Vigasztalódik, vagy panaszkodik a francia sajtó javarésze, hogy Nice, az áldozati város az utolsók egyike, amely gall nyelvterülethez csatlakozott? Hiszen a világlapok tekintélyes része még ma is többnyire az olasz nevét említi, Nizzát, amit persze gondosan kerülni igyekeznek a helyiek.
Olvasván utólag a dráma elemzését, az látszik, most lett igazán kemény politikai téma a francia nemzeti ünnepen rendezett vérfürdő, keresik az igazi felelősöket, akiket az ellenzék természetesen csakis kormánypárti körökben talál meg. Első helyen Bernard Cazeneuve belügyminiszter személyében, akinek azonnali lemondását követelik, nem csupán a kellő biztonsági intézkedések elhanyagolása okán, azért is, mert állítólag „meghamisítja” a tényeket, valótlanságokat állít.
Ellenérvként kormánypárti oldalon idézik Francois Holland államfőt, aki „teljes bizalmáról” biztosítja miniszterét, párthívét, és ígéri, mihelyst lecsillapodnak a kedélyek mindenki megtudhatja a teljes igazságot. Szerinte kellő időben, az egész országban minden szükséges biztonsági intézkedés megtörtént, a vérengzés által sújtott városban is, de arra igazán nem lehetett számítani, hogy egy megkergült politikai bandita többszáz áldozatot – halottakat és sérülteket - hagy maga után, esztelenül vezetett kamionjának kerekei alatt.
Az államfő, és utasítására a minisztere, hivatalból és kellő időben intézkedett, hogy szüntelenül 10 000 fegyveres álljon készenlétben, s másfélezer videokamera pásztázza az utcákat. Érthetetlennek tartja, hogy a terrorista bérelt kamionja szabadon cikázhatott az Angol sétányon, amikor a város központjában „elméletben” egyetlen gépkocsi sem közlekedhetett volna. Az egyébként inkább kormányközelinek vélhető Libération, tehát nem a makacsul jobboldalinak ítélhető Le Figaro nevezi skrupulus nélkül hazugnak a szocialista belügyminisztert, írásának a szerzője szerint minden egyes szava félrevezető.
A kommentárban azzal vádolták a nem túlságosan nagy, de mégiscsak többséggel rendelkező kormánypárti képviselőket a nemzetgyűlésben, hogy a rendfönntartó erőktől rendszeresen megtagadták a kellő fölfegyverkezést, legfeljebb a „vízipisztolyok” használatához járultak hozzá. Nem volt elegendő a rendfenntartók létszáma sem. A Le Monde idézte az annyit emlegetett belügyminisztert, aki folyvást azt ismételgette, hogy 64 rendőr ügyelt a biztonságra.
Manuel Valls kormányfő ennek már a háromszorosát, pontosan 185-öt említett, de mindegyik szám légből kapott, valótlan. A Le Canarde Enchainé szatirikus hetilap szóvá tette azt is, hogy a fegyvereseknek egyáltalán nem volt fölhatalmazásuk a személyi motozásra, ami bizonyára nem is lett volna célravezető, kamionóriást hajszolva nem zsebekben kell matatni.
A hivatalos magyarázatok a belügyminisztert higgadt, komoly, sőt gyakran „szigorú” politikusként jellemzik. Az egész kép hamis, hangoztatják a bírálók. Annyi igaz állítólag belőle, hogy Cazeneuve csakugyan goromba, nem tartja vissza magát a nyers megjegyzésektől. A Paris Match idézte az i-Télé csatornát, amely azt állította, hogy a faggatott franciák 69 százaléka azt tapasztalta, a miniszter inkább rosszul, sőt „nagyon rosszul kezelt minden válságjelenséget”.
Az elemzésekben gyakorta idézik Hollande államfő szavait is, aki önmagát fölülemelvén minden párton, meleg hangon köszönte meg mind a baloldalnak, mind a jobboldalnak, hogy zokszó nélkül szavazta meg a rendkívüli állapot meghosszabbítását. S eközben találgatják, meddig késlelteti döntését az elnök, végül is kegyesen elszánja-e majd magát arra, s az immár csupán hónapokon belül esedékes államfőválasztáson „hajlandó lesz-e ismét jelöltetni magát”. Minden sajtótermék ezen már csak kacag. Hollande megszállottan hajszolja azt a 13 százalékra becsült voksot, amennyire kedvező politikai széljárás idején is számíthat.
