- A brit népszavazás, a Brexit után egy héttel mintha csillapodnának a kedélyek. Végül is mi vezetett ehhez a váratlan fordulathoz?
- A történet még 2013-ban kezdődött, amikor David Cameron először felvetette az Egyesült Királyság (UK) kilépéséről/bennmaradásáról döntő népszavazás gondolatát. A felvetés, így utólag már látszik, az uniószkeptikusnak nevezett, valójában a kilépést szorgalmazó populista erő, a United Independent Party (UKIP) vitorlájából akarta kifogni a szelet.
Akkor Cameron is, meg a konzervatívok is úgy gondolták, ennek a népszavazásnak nincs nagy kockázata. A választás közeledtével a közvélemény-kutató intézetek sem tudták megítélni a népszavazás végeredményét, mert 11-12 százalékon mérték a bizonytalanok arányát. Mégis, mindenki arra számított, hogy a mérleg nyelve a bennmaradás felé billen, hiszen a londoni City, a világ egyik meghatározó pénzügyi központja, a média nagy része is inkább a maradásra tippelt. Nem ez történt.
- Mi változott meg?
- Az Egyesült Királyságra (UK) jellemző liberális gondolkodás, amely a szabad kereskedelem elvére épült, és amely naggyá tette Nagy-Britanniát az elmúlt 200 évben, sokat veszített erejéből. A munkapiacok liberalizációját illetően legalábbis elbizonytalanodtak a britek. Mind többen tették fel a kérdést, ugyan mi a haszna annak, ha az a sok külföldi vendégmunkás beáramlik az országba. Noha a vállalatok, illetve az egyének első kézből érzékelhették az előnyöket, a szorgos munkát, a rövidebb sorban állást és a bérmegtakarítást, a társadalom egésze, és főleg a vidék, egyre kevésbé „szerette” a kelet-európai vendégeket. Andor Lászlónak, aki korábban a szociális és munkaügyi biztos volt Brüsszelben, folyamatosan érvelnie kellett amellett – amit egyébként a szakértő britek is nagyon jól tudtak -, hogy a munkaerő beáramlásnak a közgazdasági értelemben vett jóléti szaldója összességében pozitív. Nem ezek az érvek döntöttek, hanem az érzelmek.
- Nem bizonyult igaznak, hogy külföldi munkavállalók túlságosan nagy terhet rónak a brit szociális ellátórendszerre?
- Természetesen voltak visszaélések, de a külföldi munkavállalók, közöttük a magyarok – nettó befizetései, az adók, a járulékok jócskán meghaladták a juttatásokat. A rendszer átalakításáról gondolkodtak, bele is kezdtek, például, hogy a küldő országokban maradt gyermekek után nem fizetnének családi pótlékot, de ezeknek az eredménye még nem látszott. Ellenben az a feszültség, ami az uniós jogon nyugvó szabad munkaerő-áramlás és a brit gondolkodás között feszült, az már korábban láthatóvá vált a beáramlás méretének a felfutásával. Már jó két éve érezhető volt, hogy mindenképpen valamiféle korlátozást szeretnének bevezetni, de Brüsszel a sarkára állt, és a britek tudomására hozta, hogy ebben a kérdésben nem enged.
- A briteknél is hat az a függetlenségi populizmus, ami Kelet-Közép-Európában. Vagy ez egy szigetországban reálisabb elképzelés?
- Jobb híján a UKIP-től megkapták azt a gondolatot, hogy az Egyesült Királyság újra „Nagy” (Great) és független lesz. De hát ez az új függetlenség nehezen értelmezhető, hiszen az elmúlt századokban, amikor Britannia nagyobb és függetlenebb volt, sokkal nagyobb globális befolyása volt, mint ma, akkor is – mindig is - volt köze, mondhatni nem is akármilyen, a kontinens nagy konfliktusaihoz, akár a napóleoni ütközetekre, akár a XX. század két világégésére gondolunk. A Brexit, a függetlenségre és a haza Brüsszeltől való visszaszerzésére alapozott kampányok sikeressége mégis mindenkit meglepetésként ért.
- Mi lökhette át az ingát a kilépés oldalára ?
- Az ingát az a Brüsszellel szemben felszított elégedetlenség lendíthette át a kilépés irányába. Az átlagember ott sem érti, mi zajlik az uniós bürokráciában. Holott Brüsszel a teljes Európai Gazdasági Térség GDP-jének csak nagyjából 1 százalékát osztja el, míg a nemzeti kormányok többnyire a bruttó nemzeti termék több mint 30-40 százaléka fölött rendelkeznek. Ebben az értelemben Brüsszel nem tud igazán sokat „ártani”. A populista politika tehát mindenhol hajlamos alaposan eltúlozni az EU közösségi terheit és Brüsszel tényleges befolyását, mert a szigorú, számszaki valóság nem lenne igazán alkalmas a közvélemény hergelésére. A számok – általában - kevéssé érdeklik az embereket. Az Európai Unió az összes hibájával együtt is, ha az eredményeket és az előnyöket tekintjük, mindenképpen megéri azt az egy százalékot. Vagy megérné. A gyors tanulság ezért talán az lehet, hogy az eddigieknél sokkal jobban és hatékonyabban kell(ene) az emberekkel megismertetni ezeket a bizonyos előnyöket és eredményeket, mert ezek tényleg nem triviálisak. Hiányozni akkor fognak, de nagyon, ha eltűnnek.
