oktatás;Klik;

 FOTÓ: NÉPSZAVA/MOLNÁR ÁDÁM

- Üzen a Klik: a körmötökre nézünk

Visszautasítják a vádakat, senkinek sem akarnak jogellenesen "a zsebében turkálni" - reagált a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a kormánypárti Magyar Idők hasábjain a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) közleményére, amiben arról olvashattunk, hogy a Klik jogszabályellenesen kötelezi vagyonnyilatkozat kitöltésére az intézményvezetőket és a helyetteseiket. 

A PSZ kifejtette: elsősorban nem maga a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség (ami tavaly szeptember óta van érvényben) a problémás, hanem a határidő: a Kliktől június 27-28-án érkező levelekben az érintettek először csak három napot kaptak a nyilatkozatok leadására, pedig erre legalább egy hónapot kellene biztosítani. A hibát gyorsan korrigálta a Klik: a határidőt kitolták augusztus 30-ra. Ugyanakkor a PSZ állítja: mivel az iskoláknak nincs költségvetésük, az igazgatóknak és helyetteseiknek, nincs utalványozási joguk, nem kezelnek közpénzt, ezért értelmetlen vagyonnyilatkozatot kérni tőlük. A Kliknél ellenben úgy látják, nem csak annak kell nyilatkoznia, aki önállóan gazdálkodik közpénzzel, annak is, aki javaslatot tehet a gazdálkodással kapcsolatban. "Az igazgató jelzi, hogy az iskolában mire van szükség. Ezt akár javaslattételnek is lehet nevezni, konkrét gazdálkodási kérdésekbe azonban nincs beleszólása" - mondta Galló Istvánné. A PSZ elnöke emlékeztetett: jövőre az igazgatóknak is lesz javaslattételi lehetőségük az intézményi költségvetés elkészítésekor, a konkrétumok azonban továbbra sem ismertek. "Ami most van, olyan üzenet a Klik részéről, hogy az igazgatók korrumpálhatóak. Hogy a körmükre kell nézni. Ezt a leghatározottabban visszautasítom" - fogalmazott Gallóné.

"Lenullázták" az adósságot
Kilencvenhét százalékkal csökkent a Klik adóssága, a februári 17 milliárd helyett 620 millió forint a lejárt tartozásállomány - nyilatkozta a Magyar Időknek az oktatási államtitkár. Palkovics László szerint a fenntartó fizetőképessége biztosított, a jelenlegi adósságállomány már biztosan nem fog nőni, a fennmaradó 620 milliós tartozás hamarosan nullára csökkenhet. A "sikerhez" minden forrásra szükség van: Galló Istvánné PSZ-elnök beszámolt arról, a szakszervezet tagjainak májusi béréből a központban levonták a tagdíjakat, a Klik azóta sem utalta át ezt a pénzt a PSZ országos irodájába.

Több százmillió forinttól eshet el az államkassza amiatt, hogy Andy Vajna Romániába költözteti a TV2-csoport legtöbb csatornáját. Az Együtt azt követeli az állami tulajdonú Eximbanktól, vonja vissza a kormánybiztos csaknem 8 milliárd forintos közpénzhitelét, amit a TV2-re kapott. Eközben Habony Árpád a BKV-val kötött szerződése után a MÁV-val barterezett: hirdetésekért cserébe hat pályaudvaron is terjesztheti Lokál című ingyenes napilapját.