Valamikor volt médiaháború. Hatalmas küzdelem a befolyásért; jobb és baloldal csatája az állami, majd a kereskedelmi televíziókért, a rádiófrekvenciákért. Különféle intézetek számolták, mérték, ki mennyi időt, felületet kap, hányszor szólalhat meg a közrádióban, köztévében a politikai bal, vagy a jobb oldal.
Ma nincs háború. A média, pestisen szólva, le van nyúlva, szinte minden a Fideszé. Teljesen felesleges immár számolgatni; övék az állami rádió, övék az állami tévé. Már kérdőjelek sincsenek ekörül; hajdanában, ha megszólalt – rendszeres „műsora” volt Gyurcsány Ferencnek, muszáj volt időt biztosítani Orbán Viktornak is. Ma már ilyesmi szóba se kerül, Orbán annyiszor és akkor, és persze ott szólal meg, ahol és ahányszor akar, az ellenzéknek nincs lehetősége reagálni, de ahogy érzékelem, nem is nagyon akar. Egyszerűen beletörődött abba, hogy kiszorították, és büszke arra, ha mégis megszólítják, behívják egy-egy képviselőjét. A Fidesz a szemünk láttára sajátította ki a médiát és tette zárójelbe az ellenzéket.
Ugyanez történik az állami pénzekkel is. A Fideszhez közelálló – micsoda eufemizmus ez is; nehogy pereljenek, azért írom így, miközben, nem közel áll, az övé – média minden pénzt visz. Nem számít a nézettség, nem számít a példányszám, csak a hovatartozás. Ami az övék, oda dől a pénz, az állami hirdetés. Nem pusztán a politikai tartalmúak, a közönségszolgálatiak is; a Szerencsejáték Zrt. például véletlenül sem hirdet a Népszavában – abcúg a baloldali olvasónak, az ne lottózzon -, de azonnal megjelenik a frissen induló és csekély példányszámú kormánylapban. De ez még csak hagyján, csakhogy még szórakoznak is velünk. Mármint a kormányzati szereplők. Időről időre ugyanis árajánlatot kérnek a Népszavától; szálljunk versenybe a hirdetésért. Legutóbb a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tette ezt: ajánlatot kért egy hétköznap este (!), kiadónk másnap délelőtt elküldte ajánlatát – igyekezett nyomott áron megküzdeni a pénzért -, ám pár órával később már meg is érkezett az elutasítás: nem bennünket választottak. Pontosan tudtuk, hogy ez fog történni, pontosan tudtuk, hogy játszadoznak velünk, tudtuk, hogy a törvényesség látszatát keltik velünk és mégis. Mégis, ostoba fejjel, hagyjuk, hogy a játszótársuk legyünk. Hat éve lopják a pénzt, és mi adjuk hozzá a törvényesség keretét. Nincs háború, nincs számolgatás.
Nem kéne végre ráütni a kezükre?
