vádemelés;Somogyszil;szennyvízgödör;

- Szennyvízgödörbe fulladt a 3 éves kisfiú

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emeltek vádat egy 21 éves és egy 39 éves somogyszili férfi ellen egy szennyvízgödörbe esett hároméves kisfiú halála ügyében - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A baleset tavaly október 14-én történt Somogyszilben. A felügyelet nélkül maradt kisfiú elkóborolt otthonról, és beleesett a házuktól mintegy ötven méterre lévő, két méter mély szennyvízgödörbe. Kimászni nem tudott és belefulladt a körülbelül fél méter mély szennyvízbe.

Az egyik férfi ellen azért emeltek vádat, mert elment egy ismerőséhez és felügyelet nélkül hagyta a rábízott gyermeket a házuk bekerítetlen udvarán.

A másodrendű vádlott az ügyészség szerint azzal követett el vétséget, hogy nem gondoskodott az általa lakott házhoz tartozó, az út túloldalán, beépítetlen területen lévő szennyvízgödör biztonságos lefedéséről. Annak ellenére nem tette ezt meg, hogy tisztában volt azzal, az utcában lakó gyerekek rendszeresen felügyelet nélkül közlekednek és játszanak az utcán.

A szennyvízgödröt mindössze egy fél centiméter vastag bútorlappal fedte le, és nem biztosította azt az elmozdulás ellen megfelelően.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádiratban felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Huszonhat ember ellen emeltek vádat egy kiskunfélegyházi étolajgyártó cég működése ügyében egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni kárt okozó költségvetési csalás, pénzmosás és hamis magánokirat felhasználása miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.