Németország;választás;elnök;Steinmeier;

Steinmeiert a CDU is támogatná FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ADAM BERRY

- Steinmeiert akarnák elnöknek a németek

A németek döntő többsége Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert látná szívesen az államfői székben, a jövő márciusban leköszönő Joachim Gauck utódaként. Ez derült ki a YouGov felméréséből, amelyet a dpa hírügynökség közölt.

A felmérés szerint a megkérdezettek 70 százaléka szeretné azt, hogy Ausztriához hasonlóan közvetlenül választhassák meg az elnököt. Ezzel kapcsolatban 39 százalék nagyon, 30 százalék pedig inkább támogatná a közvetlen választást. Mindössze 16 százalék utasítaná el a közvetlen elnökválasztást.

Ám mindeközben a többség elutasítja azt, hogy az elnök nagyobb jogköröket kapjon. Ennek a lehetőségét 58 százalék utasítja el és mindössze 30 százalék támogatja.

A felmérésben arra is keresték a választ, milyen előképzettsége legyen a következő elnöknek. 51 százalék szerint teljesen mindegy, hogy hivatásos politikus vagy sem. 23 százalék viszont úgy véli, olyan személynek kell elnöknek lennie, aki még nem vett részt a politikában. Csak kilenc százalék vélekedett úgy, hogy az államfőnek nőnek kellene lennie. A német parlament 2017. február 12-én szavaz az új elnök személyéről. A voksoláson a parlament két házának képviselői, valamint a tartományok küldöttei vesznek részt. A választás módját az 1949-es alkotmányban írták elő.

A legtöbben a német diplomácia vezetőjét, Frank-Walter Steinmeiert látnák legszívesebben az elnöki székben: 52 százalék nyilatkozott úgy, hogy a szociáldemokrata politikust tartaná erre a legalkalmasabb személynek. Viszonylag leszakadva mögötte második Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter 35 százalékkal, Nortbert Lammert, a Bundestag elnöke pedig a harmadik 33 százalékkal. Az Emnid ügynökség felmérése szerint a CDU támogatóinál még jobb Steinmeier megítélése, mint a szociáldemokrata voksolóknál (67 kontra 62 százalék).

Történelminek mondott győzelmet aratott a vasárnapi helyhatósági választásokon a román Szociáldemokrata Párt. Bukarestben megsemmisítő vereséget mért a jobboldalra, jelöltje első alkalommal hódította el a főpolgármesteri tisztséget, de az erdélyi nagyvárosokban ezúttal sem tudott labdába rúgni. Az RMDSZ sem lehet felhőtlenül boldog. A magyar pártok versenyét ugyan megnyerte, de országosan nem lépte át az öt százalékot, ami intő jel a parlamenti választásokra készülő formáció számára.