Illúziók, gondolom egyetlen pillanatig sem voltak. Azzal a közléssel, amelyet Orbán Viktor viszonylag diszkréten küldött haza, mármint azt, hogy a foci EB-én való jelenléte alatt Semjén Zsoltot bízta meg a kormány „ideiglenes vezetésével”. Az osztrákokkal vívott meccs alatt, miközben nemzetiszínű sállal a nyakán ült a lelátón, érkezett meg a hír. Az izlandi találkozón már sál sem volt, nem is volt fontos, idehaza megtudhattuk, hogy kormányfőnk mennyire becsül bennünket, valamennyiünket.
Napi tévé közvetítéseken látjuk, hogy a parlamentben szorosan egymás mellett ülő két „politikus” mennyire értékeli, illetve tiszteli egymást. A KDNP elnöke, talán egy-két évvel fiatalabb a miniszterelnöknél, mint bölcs atyjára, oltalmazójára pillant padszomszédjára. Ha Orbán beszél, igazi mennyei elragadtatással fülel, ha csak szótlanul ül, akkor is sugárzik belőle a végtelen hála és tisztelet. Mint, aki tudja, nélküle szinte nem is ismerné a köz. Egy volna ő is a kormánypárti honatyák között, aki ha netán szavazni kell, akár a többiek, hosszas töprengés nélkül, feltűnően hivalkodva nyomja az igen gombot.
A Fidesz-KDNP „koalíciós házasság” eredeti indítéka olyannyira köztudott, hogy sok fejtegetés szinte fölösleges is róla. Az ifjú demokraták eleve számoltak azzal a számukra meglehetősen kellemetlen lehetőséggel, hogy a kétharmados többséget igénylő szavazásoknál szükségük lehet gyámolító voksokra. Kényelmesebb partner nem is kínálkozott rá, mint az a párt, amely az egyházhoz való hűséges ragaszkodása miatt különösebb manipuláció nélkül is idomítható. Már önmagában a tény, hogy „kormánypárt” lett a KDNP, jelentőségén túl messze fölértékeli a minipártot. Fontosnak nevezhető funkciók járnak vele, köztük az elvben akár másodiknak is mondható miniszterelnök helyettesi rang, de egyéb, csakugyan befolyásosnak vélhető miniszteri tárcák is, mint például Trócsányi Lászlóé meg Seszták Miklósé, és több kulcsfontosságú államtitkári szék, mint Rétvári Bencéé, az EMMI egyik „nagyágyújáé”. De korábban volt a soraikban olyan radikális politikus is, mint a volt kulturális államtitkár, Hoffmann Rózsa.
A KDNP egészében általában úgy szerepel, mint világnézeti párt, amelynek egyes kérdésekben döntő lehet a befolyása, lényeges ideológiai ügyekben akár meghatározó is. Kétségbe vonni ezt félrevezető volna. Harmadik kabinetjével Orbán Viktor maga is nagy fontosságot tulajdonít annak, hogy fő irányvonalát kereszténynek ismerjék el, legalább is annyiban klerikálisnak, amilyennek egyes közhiedelem a KDNP esetében föltételezi. A valóság azonban sokkal cifrább ennél. A kereszténydemokrata pártok európai mezőnyében a német CDU-t ismerik el vezetőnek, Angela Merkel irányvonalát tekintik hangadónak, amellyel szemben az egyik legradikálisabb bírálót, Orbán Viktort és a Fideszt tekintik ellenpontnak, így meglehet, hogy hazai összefüggésben neki és mozgalmának néha hasznos lehet a KDNP-re hivatkozni.
De aki el is fogadja ezt az álláspontot, személy szerint aligha elsősorban Semjén Zsoltra gondol, legalábbis komolyan nem. A protokollban természetesen lehet hivatkozni rá, mint „elvben” a kormány második figurájára, csakhogy ez a beállítás inkább mosolyt fakaszt, még a jobboldali sajtó hangadóiból is. Hiába az annyit hangoztatott második hely, Semjén Zsolt engedélyezett mozgástere meglehetősen korlátozott. Hivatalosan úgyszólván a határon túli magyarok „érdekvédelmére” korlátozódik, de a trianoni vonatkozású ügyekben is a helyi, nacionalista mozgalmak vezetői minden fontos kérdésben inkább Orbán véleményére támaszkodnak. Jóformán nincs olyan komoly bukaresti, pozsonyi, belgrádi, zágrábi politikus sem, akinek eszébe jutna akár hivatkozni is Semjén Zsoltra. Ők is gondosan figyelik a honi politikai megnyilatkozásokat, és annyi reálpolitikai érzék van bennük, hogy ne tévesszenek igazodási pontot. Ám ha minősítenek, ha a budapesti hatalmi szerkezet sajátosságait, annak természetét, az általános demokratikus gyakorlattól eltérő jellemzőit vizsgálják, akkor sem jut eszükbe Semjén Zsolt pozíciójára gondolni. Ebben a tekintetben is sokkal jelentéktelenebb egyéniség annál, semmint a legcsekélyebb mértékben is számításba vehetnék. Elkönyvelik a budapesti hierarchikus berendezkedés "csavarjaként".
Az EB idején a foci megszállott Orbán lehetett éppen Bordeaux-ban, vagy Marseille-ben, netán Lyonban, de ha netán odahaza valami váratlan történt volna, ami az első számú vezető hirtelen véleményét igényelné, senkinek eszébe se jutott volna, hogy Semjén Zsoltot keresse. A mobilok és más távközlési eszközök habozás nélkül "tudták volna", hol csörögjenek.
A magyar hatalmi szerkezet egyáltalán nem olyan kacifántos, hogy abban ne tudna bárki pillanatok alatt eligazodni. Ezért aztán nagyon jót mulathatott minden politika iránt érdeklődő, amikor meghallotta az orbáni üzenetet: amíg ő Franciaországban nyaral, szeretne háborítatlanul izgulni a lelátókon, ezért kormányzati ügyekben tessék bizalommal fordulni a helyetteséhez.
Mutathatott volna ennél látványosabban fityiszt nekünk, itthon maradott alattvalóinak?