Nyírtelek;tarlótűz;

- Lakóházakat veszélyeztet a tarlótűz Nyírteleknél

Tizenöt hektáron ég a tarló és a szalma a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírtelek közelében. A lángok még százhektárnyi területet és lakóházakat is veszélyeztetnek - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Dóka Imre elmondta, a nyíregyházi hivatásos tűzoltók megkezdték az oltást, több egység a veszélyeztetett lakóházakat védi. A helyszínre tartanak még a hajdúnánási hivatásos tűzoltók, valamint a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

"Magyarország Kormánya tisztelettel adózik a holokauszt minden áldozata és túlélője iránt. A 2016. július 2-án elhunyt Nobel-békedíjas Elie Wiesel kivételes személyiség volt, akire Magyarországon is megbecsüléssel tekintenek. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét adományozta számára Mádl Ferenc, akkori köztársasági elnök" - válaszolta a Miniszterelnökség a HVG azon kérdésére, hogy a kormány miért nem emlékezett meg Wiesel haláláról, illetve van-e köze ennek ahhoz, hogy az író annak idején kifogásolta Nyírő József újratemetését.