- Milyen gyakorlati lépéseket tehet Brüsszel, illetve a tagállamok?
- Máris elindult egy olyan gondolkodás, hogy esetleg a jelenleginél szorosabb együttműködésre lenne szükség, közös költségvetésre, megújított intézményi felépítményre. Magyarán: Európát, vagyis az uniót meg kell erősíteni. Erre ösztökéli a józan politikusokat, hogy látják, egyébként nagyon súlyos következményekkel is járhat a Brexit. A háborús övezetekből érkező menekültáradat jelentőségét szinte nem lehet túlbecsülni, az EU számára is mindennél fontosabb a hatékony megoldások megtalálása. De a magyar kormányzati kommunikációval ellentétben Nagy-Britanniában nem a muszlim bevándorlók elleni hangulat izzította a légkört, hanem elsősorban a kelet-közép- európai munkavállalókkal szembeni hangulatkeltés, akik a szigetországiak jelentős részének szemében migránsok, akik elveszik előlük a munkahelyeiket. Önmagáért beszél, hogy London pakisztáni bevándorlók gyermekét, egy muszlim embert választott polgármesternek. Nagyon szomorú, hogy a patinás, 800 éves egyetemmel rendelkező Cambridge-ben, ahol már magam is, mint egyetemi előadó megfordulhattam, nos, ebben a városban meglehetősen ellenséges hangulat és indulat alakult ki például a lengyel munkavállalókkal szemben. És ez nem egy lerobbant, munkanélküliség sújtotta angol kisváros. Sajnos, inkább ez a gondolkodásmód vált erősebbé, és nem a kozmopolita, soknemzetiségű, majd’ 10 milliós, nyitott és befogadó Londoné. Az a fajta modernizációs, előretekintő, a nemzetközi együttműködést segítő londoni attitűd – sajnos - ma nem tipikus. A vidéki Anglia ott is más, fél a változásoktól, konzervatívabb, lassabb, jobban ragaszkodik a hagyományokhoz.
- A felmérések szerint főleg az idősebbek szavaztak a kilépésre és a fiatalok a bent maradásra. Mennyire látványos ez az ellentét?
- Az idősebbek, főleg vidéken, megveszik a maguk konzervatív lapjaikat, vagy bulvár sajtóterméküket, és abból tájékozódnak. A szakemberek, a mérvadó politikusok számára ellenben egyértelmű volt, hogy az unióban több az előny, mint a hátrány. Még akkor is, ha az Egyesült Királyság az uniós kasszába valóban nettó befizető. Az tehát egyértelmű, hogy nem a gazdasági folyamatok kényszerítették ki a Brexithez vezető folyamatot, hanem az érzelmek, a felfűtött unió-ellenes politika, amit leginkább a UKIP képviselt. Ezt sem a torry, sem a Munkáspárt erőtlen, ám mégis a maradás melletti kampánya, nem tudta ellensúlyozni. Mindkettő kampánya nagyon langyosra sikeredett. A fiatalok indulatai nagyon is érthetőek, hiszen elsősorban ők éltek azokkal a tágra nyílt lehetőségekkel, amit az unió jelentett, a nyitott határokkal, a szabad mozgással. Azért ne feledjük, a brit fiatalok számára is egy új világot hozott, hogy például a fapados légitársaságokkal szó szerint szabadon szárnyalhatnak Európában koncertekre, mindenféle eseményre. A politika persze azokat igyekezett meggyőzni, akik a legmegbízhatóbb szavazók, abban az értelemben, hogy elmennek az urnákhoz. És ezek az idősebbek, a nyugdíjasok. Azt is el kell ismerni, nem könnyű meggyőzően az unió mellett érvelni. Nem is sikerült.
- A fiatalok pedig, ha utólag is, de rádöbbenhettek, hogy el kellett volna menni szavazni, de eső után köpönyeg. Mégis, mi hat az emberekre?
- Az is érthető, hogy az emberek nehezen igazodnak el. A hangzatos és drámai hírek ömlenek rájuk. Megváltozott az a közeg, amiben rövid úton kialakítható a nemzetközi folyamatokról, eseményekről egy reális vélemény. Az internet megemészthetetlen mennyiségű információt zúdít a nézőre, olvasóra, akinek ideje sincs, hogy átgondolja amit lát, hall, olvas. Az eredmény meghökkentő is lehet: nagyon nagy embertömeget nagyon gyorsan el lehet vinni valamely irányba, egy ügyért, legyen az jó vagy éppen rossz. Ahhoz képest, hogy a politika hogyan működött régen, egy teljesen új kommunikációs térben élünk. Nagyon sokan képtelenek önállóan reagálni erre az információrobbanásra, és inkább arra indulnak, amerre a szomszéd, a kisebb közösség, amiben élnek. Ebből sajnos azután ilyen eredmények is születhetnek, mint a Brexit. Ezen az új kommunikációs környezeten azonban nem nagyon lehet változtatni.