Bajcsy-Zsilinszky Endre 1886. június 6-án Szarvason született, szlovák származású, evangélikus birtokos családban. Édesapja, Zsilinszky Endre a 18. században a Felvidékről idetelepedett tót jobbágyok leszármazottja, édesanyja, Bajcsy Mária, régi magyar köznemesi család sarja volt. A család Békéscsabára költözött, itt érettségizett, majd a kolozsvári, a lipcsei és heidelbergi egyetemeken tanult. Kolozsvárott szerzett jogi és államtudományi doktorátust.
Felnőtt élete meglehetősen kacskaringósan indult. Egy családi vita miatt fivérével együtt összetűzésbe került Áchim András parasztvezérrel, akit fivére meglőtt. Áchim később belehalt elmérgesedő sebeibe. A bíróság felmentette a Zsilinszky-fivéreket a gyilkosság vádja alól, de vannak, akik állítják, a lelkiismeret furdalásnak is szerepe lehetett későbbi parasztpárti politikájában.
De addig egészen más irányt vett politikai útja. Az első világháború kitörésekor huszár hadnagyaként szolgált a szerb, olasz, orosz frontokon. 1918 novemberében hazatért, csatlakozott a volt frontharcosokat és szélsőjobboldali gondolkodásúakat tömörítő Magyar Országos Véderő Egylethez (MOVE), aminek később első számú vezetője lett. A Tanácsköztársaság alatt az ellenforradalmi erők tagja volt, kapcsolatokat keresett Horthy Miklós környezetéhez, s hamarosan belépett a nemzeti hadseregbe. A Szózat nevű fajvédő lap főszerkesztője, megírta a Nemzeti újjászületés és sajtó című művét, és belépett az Egységes Pártba. Gyorsan ívelt fel politikai pályája: 1922-ben nemzetgyűlési képviselővé választották, Gömbös Gyula barátságát is elnyerte. A ciklus felénél őt követve kilépett a kormánypártból, együtt hozta létre a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot, közkeletűbb nevén a Fajvédő Pártot. 1925. júniusában vitézi címet kapott, ekkor vette fel hivatalosan édesanyja nevét, a Bajcsyt. Csatlakozott a Magyarság című lap szerkesztőségéhez, később megindította Előörs című fajvédő újságját, amit 1932-től Szabadság címre változtatott.
Jobbról át!
1928-ban átértékelte korábbi politikai nézeteit. Szakított a nyíltan náci-barát Gömbössel, kialakította a Hitler-ellenes, nemzetiszocializmus-ellenes, nemzeti-radikális, szociális és paraszti kérdésekre érzékeny nézeteit. Ezzel szembekerült a Gömbös-féle hatalommal, amely politikai hadjáratot indított ellene.
Mekkora volt valójában a politikai pálfordulása? Kodolányi János jegyezte fel: „Újságokat hoztak és postát. Zsilinszky a nagy topolyafa árnyékában kibontotta leveleit, kinyitotta újságjait, majd odavetette a pulinak. »Nézd ezeket a rusnya náci újságokat, te tűröd?« Erre a kutya ugatott, herregett, felugrott a székre, az asztalra, s a náci újságokat, a Völkischer Beobachtert, az Angriffet meg a többit éktelen dühvel tépte, szaggatta, földhöz verte, mintha patkányok lettek volna. Nevettünk. Zsilinszky azt mondta: »Én általában nagyon szeretem a pulit, de ezt különösen, mert ez igazi, öntudatos magyar puli«”
1930-ban új politikai közösséget alapított Nemzeti Radikális Párt néven, s ennek színeiben a tarpaiak támogatásával 1931-től újra képviselő lehetett. Választási szövetségre lépett a Függetlenségi Kossuth Párttal és a szocdemekkel. Gömbössel nem volt hajlandó összeállni, pedig megkereste, mandátumot is ígért neki, ha felhagy ellenzékiségével. Gömbös nem bocsátott meg neki. A tarpai körzetben kívánt mandátumért indulni, de a hatalom különféle intrikákkal, csalásokkal megakadályozta. Tiltakozásul lemondott vitézi rangjáról is, de nem adta fel: 1936-ban egyesítette pártját az Eckhardt Tibor vezette Független Kisgazdapárttal, és kisgazda színekben 1939-ben újra mandátumhoz jutott, ugyancsak a tarpaiak támogatásával.
