikusnak”, vagyis elkötelezetlennek vallja magát, most a frissen történtek után meg azért, mert úgy véli, az Iszlám Állam (IS) egy szentéletű férfiú megölésével minden határon túllépett. Ennél nagyobb bűn szinte már el sem képzelhető, minőségileg új helyzet állt elő nemzetközi összefüggésekben is.
A vita régi keletű arról, hogy kormányzat és ellenzék miként viszonyuljon a merényletekhez. A konzervatív jobboldal hangadói, de sajtója is azt hirdeti fennen, hogy a szocialista kabinet nem kellően elszántan lép fel a terroristákkal szemben. Manuel Valls kormányfő nyilatkozatot adott ki, amelyben kemény hangon szögezte le, létezik egy „átléphetetlen határvonal abban, mit is jelent a jogállamiság.
Az én kabinetem nem hajlandó új Guantanamót eltűrni. Ebben a küzdelemben nem vagyunk hajlandók felelet nélkül hagyni egyetlen rémtettet sem. Franciaország stratégiája a győzelem, nincs könyörület az iszlám totalitarizmussal szemben. Az elsőszámú világellenséget Irakban és Szíriában találhatjuk. Régi recept, amelyet a mi jobboldalunk alkalmaz, hogy kétségbe vonja a ma kormányzó baloldali hatalom legitimitását. Ám mi nem hagyjuk megleckéztetni magunkat”.
Nicolas Sarkozy, a 2012-ben választási vereséget szenvedett volt elnök, és aki jövő tavasszal diadalmas visszatérésről álmodik, ezzel szemben azt hirdeti, hogy „a baloldal megbénult a barbársággal szemben”. Erre az volt a válasz – utalván egykori belügyminiszteri tisztségére -, hogy Sarkozy úgy viselkedik, mintha ismét felöltötte volna az elsőszámú francia zsaru gúnyáját.
A párizsi sajtóban közben érdekes véleményütközés bontakozik ki. A Le Monde, de az Europe 1 rádió, a Monte Carlói adó, de más jelentős források is azt közlik, ezentúl nem hajlandók publikálni többé a gyilkos merénylők fotóit. A Le Monde arra az álláspontra helyezkedett, teljesen mellőzni fogja az IS förmedvényeit, dokumentumait, elkerülendő az utólagos „dicsőítés” gyanúját. Alexis Brézet, a Le Figaro főszerkesztője, ugyanakkor úgy látja, „szembe kell szegülni az öncenzúra kísértésével”. Másként látja David Benichou, a France Inter rádió műsorvezetője. Szerinte a tömegtájékoztatás igenis „lélegzetvételhez juttatja a terrorizmust”.
Más kommentárok viszont arra irányítják a figyelmet, hogy a tét a megszokottnál sokkal nagyobb. Az Iszlám Állam immár azt sugallja, vallásháború dúl. Az egyik francia nyelvű iszlamista magazin már tavaly azt híresztelte, le kell rombolni a látogatott színhelyeket, a templomokat, áruházakat, zsinagógákat, szabadkőműves páholyokat, pártszékházakat, félelmet kell plántálni a lelkekbe.
A Dabiq, az egyik dzsihadista sajtótermék azt írta, a nyugati országok muzulmán származású polgárai mind gyakrabban kerülnek majd szembe azzal a választással, „vagy magukra erőltetik az olyan gonoszok vallását, mint amilyen a Bush-oké, Obamáké, Cameronoké, Hollande-oké, vagy szembeszállnak velük”.
Ebben a tudatosan manipulált és eltúlzott légkörben a megszokottnál is sokkal nagyobb jelentőségű a Le Monde-ban az a minap megjelent nagy terjedelmű vezércikk, amelyet a lap vezérigazgatója írt „Szembeszállni a gyűlölet stratégiájával” címmel. A förtelmes terrorcselekedet szándéka, hangoztatta, egyértelmű volt. A vallási színhelyre behatolt gyilkosok nem kizárólag Hamel atyát pécézték ki maguknak, hanem francia katolikusok szent helyét. A gyűlölet és a megtorlás hitét akarták kelteni, azt remélték, vad bosszúnak szereznek érvényt, az egész országot a vak embertelenségnek teszik ki.
A cél minél több nyugatitól, hitetlen kereszténytől megszabadulni, érts alatta keresztényt, vagy zsidót, netán amerikait. Korántsem véletlen jelenség, nem látatlanul szemelnek ki bennünket. Franciaország azért célpont, mert „nálunk él Európa legnagyobb lélekszámú muzulmán lakossága”. Vallásháborút szándékoznak provokálni, a szavuk ezt rejti el. El akarják hitetni, a Nyugat áll szemben az iszlámmal. Nem viselik el azt, amit mi laicizmusnak nevezünk.
A szerző megjegyzi: „Az iszlamista totalitarizmus jegyében Kabultól Bagdadig több ezer polgári férfinak, nőnek irtották ki az életét, sebesítettek, csonkítottak meg. Mindez nálunk is megtörtént, de Irakban és Szíriában ennél sokkal nagyobb mértékben”. Az Iszlám Állam győzelmeinek a színhelyei egyes közel-keleti városok „visszavétele”, amelyeket aztán „fővárosuknak” tesznek meg, ilyen Irakban Mosszul, Szíriában pedig Rakka.
„Nálunk e csatákat nem szemlélhetjük úgy, hogy kizárólag a fegyveres erők, a rendfönntartók, a hírszerzők, a politikusok vívják. Mi, a Le Monde elhatároztuk, hogy a jövőben nem vagyunk hajlandók az Iszlám Állam propagandájának, követeléseinek egyetlen sorban se helyet adni. Ezt a napot, e vezércikk megjelenésének napját, a templomában meggyilkolt Hamel atya emlékének szenteljük” – hangzott a cikk.
Ezzel a mondattal ért véget a Le Monde vezérigazgatójának a megszokottól eltérő hangvételű vezércikke. Mert azt nem feledhetjük, hogy ez a különleges hírnevű párizsi napilap az egész Földtekén arról ismert, írjon bármilyen témáról is, megfontolt, visszafogott, a föltűnő jelzőket, megfogalmazásokat kerüli. De ez, ami ebben a templomban megesett, teljes joggal indokolta a megszokottól valamivel eltérő keményebb mondatokat.