Amikor Amerikát féltem, nem arra az Egyesült Államoknak nevezett szervezeti képződményre gondolok, amely gazdasági, politikai, katonai súlyából következően folyamatosan, s ma megint növekvő mértékben jogosultnak érzi magát arra, hogy legalábbis a „primus inter pares” vélt jogán a világ minden dolgában perdöntő szava legyen. Azt az Amerikát féltem, ahová 1912-ben történetesen feleségem nagyapja is útnak indult, a korlátlan lehetőségek, az emberhez méltó élet és az ettől elválaszthatatlan szabadság reményében, de Fiuméből visszafordult és így nem szállt fel a Titanicra, és nem fulladt bele az óceánba.
És azt az Amerikát, amelyet 1963-ban a legendás afroamerikai lelkész Martin Luther King megálmodott. Hogy ugyanis „van egy álmom, hogy egy napon Georgia vöröslő dombjain az egykori rabszolgák és az egykori rabszolgatartók fiai le tudnak majd ülni a testvériség asztalához.” A legendás harmadik elnök, Thomas Jefferson Amerikáját szeretném látni, aki már két évszázaddal ezelőtt azt vallotta és hirdette, hogy „Magától értetődőnek tartjuk ezen igazságokat: minden ember egyenlőnek teremtetett, teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, melyek között ott van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog. E jogok biztosítására kormányokat állítottak fel az emberek, és ezen kormányok a hatalmukat a kormányozottak egyetértéséből nyerik.”
Az USA-nak ma Barack Obama személyében először van színes bőrű elnöke. De ugyanebben az Egyesült Államokban öt fehér rendőrt - ártatlan feketék elleni tragikus végű atrocitások okán, és nem titkoltan vérbosszút hirdetve - lőttek le Dallasban, ahol egyébként fekete ember a rendőrfőnök. S mert „repült a nehéz kő”, St. Anthonyban egy bizonyos Philando Castile autóját a kiégett hátsó lámpa miatt megállította a rendőrség és néhány perccel később karon lőtte a járőr a 32 éves fekete férfit. Alig egy nappal később pedig Baton Rouge-ban több lövéssel megölték a rendőrök a 37 éves fekete Alton Sterlinget…
Egyre több az afroamerikai közösség elleni rendőri akció - és immár a Fehér Ház kapujáig terjednek a korántsem mindig békés tiltakozások. A Washington Post szerint az idén eddig 506-an vesztették az életüket rendőri beavatkozások következtében, s az áldozatok 24 százaléka volt fekete, míg az USA lakosságában csak 13 százaléka az arányuk.
2016 Amerikája persze nem a rabszolgaságé, és nem is a valamikori Ku-Klux-Klan által félelemben tartott ország. A Klan azonban ma is több ezer tagjával fenyegeti a „nem jenki” lakosságot Bostonban éppúgy, mint Alaszkában (!). S Martin Luther King álma úgy valósult meg, hogy közben a rasszizmus vírusa továbbra is pont annyira szerte az Atlanti-óceán túlpartján, mint – nincs mit tagadnunk - ideát. Az Óperencián túl sokat tapasztalt hazánkfiai tanúsítják: mindannak dacára, amiben e téren az Újvilág az elmúlt évtizedekben előbbre lépett, nagyon sokak számára még mindig olyan érzés lehet az Egyesült Államokban fehérek közt átlagember feketének vagy nem „vegytiszta fehérnek” lenni, mint például Magyarországon köznapi romának.
S olyan Latin-Amerikából származóként élni az USA-ban – mint Európában migránsnak.
Abból a Latin-Amerikából, ahol Argentínától Venezuelán, Kolumbián át éppen Braziliáig ugyancsak egyre több helyen szikráznak az indulatok, egyre gyakrabban lobban fel a láng, s ez a láng nem az - egyáltalán nem mellékesen - rohamosan közeledő riói olimpiáé. Mindez együtt pedig immár: újabb akut globális tűzveszély.
De miért? Ne legyen törvényszerű, hogy az emberi tudásnak, a lassan mindenre képes technikának köszönhetően mind kisebb világunk egyre nehezebben élhető…