1937-re felépítette a Balatonnál a pálkövei nyaralóházát. Az 1920-as évek közepétől 1943 végéig gyakran tartózkodott e, „szigeten”, ahol számos híve, barátja, politikus-társa és a boglári menekülttáborban menedéket kereső lengyelek keresték fel. Ezen az eldugott kis helyen számos műve, cikke, memoranduma született. Képviselői munkája mellett nem hagyott fel a publicisztikával, új, külpolitikai lapot ad ki Független Magyarország címmel. Teleki Pál miniszterelnök biztatására nemhivatalos tárgyalásokat folytat Belgrádban a jugoszlávokkal, aminek eredménye a jugoszláv-magyar barátsági szerződés megkötése.
A baloldaliak is hazafiak
Politikájában, felfogásában egyre jobban a náciellenes, a függetlenségi erők közti szövetség, az összefogás szorgalmazója. Ekkor kérték fel a népi írók lapjuk, az eredetileg szentesi szociáldemokrata földmunkás újság, a Szabad Szó főszerkesztőjének. Hevesen tiltakozott Magyarország háborúba lépése ellen, külön memorandumban tiltakozott 1941 elején a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás, illetve a jugoszláv-magyar barátsági szerződés megszegése ellen. 1941 karácsonyán megírta Kossuth és a magyar külpolitika című cikkét a Népszava történelmi lapszámában. Az új esztendő elején levelet fogalmazott Bárdossy Lászlóhoz, tiltakozva a magyar hadsereg kiajánlása ellen, és figyelmeztette a kormányfőt a Bácskából érkező vészjósló hírekre. Mindent megmozgatott, hogy a bestiális, újvidéki szerb- és zsidóellenes vérengzés főbűnöseit bíróság elé állítsák.
„Főméltóságú Uram! - írta 1942. februárjában a kormányzónak. - Az ilyen méretű embertelenségek az égre kiáltanak, és nem maradnak bosszulatlanul, jóvátétel nélkül. Kérdés csak az, Magyarország, Magyarország kormányzója és kormánya torolják-e meg a bűnöket a magyar törvény erejével, vagy esetleg mások, sokszorosan – akár a vérbosszú szörnyű törvénye szerint, akár valami békét diktáló nemzetközi fórum zöld asztalánál –, de akkor már nem az igazi bűnösökkel, hanem a mi szerencsétlen, drága nemzetünkkel szemben.”
Csatlakozott a Történelmi Emlékbizottsághoz, az 1942. március 15-i, Petőfi-szoborhoz szervezett nemzetiszocializmus-ellenes ellenzéki tüntetés egyik fő kezdeményezője. 1942 őszén tanúként jelent meg a kommunista Schönherz Zoltán bírósági tárgyalásán. Szinte sokkolta a bírákat, amikor kijelentette, szerinte egy baloldali nézetű ember is lehet jó magyar hazafi. Barátjával, a katolikus értelmiség meghatározó személyiségével, Barankovics Istvánnal Serédi Jusztinián hercegprímásnál próbált közbenjárni a kassai születésű, alig 37 éves elektromérnök megmentése érdekében. Sikertelenül.
A "jó fajvédő"
A képviselőház költségvetési vitájában követelte a népi politika, az önkormányzatok, a szociális igazság, a demokrácia érvényesülését, hirdette a közép-európai kis népek összefogásának szükségességét. A Független Kisgazdapárt nevében több memorandumot írt Horthynak és Kállay Miklós miniszterelnöknek. Közbenjárására 1943 tavaszán Radnóti Miklós költő átmenetileg felmentést kapott a munkaszolgálat alól.
