A TASZ közérdekűadat-igényléseken alapuló felmérése szerint 59 válaszadó kórház közül mindössze 29-ben (49 százalék) maradhat legalább egy szülő vagy gondviselő folyamatosan a kiskorú gyermekével (18 éves korig). Sok esetben a 10, illetve 14 évet betöltött gyermekre és hozzátartozójára már nem alkalmazzák a kórházak a folyamatos kapcsolattartás jogát. Az intézmények több mint harmadában pedig külön engedélyhez kötik a folyamatos szülői jelenlétet.
Abból a szempontból még vegyesebb a kép, hogy mely intézmény tudja segíteni a bentmaradó szülőt azzal, hogy fekvőhelyet is biztosít számára. Vannak olyan kórházak, amelyek úgynevezett mamaszállóval, illetve a gyermekosztályon elhelyezett plusz ágyakkal segítik a szülőket, a többi intézményben a szülő saját maga által behozott matracon (már ahol ezt megengedik), máshol széken ülve töltheti az éjszakát.
A TASZ felmérése alapján az intézmények között jelentős eltérések figyelhetőek meg, amelyek nem feltétlenül magyarázhatóak a kórház infrastrukturális lehetőségeivel. Úgy tűnik, sok esetben elsősorban az intézményvezetők hozzáállásának függvénye, hogy például engedik-e, hogy a szülő behozzon saját fekhelyet, hogy hány éves kor alatti gyermekek nem látogathatnak, vagy hogy a látogatók bemehetnek-e a betegek szobáiba (az esetek kétharmadában igen), vagy csak külön kijelölt helyen találkozhatnak a hozzátartozójukkal. Arra sincs egységes szabályozás, hogy a szülőknek kell-e fizetniük, hogy gyermekük mellett maradhassanak.
A felmérés tanulsága, hogy Magyarországon nem csak az egészségügyhöz való hozzáférés tekintetében nagy az egyenlőtlenség. Régiónként eltérő mértékben korlátozzák az egészségügyi törvény által biztosított kapcsolattartási jogot. Megfigyelhető, hogy a közép-magyarországi régióban működnek a kórházak leginkább a törvényi szabályozásnak megfelelően.
A közép-dunántúli régióban kis mértékben korlátozzák a szülőket a kapcsolattartási joguk gyakorlásában. Míg a dél-dunántúli és az észak-alföldi régió közepesen korlátozó, a nyugat-dunántúli, dél-alföldi és észak-magyarországi régió egészségügyi intézményeiben erősen korlátozó gyakorlat jellemző, tehát ezeken a területeken, több kórházban a törvényi előírással nem megfelelően harmonizáló gyakorlat van érvényben.
A felmérésben résztvevő kórházak 42,4 százalékában a törvényi szabályozás ellenére, csak külön engedéllyel, vagy egyedi mérlegelés alapján maradhat folyamatosan a szülő a gyermekével. Az intézmények 27, 1 százalékában meghatározzák, hogy hány éves korig töltheti bent az éjszakát a szülő. Van, ahol ez a határ 10, illetve 14 éves kor. 49 százalék azoknak a kórházaknak az aránya, ahol a törvényi előírásnak megfelelően 18 éves korig automatikusan a gyermekkel maradhat legalább egy szülő. 12 százalékában csak édesanya, vagy más nőnemű rokon maradhat a kiskorúval.
Mindössze 20,3 százalékában nem korlátozzák, hogy hány látogatója lehet egy betegnek és 47,5 százalékban bízzák a szülőkre, hogy beviszik-e kiskorú gyermekeiket látogatni, tehát nincsen korhatára a látogatásnak. Az intézmények háromnegyedében lehet bemenni a kórterembe, a többi esetben, más kijelölt helyen megoldott a látogatás.
A kórházak 71 százaléka tud adott esetben fekvőhelyet biztosítani a szülőknek. Ez nem azt jelenti, hogy minden szülő számára van ilyen lehetőség, csupán azt, hogy egyáltalán létezik ilyen. 35,6 százalékban ingyenesen megoldott a benntartózkodás, míg a maradék 64,4 százalékban fizetni kell valamilyen jogcímen (étkezési hozzájárulásért, fekvőhelyért, stb.)
A kevéssé szorongó jobban gyógyul
Annak ellenére, hogy a magyar betegjogi törvény és az ENSZ gyermekjogi egyezménye is kimondja, hogy a szülőknek biztosítani kell, hogy gyermekükkel maradhassanak a kórházban is, a valóságban ez sajnos nagyon sok esetben nem valósul meg. Még felnőttként is szorongást keltő egy-egy kórházi tartózkodás, hiszen nem csak a betegséggel kapcsolatos fájdalmakkal és félelmekkel kell megküzdeni, hanem azzal a kiszolgáltatott állapottal is, amit az idegen hely, ismeretlen emberek és szabályok jelentenek. Gyermekként még inkább traumatikus egy ilyen élmény.
A TASZ által elvégzett reprezentatív felméréséből kiderült, hogy tíz gyereket nevelő szülő közül kilenc fontosnak tartaná, hogy gyermekével maradhasson ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Ezzel szemben az általunk vizsgált gyermekosztályoknak és szülészeteknek csupán felében evidens, hogy a szülő a gyermekével maradhat a nap 24 órájában. A többi intézményben vagy külön engedélyhez kötik a benntartózkodást, vagy csak bizonyos kor alatti gyermek esetén teszik lehetővé.
Pedig a szülői jelenlét nem csak azért fontos, hogy a gyermek ne féljen. A kevésbé szorongó gyermek jobban gyógyul, együttműködőbb, a jelenlévő szülő pedig valamelyest tehermentesítheti az amúgy is túlterhelt ápolószemélyzetet, sőt az otthoni ápolásra is jobban felkészül, ha már a kórházban, értő iránymutatás mellett kitanulja a teendőket.
Ahogy a fenti idézetből sokak számára ismerős lehet, ha engedik is az édesanyának, vagy édesapának, hogy gyermeke mellett maradhasson, akkor is a legtöbb esetben nincs megoldva a szülő elhelyezése. Elképzelhető, hogy egy hosszan tartó kórházi tartózkodás esetén milyen embertelen elvárás a szülőktől, hogy mindamellett, hogy halálra aggódják magukat a gyermekük miatt, még csak aludni se tudjanak, hiszen egy széken kucorogva jobb esetben is csak el-elbóbiskol az ember. Az alvásmegvonást máshol kínzóeszközként alkalmazzák, nálunk a kórházba került gyerekek szüleinek privilégiuma.
Több olyan intézmény is van, ahol ráadásul szintén él a fenti idézetben is megjelenő szabály, mely szerint csak édesanya, vagy női rokon maradhat a gyermekkel. Ott, ahol ezt komolyan betartják, lehetetlen helyzetbe hozzák az olyan édesanyákat, akiknek egyszerre kellene a kórházban levő és az otthon maradt gyermekekkel (esetleg még anyatejes kistestvérrel) lenni.
A kórházak lehetőségei nyilvánvalóan korlátozottak, ennek ellenére nagyon fontos volna, hogy minden gyermekeket ellátó intézmény a körülményekhez képest a lehető legjobban megoldja ezt a kérdést. Már ma is vannak olyan kórházak, ahol példásan megoldott a szülők és gyermekek kapcsolattartása és ez nem feltétlenül azon múlik, hogy mennyire jól felszerelt intézményről van szó.