Barabási-Albert László, az Egyesült Államokban élő erdélyi származású fizikus hálózatelmélete az informatika egyik fontos tulajdonságára hívta fel a figyelmet, felfedése valójában a társadalmi folyamatokra is leképezhető. Mint kifejti: egy komponens általában csak egy adott rendszer néhány másik elemével van kapcsolatban, de ezek a kapcsolatok bonyolult kommunikációs hálókat képeznek, amelyek szigorú szabályok szerint épülnek fel és végül egységgé formálódnak… Mintha csak Orbán Viktor központosított államának lényegét fogalmazta volna meg. Látszólag önálló birodalmakat építettek maguk körül a miniszterelnök hűbéresei, ám a rendszer szálai hálózattá tejesednek, hogy majd egyetlen kézben összpontosuljanak.
Egyenesen Orbán Viktorhoz köthető, de látszólag külön érdekszövetséget alkot Vajna Habony Árpáddal. Az állami pénzből hizlalt média- és kaszinóbiznisz, megspékelve a filmalap milliárdjaival, valóságos aranybánya, amelynek jövedelméből az államokból „hazatántorgott” filmes és barátja újabb kisebb szövetségek hálóját szövögetheti.
Önálló, felcsúti szálnak tekinthető a világ legrátermettebb gázszerelőjének villámgyors karrierje is, sokan élnek a gyanúperrel, talán valójában az Orbán család érdekeltségei állhatnak mögötte.
Lázár János akkor kezdte építgetni a maga hálózatát, amikor a hódmezővásárhelyi dohánygyáros-barát ötletére sikerült keresztülvernie a kormányon a dohány kis- és nagykereskedelem átszervezését. Kettejükhöz, és persze a kormánypárthoz közel álló „vállalkozók” szerezhették meg a koncessziók többségét. A főminiszter kezét vélik felfedezni a takarékszövetkezetek „átszervezése” és a Spéder-bank helyzetbe hozása mögött is. A most visszaélésekkel gyanúsított bankárt még mindig a barátjának mondja, noha úgy tűnik, (kedvenc sportja kifejezéssel élve) a főnöke már megadta rá a kilövési engedélyt.
Rogán Antal elsősorban ingatlanügyekben tette érdekeltté azokat, akik a boldogulásukat a volt polgármester, ma kabinetminiszter „csapatában” vélik felfedezni. Üzlethelyiségeket, patinás épületeket vertek dobra „jutányos áron”. Szomszédai, barátai a hirdetési piacon is milliárdos üzleteket szakíthatnak, nem is beszélve a letelepedési kötvények bizniszéről, amelynek pénzcsatornái nehezen követhető irányokba vezetnek el súlyos összegeket.
A kötélbarát Garancsi, illetve a Duna Aszfalt lett az építőipar teljhatalmú ura: megkapták a kegyvesztett Simicska csaknem valamennyi „birtokát”. Most ők oszthatják a lapokat az összes hazai és külföldi alvállalkozónak, akik hajlandóak beérni az asztalról felcsipegethető közbeszerzés morzsákkal.
A „jobbkéz” Matolcsy György alighanem egyenesen a miniszterelnökhöz van „bekötve". Ő a maga módján sajátos klánt épít: elsősorban a családi érdekeltségek felvirágoztatásának a híve, de azért ügyel arra, hogy biztosítsa hátországát is. Pontosan tudja, hogy az alapítványokba kitalicskázott milliárdok körül nincs minden rendjén, ezért a fővádlót a felesége megfizetése révén igyekszik maga mögött tudni.
Vannak vékonyabb szálacskák is ebben a hálózatban. Seszták Miklós körül a keleti országrész kisebb-nagyobb vállalkozásai sündörögnek; L. Simon László államtitkári lehetőségeit igyekszik mind a maga, mind a bizalmasai javára fordítani. Ám ezek a vékonyka szálak sem elhanyagolhatók a hálózatban, természetesen összeköttetésben vannak a teljes rendszerrel...
Mint a pók a zsákmányát, az orbáni hálózat úgy köti gúzsba az országot.
