Úgy tűnik, 2024-ben, de legkésőbb 2028-ban búcsút inthetünk a Nemzetközi Űrállomásnak. Már azt is tudni lehet, hogy a Csendes-óceán melyik szárazföldektől legtávolabb eső pontján temetik hullámsírba. Új-Zélandtól mintegy 4800 kilométerre van ez a hely, ahol már több mint 260 űrszerkezet fekszik 4000 méter mélyen. Többek között a híres „Mir” űrállomás. De vannak itt szép számmal amerikai, európai és japán űreszközök is.
A „temetési” hírek közepette zajlik az élet és a munka a Nemzetközi Űrállomáson. Július 7-én egy amerikai, egy japán és egy orosz űrhajóst indítottak útnak a modernizált Szojuz rakétával, hogy mintegy négy hónapig végezzenek kutatómunkát az állomáson, ahol hárman várták az érkezőket.
A „Szojuz MSZ-01” első darabja a Szojuz modernizált változatának. Ezen a korábbinál korszerűbb a vezérlőberendezés és a navigációs rendszer, amely az orosz GLONASSZ és az amerikai GPS-holdak használatát is biztosítja. A napelemek nagyobb hatásfokkal rendelkeznek. A dokkoláshoz szükséges videorendszer analóg helyett immár digitális. Jobb az űrhajó telemetriai rendszere. A mikroelemek elleni védőréteget megerősítették. A fejlettebb pajzsrendszer nagyobb védelmet nyújt az űrhajósoknak.
A korábbi hat óra helyett két napig tartott, míg az új Szojuz elért a Nemzetközi Űrállomáshoz, ugyanis folyamatosan tesztelték, hogyan működnek az új berendezések. A tapasztalt, a kozmoszt már megjárt oroszra, a kutató biológus amerikaira és a polgári űrrepülésben szolgált japánra több űrséta vár, és teherűrhajók fogadásában is részt vesznek.
Nem ez az egyetlen új fejlemény. Már működik az a bolygóközi űrinternet, amely a korábbinál gyorsabb és megbízhatóbb adatkommunikációra ad lehetőséget. A NASA azt tervezi, hogy a DTN hálózatot az egész naprendszerre kiterjeszti majd, biztosítva ezzel, hogy az űrállomások átjátszó állomásokként működhessenek.
Júniusban próbálták ki a Nemzetközi Űrállomás felfújható falú új lakómodulját, amely 3,7 méter hosszú és 3,2 méter széles és tulajdonképpen felfújható szobaként funkcionál az űrhajós számára. Két évig tesztelik, mennyire biztonságos. Csak második kísérletre voltak képesek felfújni, május közepén még nem sikerült, csak egy héttel később. A benne való tartózkodást sem érezték túl kellemesnek a kozmonauták, hidegnek találták. A NASA abban a reményben készíttette el a lakómodult, hogy az a Holdra vagy a Marsra utazó űrhajósoknak szállásul szolgálhat.
Intenzív fejlesztést folytat Oroszország. Új típusú szkafandereket szállítanak az űrállomásra, hogy a kozmonauták nagyobb biztonságban dolgozhassanak az űrhajón kívüli térben. A következő három évben három orosz modult küldenek fel a Nemzetközi Űrállomásra. Elsőként a „Tudomány” elnevezésű többfunkciós laboratóriumi modult indítják útnak jövő év végén több mint 3 tonna tudományos felszereléssel. Indító tömege több mint 20 tonna. Még 1995-ben láttak hozzá a megteremtéséhez. 2014-ben szerették volna csatlakoztatni a Nemzetközi Űrállomáshoz, azonban hibákat fedeztek fel a hajtóművében.
A tudományos kutatómunkán kívül ennek lesz a feladata, hogy biztosítsa hat ember oxigénnel való ellátását, és a vizeletből ivóvizet állítson elő. Túl ezen a modul az állomás irányításában, az űrszeméttel való ütközés elkerülésében, a pályamódosításban is szerephez jut. A modullal a harmadik orosz űrhajós, aki eddig az amerikaiaknál vendégeskedett, saját kabinhoz jut. Lesz itt toalett, és ami fontosabb: az ERA elnevezésű európai manipulátor is itt kap helyet. A modul nagyfokú automatizáltsága lehetővé teszi, hogy csökkentsék az űrhajón kívüli tevékenységet, a kilépést a nyílt űrbe. Ez amúgy már az új szkafanderekkel fog megtörténni.
2018-ban a „Tudomány”-t követi egy másik, a „Kikötő”-nek nevezett modul, amely 2014-ben készült el, és a világon egyedülálló létesítményként tartják számon. Elődjének a híres „Mir” űrállomást tekintik, és azt remélik, hogy a távoli jövőben ez lesz az új orosz űrállomás magja.
2019-ben lövik fel a tudományos-energetikai modult, amely az amerikai energiaellátástól függetleníti majd az oroszokat. A kutatómunkán kívül biztosítani hivatott a Nemzetközi Űrállomás orosz részlegének energiaellátását. Ezt eddig az amerikaiaktól kellett megvenni. A modul 92 köbméteres. Ezzel több mint 200 köbméterre nő az orosz űrhajósok számára biztosított terület.
E három modulra 2,6 milliárd rubelt költenek. Élettartalmuk több mint egy évtized. Moszkvában azt állítják, hogy számos téren felülmúlják külföldi megfelelőiket, és van, amiben páratlan képességekkel rendelkeznek. Ezért miután a Nemzetközi Űrállomás befejezi munkáját, ez a három modul képezheti az orosz orbitális űrállomás alapját. De annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy a Nemzetközi Űrállomást egy újabb nemzetközi állomás követi – esetleg más résztvevőkkel. Moszkva mindenesetre kész ajtót nyitni azoknak az országoknak a számára, amelyek már rendelkeznek elég tapasztalattal és képességgel egy ilyen feladathoz.
A három modult a „Progressz” teherszállító űrhajó közreműködésével választják majd le a Nemzetközi Űrállomásról. Bonyolult feladatnak ígérkezik. Már most készülnek rá.