Kérdezni tudni kell, tartja a mondás. Köves Gábor újságírónak ezen a téren nem lehetnek skrupulusai, mert kérdezni, bizony nagyon tud. Aki kézbe veszi interjúinak eddigi első válogatását, a Mi az, hogy nagymenők? című, a Scolar Kiadónál megjelent kötetet, az ámulva fogja olvasni az exkluzívnál exkluzívabb beszélgetéseket.
Önmagában imponáló azoknak az elitnévsora, akikkel Köves beszélgetett – interjúalanyai, ahogy a cím sugallja, egytől-egyik világsztárok. Philip Roth, Paul Auster, Jonathan Franzen, Nick Hornby, Michael Haneke, Elfriede Jelinek, Vlagyimir Szorokin, Liv Ullmann, John le Carré, Salman Rushdie, Lars von Trier, Mads Mikkelsen, a Pussy Riot és a Monty Python tagjai csak a jéghegy csúcsát képezik.
A nevek önmagukban nem jelentenek annál többet, hogy Köves Gábor leleményes és kitartó újságíró, ahogy erre következtetni is enged. Ugyanis minden alanyhoz kapcsolódik egy rövid felvezetés, de Köves nem elégszik meg a passzív interjúvoló szerepével, a beszélgetések alján az adott művész általa legfontosabbnak vélt alkotásait is felcímkézi. Maguk a beszélgetések pedig rendkívül érdekesek, szinte teljesen sallangmentesek.
Philip Roth például utolsó regénye, a Nemezis megjelenését követően pazar kilátással bíró manhattani nappalijában fogadta a szerzőt. Köves jópofa bevezetéséből kiderül, hogy a nagy írónak valójában vajmi kevés köze van ahhoz az újságíróevő, mogorva alakhoz, akitől tartott. Roth elmeséli, osztálytársaiból mind orvosok lettek, kettőt kivéve, akik a börtönben kötöttek ki. Azt viszont humorosan elutasítja, hogy megválaszolja, melyik csapnivalónak talált írását közölte le pályájának elején az Esquire.
Paul Auster szintén arról vall az újságírónak – előbb telefonon, utóbb egy brooklyni cukrászdában –, hogy kellett neki a pénz. Öröm olvasni, hogy a pezsgőt kortyolgató kapatos író és az ásványvizet fogyasztó józan interjúkészítő mit hoz ki a társalgásból, amely Auster költői játszadozását is felvillantja.
A kötet egyetlen magyar alannyal, Esterházy Péterrel készített eszmecseréje azt a megállapítást vonja maga után, hogy a mestert minden körülmények között öröm hallgatni, olvasni. Az, akinek nem adatott meg, hogy beszélhessen Esterházyval, megtudhatja, a közelmúltban elhunyt szerző mondatai kísértetiesen hasonlítanak a leírt Esterházy-sorokra. A beszélgetésből kiderül, melyek voltak első gyermekkori erotikus olvasmányélményei (például Vicuska fürdése az Egri csillagokból), hogy mit jelentett számára a felnőttség, hogy milyen viszonyban volt a naplóírással és naplóolvasással.
„Annál nagyobb élmény kevés van, mint mikor igazi hívővel találkozik az ember” – állapítja meg a Kossuth-díjas író, közvetlen azelőtt, hogy elmesélné, hogyan kocsmáztak és öntöttek fel a garatra Hraballal. Az pedig csak ráadás, hogy szól arról, miként csúszott le Heidi Klum német topmodellről, akit nagyon értelmes nőnek tart.
A kötet csúcspontja a Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui íróval készített beszélgetés. A Magyar Narancs számára idén készült interjúban szó esik szexjelenetek írásáról, Don Rigobertóról, a több könyvön átvitt hősről, akit Llosa közelebb érez magához, mint más alakjait.
Köves számára elengedhetetlen, hogy rákérdezzen arra a híres incidensre, amikor Llosa barátsága Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai íróval megszakadt: a perui szerző 1976-ban egy filmpremieren bevarrt egy nagyot a mágikus realizmus szülőatyjának. „Igen, így volt – de erről nem beszélek” – zárja le a beszélgetést az író, de Köves felfedi, mi állhatott a háttérben. Salman Rushdie informatív, egyenes válaszokat ad, Umberto Ecco pedig kellően nehéz interjúalanynak bizonyult.
Esetében nem személyes beszélgetésről van szó, a nagy olasz tudós-író ékes angolságán is átütő humorral, e-mailben adott válaszokat, de vallott összeesküvés-elméletekről, Fellini Amarcordjáról és arról, hogy melyik nagy médiahoaxok nyűgözte le.
Zárásként, közvetlenül Liv Ullmann után, Kate Winslet faggatásán a sor. Winslet oldott, emberközeli és jó humorú partner. Mellesleg olyasvalaki, aki nem hagyja magát csőbe húzni. Soha nem nézi vissza alakításait. Amikor Köves megkérdezi, miért nem, az Oscar-díjas brit színésznő azt kérdi: miért, maga visszaolvassa a megjelent írásait? Mindenki a saját írását olvassa el legelőször, feleli frappánsan Köves. Ha az ember ilyen valóban jó, szellemes interjúkat készít, akkor nincs ezen mit csodálkozni.