Az ország nagyobb többséget azonban ennél komolyabb gond foglalkoztatja. Az idegenforgalmi szervezetek azért aggódnak, hogyan alakulnak majd a turisztikai bevételek? A várható számokat illetően az illetékeseket inkább mérsékletre intik, kerüljék a helyzet dramatizálását, annak megóvására törekedjenek, ami még egyáltalán megmenthető.
A Le Figaro szerint a közhivatalok, kivált a Quai d’Orsay és a külföldi francia nagykövetségek azt az ajánlást kapták, hogy szorítkozzanak a tényszerűségre, ne abban buzgólkodjanak, hogy a külföldiek által Franciaországba tervezett utak lemondásának százalékos arányát publikálják. Annak ellenére, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságot viszonylag jól átvészelték, a lemondások arányai kezdenek ijesztő méreteket ölteni, éppen a közbiztonság további romlása miatt.
Egy árulkodó adat: a párizsi Louvre látogatottsága például tíz százalékkal esett vissza, az Eiffel toronyé hússzal, a mérsékeltebben keresett párizsi Disneylandé is úgy öt százalékkal. Az idei esztendő első felében, - ez az igazán nyugtalanító szám – egész Párizs úgy 23 százalékkal kevesebb érdeklődőt fogadott. A fő repülőterek forgalma elsősorban Ázsiából összesen mintegy nyolc százalékkal csappant meg, Japánból 22 százalékkal kevesebben választották célpontként Franciaországot.
A Plaza Athénée hotel igazgatója szerint a telefonok megállás nélkül csöngenek, a merényletek óta tömegesek a lemondások már nem csupán a közeli hetekre, augusztusra és szeptemberre is.
Természetesen tömény politika ez is, amit súlyosbít, hogy bizonytalanság övezi azt is, a Brexit után miként alakulhat Franciaország európai megítélése. Az Élysée-palota azt bizonygatja szaporán, hogy Angela Merkel Németországa oldalán valamennyire gyorsan visszatér majd az a tekintély, amelyet az ország De Gaulle és Adenauer korában élvezett, hiszen Hollande-ban állítólag megvan a kellő erő ehhez. Nagyon sokan ezt kétségbe vonják, a választások közelsége inkább a kétkedést, a bizonytalanságot tükrözi, mintsem a csillapodást.
Ha jövő tavasszal történetesen csakugyan a mérsékelt jobboldal adná az államfőt Alain Juppé Bordeaux-i polgármester személyében, ezt az erőpróbát hamarosan a nemzetgyűlési választás követi, amely állítólag azzal kecsegtetheti Marine Le Pen Nemzeti Frontját, hogy a mandátumoknak akár az egyharmadát is megszerezheti, teljesen módosulnak a korábbi erőviszonyok. Az utóbbi hetekben még a mérsékelt jobboldalon is azt emlegetik, hogy a brit kiválás az Unióból nem gyarapította a szélsőjobboldal követőinek a számát, inkább soványította.
Néhány napon belül dönt az ORFK arról, hogy komolyabb védelmet kapnak-e a templomok, vallási intézmények Magyarországon – jelentette be tegnap Tasnádi László rendészeti államtitkár.
Egyelőre a franciaországi merénylet körülményeit tanulmányozza az ORFK és a magyar belügy, az Országos Rendőr-főkapitányság egy-két napon belül meghozza döntését az ügyben. A franciaországi Rouenben történt templomi tragédia után Franciaországban, Belgiumban illetve Olaszországban már szigorítottak az egyházi létesítmények őrzésén.
A harcias hölgy állítólag kevésbé örvendhet, miként korábban remélte, a franciák tekintélyes része most döbben rá arra, hogy Európára, az európai eszmére nagyobb a szüksége, mint volt valaha is. Csakugyan jó volna, ha a derűlátás igazolódnék. Csakhogy a hangulatok mostanában gyakrabban és szeszélyesebben ingadoznak, ahhoz képest, amit eddig tapasztaltunk.
Kétségtelen a mai Franciaország is számottevőbb európai tényező annál mintsem átmeneti és ingadozó tényezők elhamarkodott hangulatváltozásokra ingerelhetnének. A mostanában sajnos mind gyakoribb kedvezőtlen fejlemények ellenére is, mint amilyen éppen a nice-i dráma volt, talán mégsem veszett el minden menthetetlenül, s maradt esély a kedvezőbb változásoknak is. Hátha.
