Trokán Nóra valóságos boldogtalanság monológot mond elhanyagolt feleségként, Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, amit a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthattunk a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Ez a feleség cefetül kiborult. Piál Brick, az eltört lábú, világfájdalmasan depressziós férje, nem érdekli már szinte semmi, rá se néz már, mint nőre, egyáltalán, szinte senkire nem néz, magába fordulva alkoholizál. Begipszelt, törött lába az egész kisiklott, derékba tört életét is jelképezi. Szemenyei János alakításában ott az arcán az életundor. Ránézésre is azon nyomban látható, azt kívánja, hogy mindenki hagyja őt békén, tűnjön el a fenébe, legszívesebben ciánoztatna maga körül. Molière embergyűlölője, A mizantróp című darabjában, kiscserkész hozzá képest. Ő tényleg senkit nem akar látni, egyébként magát sem. És a felesége hosszú szövegáradatával őt akarja meggyőzni, hogy mégiscsak van értelme a létezésnek, hogy abba kell hagyni a piálást, talpra kell állni, meg még akár szerethetik is újra egymást.
Trokántól szép teljesítmény ez az első felvonás jelentős részére kiterjedő, érvekkel, aggódó és kétségbeesett nézésekkel, női vonzerővel és roppant akaraterővel előadott meggyőzés hadjárat, miközben a férj vedel és vedel, erőtlenül elnyúlik a földön. Mankó segítségével, begipszelt lábát felhúzva, nyughatatlan idegességgel ugrál ide, ugrál oda, és szinte szóra se méltatja azt, aki mindent bedobva beszél hozzá.
A Macska a forró bádogtetőn alkoholista, depressziós férje (Szemenyei János) FORRÁS: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ
Azt hiszem, azt nem sikerül eljátszani, hogy ennek a nőnek miért ennyire fontos ez a pasas még mindig, sőt, tán azt sem, hogy miért volt az egykoron. De azt ellenben nagyon, hogy mitől is undorodott meg ez az ember annyira, mitől szaladna ki legszívesebben a világból, ha erre egyáltalán még képes lenne. Zsótér Sándor rendező riasztó nagycsaládot szervez a házaspár köré. Mondhatnám azt, hogy szinte egy állatkertet, de ez az állatokra nézve fölöttébb sértő lenne. Karikaturisztikus, abszurdba hajló, csaknem torz lényeket látunk, akik miközben nyüzsögnek, fontoskodnak, hangoskodnak, érdemben képtelenek társas kapcsolatra. Brick anyjaként Csombor Terézia mutatja meg legszembetűnőbben, hogy mennyire elviselhetetlenek. Csombor mer iszonyú harsány, szörnyen rikácsoló hangú, és végletesen ostoba lenni, egy olyan kibírhatatlan perszóna, aki mindig a legalkalmatlanabb pillanatokban érkezik, és észre sem veszi, hogy mennyire rosszkor viharzott be, merthogy ráadásul még temperamentumosan is alkalmatlankodik. Akár azt is mondhatnám, hogy a színésznő ripacskodik, ahogy belefér, de a figura ilyen, és ezt abszolút erőteljesen megjeleníti. Utána, amikor bizonyossá válik, hogy a férjét menthetetlenül megtámadta a gyilkos kór, tud drámai csendet is teremteni. Nagy Viktor férjként egy felfújt hólyagot játszik. A fenn az ernyő, nincsen kas típust, aki próbálja bevenni a családtól azt a hazugságot, hogy nincs is semmi komoly baja, de amikor sejteni kezdi, hogy hamarosan itt a vég, olyanná válik, mint egy riadt kisgyerek. Ő is egoista, bár igyekszik szót érteni a fiával, nem megy, és nem megy. Mindenki légvárakat épít, akinek köze van ehhez a házhoz. És dermesztő, hogy nekünk még közünk van ehhez a hatvanéves darabhoz, ami arról regél, hogy módszeresen eltoljuk az életünket. Letépjük a másikról a bőrt, cafatokra szaggatjuk egymást.
Zsótérnál ez vezértéma, hiszen az off-programba meginvitált Sirály is erről beszél, a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak előadásában, melyről már olvashattak lapunkban. És a másik versenyprogramba kiválasztott produkciója, Edward Albee Mindent a kertbe! című drámája, a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, is világossá teszi, mennyire tönkre tudjuk tenni egymást. Ugyancsak egy szobában játszódik, mint a Macska a forró bádogtetőn. És ennek a szobának szintén meglehetősen fojtogató, kibírhatatlan a légköre. Él itt egy jóképű, középkorú házaspár, melynek tagjai a felső középosztályba szeretnének feltörni, de napi anyagi gondjaik vannak. És körülöttük is ott van a képmutatók hada. És ők se jutnak egyről a kettőre. Rusznák András és Ullmann Mónika jól érzékeltetik, hogy gyűlik és gyűlik a feszültség. És egyszer csak, amikor a férj nincs otthon, becsönget egy disztingváltnak tűnő, elegáns, kosztümös nő, aki dollárköteget lobogtatva, prostitúciót ajánl a feleségnek, Jennynek. Ő persze felháborodva, kapásból kidobja, dühösen összetépi a névjegyét, majd vívódva, önmagával is vitatkozva, előássa és összeilleszti. Beáll a legősibb mesterség gyakorlói közé, de titkolja férje előtt, miközben a postán érkező, a férfi számára rejtélyes eredetű pénzből, némi bűntudattal, de elkezdenek jól élni. Sőt már partit is adnak a barátaiknak. Ezen a különös, áporodott levegőjű estén, lassacskán kiderül, hogy minden meghívott párnak köze van a titokzatos Mrs. Toothe-hoz, ők is az ő sanda módon űzött, titkolt bordélyára építik a jómódjukat. Azaz eladják a lelküket az ördögnek. Hajlik a gerincük. Hazudnak a látszat érdekében. Hívatlanul megjelenik Mrs. Tooth is a házibulin. Voith Ági édesanyja, Mészáros Ági egykori szerepét adja. Egy látszólag tartásos nőt, aki kényes a modorára és az öltözékére. Aki kimért méltóságteljességgel beszél. És parancsoló stílusával, hideg logikájával, leural mindenkit. Még egy gyilkosságot is levezérel az ellen, aki veszélyezteti az üzletet. Döbbenetes, ahogy a férfiak egymás hegyén-hátán ráfekszenek, és szinte a testük súlyával agyonnyomják, de azért a biztonság kedvéért még elszántan meg is fojtják, a látszólag minden gyanú felett álló polgárok. Majd elássák a kertben. A kuplerájosnő flegma határozottsággal jelenti ki, hogy „nem történt semmi!” És minden megy tovább, mint eddig. Zsótér a kollektív elaljasodás folyamatáról beszél. A bűn elleplezéséről, tisztára mosásáról, sőt, egyenesen tisztességnek való feltüntetéséről, arról, amikor már tényleg a csillagokat is le lehet tagadni az égről.
A kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Nemzeti A gát című közös produkciójában, Bérczes László rendezésében, viszont felszínre törnek egy isten háta mögötti ír kocsmában, Conor McPherson darabjában, a szereplőknek eddig magukban is elnyomott történetei. Alkoholgőzösen vallani kezdenek a kis társaságnak, egy városból ideköltöző, csendre, magányra vágyó, igencsak felsebzett lelkű nő hatására, aki sokat tud hallgatni és megérteni. Kicsit belenyúlnak a semmibe ezek a történetek, olykor döccen a ritmus, a nagy melegben néha már-már álmosító az előadás, aminek hosszú ideig a motorja a Szarvas József által játszott autószerelő agglegény, aki elszalasztotta élete nagy szerelmét, és örök magányra ítéltetett. Elmondja a históriáját, ahogy a többiek is. Majd a Mészáros Sára által alakított Valerie története arról, hogyan fulladt úszómedencébe a kislánya, és ez miért okozta a férjétől való elidegenedést is, megindítja valamennyiüket. Képesek lesznek együttérzésre, kitör belőlük a segítőszándék. Mészáros megindító. Szinte újra átéli az általa megjelenített nő az eseményeket. Ott roskad össze előttünk. Óhatatlanul is elerednek a könnyei. Látszik rajta, nagy küzdelem ezt számára túlélni. És ezzel kiváltja a többiekből az együttérzést, a segítőszándékot, mi több, a szeretetet. Ettől ők is rájönnek, hogy képesek még a szeretetre, nem csak arra, hogy üres eseménytelenséggel beleéljenek a vakvilágba.
Szvétek László és Káldi Kiss András a Don Pasqualéban FORRÁS: OPERAHÁZ
Donizetti Don Pasquale című vígoperája, de akár nevezhetném operabohózatnak is, sziporkázóan szellemes zenéjével, helyzet- és jellemkomikumaival, nemcsak arról szól, hogy akár nagyon is lehet szeretni, hanem arról is, hogy bár adódnak bonyodalmak, konfliktusok, de azért ezek elrendezhetők, és az élet mégis inkább napfényes, mint szinte örökké búskomoran felhős. Az úgynevezett POSZT bemutatja program keretében láthattuk, ami idéntől nemcsak új, hanem régebbi, akár ősrégi, jól bevált, sikeres produkciókat is hív a rendezvénysorozatba. A Magyar Állami Operaház előadása a Kodály Központban, lezárt, üres erkéllyel és emelettel, a földszinten körülbelül kétharmados telítettséggel került színre, Káli Gábor energikus vezényletével, Káel Csaba az énekeseket szabadon játszani hagyó rendezésében. A címszerepben, fiatal nőre éhes, hamarosan alaposan megleckéztetett, vén bakkecskeként Szvétek László nagy elánnal bolondozik, már-már a ripacséria határán jár, de nem lépi át az ízléshatárt. Élvezetesen komédiáznak a Malatesta doktort alakító Káldi Kiss Andrással, és persze jókora tetszést aratnak végletekig felgyorsuló hadaró duettjükkel. Sáfár Orsolya beteljesülő szerelme érdekében eljátssza a kikapós, pazarló asszonyt, Horváth István Ernesto szerepében megvív szerelméért. Kedves, működőképes előadás.
A pécsi illetőségi családi bábszínház, a MárkusZínház fesztiválon kívüli produkciója, A repülés története, több is, mint kedves. Az elszabadult, játékos fantázia örömünnepe. A Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna házaspár, meg lányuk, Pilári Lili Eszter, egy háromtagú, jóféle zenekar kíséretében, ötletesen egyszerű, groteszkbe hajló bábokkal eljátsszák, hogy az ember a repülésre való nagy vágyától, hogyan jut el a megvalósulásig. Képzelet és valóság keveredik, léghajó, zeppelin, repülőgépek, űrszondák sorjáznak. Nevet és meghatódik az agyonzsúfolt kis színház kétharmad részt felnőttekből, egyharmad részt gyerekekből álló fölöttébb hálás közönsége. Jó ilyet is látni, sok nyomasztó dolog után.
