Pisszenés nélkül úszta meg Lázár János hetekkel ezelőtt, amikor azt a látszatot keltette, mintha akaratlanul csúszott volna ki a száján: ha a Brexitet követve Orbán kiírná a népszavazást az Európai Unió magyar elhagyásáról, ő bizony habozás nélkül a kilépésre voksolna. Napokkal a szigetországi döntés után történt ez, az újságírók érthetően fölfigyeltek a váratlan fordulatra, de Lázár még mielőtt elült volna a meglepetés, mímelt, elnézést kért. A szavait tekintsék nyelvbotlásnak, „magánvallomás”, félreértés. Hirtelen fölszökkent a kíváncsiság, mit szól majd a miniszterelnök, hiszen kormánytisztviselő minden következmény nélkül nem követhet el ilyen ballépést. Ha Lázár ügyetlen volt, akkor is legalább dorgálás járna érte. De semmi. Mintha Orbán félrenézne, nem hallott semmit, bele se nézett a tévéhíradókba, ki se nyitotta az újságokat. Színjáték vagy csakugyan véletlen, faggatóztak a kombinálók. És jobbára csak sejtették, ügyeskedő rendezés, előzetes hozzájárulás, cinkosság nélkül nem eshetett volna meg az egész.
Teltek a napok, és mintha tényleg történt volna valami. Kezdtek nyirbálgatni Lázár intézkedési jogköreiből, ültettek a nyakára új államtitkárt, miniszteri biztosokat. A hír elszivárgott uniós berkekbe is, ott is várták, lesz-e folytatás. Nem lett. Sőt, a minap további meglepetés: Lázár bejelentette, nagyszabású átszervezésről született döntés, két új miniszteri kabinet alakul Orbán mellett, illetve mögött, az egyik gazdasági jellegű, a másik stratégiai természetű. Az a dolguk, hogy kész, vagy félkész ötletekkel álljanak elő, nincs szükség kabinetdöntésekre se, a szűk hármas rövid úton elhatározhat mindent.
Lázár úr valósággal föltámadt. Igazolva a kétkedőket, akik eleve tamáskodtak abban, hogy az a bizonyos nyelvbotlás a véletlen műve volt, sőt minden részlete eleve Orbánnal egyeztetve, meglehet egyenesen az ő utasítására történt meg. Lázár János a változásokat diadalittasan adta elő. Bizonygatván, a gonoszkodó kombinációk ellenére ő nem megtépázottan került ki a kalandból, éppen ellenkezőleg, lényegesen nagyobb hatáskörrel. Mert a két kiválasztott miniszter egyike éppen ő, a másik Varga Mihály, a nem harsány, inkább kissé savanyú gazdasági miniszter, különösebb humorérzék nélkül, ami nem is dolga, neki eredményeket kell fölsorakoztatnia.
Viszont Lázár egy csapásra fölibe kerekedett minden más miniszternek. Nem egyik napról a másikra, a jól átgondolt nemzetközi körülmények hatására. Orbán szűkebb földrajzi övezetében egységesítette a visegrádi négyeket, eleve azzal a hatalmi elszántsággal, hogy borsot törjön az Unió vezető köreinek az orra alá. Ügyesen manőverezve, hogy kihasználhasson minden olyan gazdasági előnyt, ami csak kihúzható a huszonnyolcas közösségből. Valósággá varázsolva azt a történelmi látomását, hogy társadalmi értelemben visszaállíthassa az elsüllyedt Horthy-korszakot. Nem primitív politikai elképzeléssel, legalábbis középtávra, néhány kormányzati ciklusra, amíg elérheti a céljait. Kialakítva azt a gazdasági elitet, amely az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben a levitézlett feudális-kapitalista berendezkedés helyére léphet, mögéje pedig azt a középosztályt, amely a választási rendszernek meghatározó garanciája lehet. A Nyugat az Unió kiszélesítésével nagylelkűen igyekezett kárpótolni a mostoha Közép-Európát fejlettségi elmaradásáért, Orbán étvágya azonban ennél nagyobb. Tömörítve a közvetlen környezetet, olyan ellenerőt teremteni, amely meghatározó jelenséggé változtathatja személy szerint őt magát és rezsimjét. Annak az árán is, hogy az elhanyagolt mezőgazdasági népességet, akár milliószámra is, nyomorba taszítja, amit bizonyos mértékben el is ért.
A Brexit kapóra jött. A nyugat-európai hatalmi viszonyok átrendeződése a szigetországot a közös szándék ellenére is féltékennyé tette, elzártsági érzést alakított ki benne, ami kedvezett a különutas álmoknak. Orbán eleve úgy illeszkedett a közösségbe, hogy az bomlasztó terveit szolgálhassa, kemény bírálatokkal kiszélesíthesse a nacionalista-populista áramlatokat.
A Brexit befejezettnek látszó ténye erre a nyárra alaposan fölforgatta Európa viszonyait. Fölkorbácsolva az idegenellenes érzelmeket, a kvóta ellenes népszavazással (a Brexit precedenst teremtve) sutba dobva a jogi megfontolásokat, Orbán elszánta magát arra, hogy átfogóbb offenzívába kezd. A visegrádi négyek élén a szövetséget kemény harci alakulattá szervezi, új feszültség gócot teremt Európa közepén, megkockáztatva azt is, hogy a földrész egészén gerjeszt bomlást. Kerül, amibe kerül, történelmi szakadást indít el, a kétségtelenül nem kellően kidolgozott integrációs törekvések fékezésére.
A terv, amelynek előterjesztésére Orbán Lázárt szemelte ki, maga egyelőre a háttérben maradva, látszólag belpolitikai természetű, mintegy a 2018-ra esedékes parlamenti választást készíti elő. A valóságban azonban kontinentális méretű, teljes egészében egyelőre beláthatatlan következményeket hozhat magával.