„Lehetek én, és vagyok is, jó fajvédő, mert nem vagyok hajlandó megvonni az emberi jogokat attól a néptől, amely a tizenkét apostolt adta a világnak (...) Nemzetünket és államunkat egyes-egyedül csak a magyar nép - parasztságunk és ipari munkásságunk - józansága és Toldi Miklós-i ereje mentheti meg, semmi más erő a kerek világon” - mondta utolsó parlamenti felszólalásában 1943. decemberében.
1943 nyarán megírta háborúellenes memorandumát, s ezzel egyidejűleg létrejött a demokratikus alapokon álló pártszövetség a Független Kisgazdapárt és Szociáldemokrata Párt között.
Az elkerülhetetlen
A német megszállás reggelén, 1944. március 19-én, budai, Attila úti lakásán fegyverrel fogadta a reá törő Gestapot. A lakásban folytatott tűzharc következtében súlyosan megsebesült; letartóztatták, bebörtönözték. A börtönben feleségül vette addigi élettársát – egyben titkárnőjét -, Bende Máriát. Horthy kiugrási kísérletekor szabadon engedték, a nyilasok ámokfutása alatt elrejtőzött, de kapcsolatot tartott az ellenállókkal. Felkérésükre elvállalta a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság (MNFFB) elnöki tisztét, amely a német megszállással és a nyilas hatalommal szemben állókat, valamint a demokratikus pártokat tömörítette. Rajta kívül Kiss János, Nagy Jenő, Tartsay Vilmos volt a szervezet irányítója. Ekkor adta ki A magyar nemzethez című kiáltványát.
Árulás következtében fogták el a fővárosi Botanikus Kertben lévő búvóhelyén. A Margit körúti fogházban brutális módon megkínozták, majd a sopronkőhidai börtönbe szállították. A nyilas parlament megfosztotta képviselői mentelmi jogától, kiadta a Nemzeti Számonkérő Széknek, amely december 23-án kötél általi halálra ítéli. Az ítéletet 1944. december 24-én, karácsony szentestéjének napján hajtották végre.
A háború végeztével, a szabadság első hónapjaiban rehabilitálták. Kivégzését közönséges gyilkosságnak minősítette egykori kisgazda politikustársa, Pápa polgármestere, Sulyok Dezső. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány posztumusz tábornokká, honvédelmi miniszterré nevezte ki. Sopronkőhidai sírjából holttestét exhumálták, a Parlament épületében ravatalozták föl, s országos gyászpompa keretében búcsúztatták a Kossuth téren. Végrendelkezésének értelmében porai a tarpai temetőben leltek végső nyugvóhelyre.
Emlékező utókor
Szalai Pál publicista írta valamikor a rendszerváltoztatás környékén: „Nemigen lehet kétséges, mi lett volna Bajcsy-Zsilinszky sorsa, ha megszökik a Sopronkőhida felé vezető útról. Talán miniszterelnökség Debrecenben, vagy az 1945-ös választások után. Talán 1947-ben koncepciós per, a legjobb esetben börtön. Ha túléli, az ’56-os felkelés egyik vezető személyisége, utána már bizonyosan a halál. Az élő Bajcsy-Zsilinszkyt a diktatúra bizonnyal nem bírta volna el.”
Bajcsy-Zsilinszky élete ennyi idő elmúltával is elgondolkodtatásra késztető, hogy honnan indult, s hová jutott. A nemzetének mélyen elkötelezett, s nemcsak a „gonosszal”, de önmagával, gondolataival is végig viaskodó, örökké kereső léleknek a sorsa mindenképpen példa lehet minden magyar számára hovatartozásra való tekintet nélkül. Nagyszerű ember volt, bátor politikus és igaz magyar.
1944 nyarán a fegyházból ekképp írt Zsilinszky: „Ha itt kellene hagynom ezt a szép világot, majd egyszer, Pálkövén, mondják el helyettem Juhász Gyula költeményét: »Szeretnék néha visszajönni még« De azért ne sajnáljanak és ne nagyon búsuljanak miattam. Elértem azt, amit akartam: szolgáltam hazámat, mint bujdosó kuruc de így éltünk vitéz módra."
Az idei, 130. évfordulón teljesült kívánsága: pálkövei szobra avatásakor elhangoztak Juhász Gyula Testamentomának megható sorai.
