- Ha a kis Rédei Éva briliánsan zongorázott volna, Budapest szegényebb lenne egy különleges, szerethető hellyel. Ha teljesül az álma, és a zenének szenteli életét, talán sosem döbben rá, mi vonzza igazán, s miféle képességek rejlenek benne.
– Gyerekkoromban napi 6-8 órákat gyakoroltam zongorán. Anyukám ugyanis zongorázott, és nagyon fontos volt neki, hogy a kislányai zeneművészek legyenek. Az ikertestvérem is zongorázott, az én bölcs apukám azonban azt mondta: nem valószínű, hogy két Rédei lányt fölvesznek ugyanarra a szakra, ezért Ági átnyergelt csellóra, ahová sokkal kevesebben jelentkeztek. Őt fölvették a konzervatóriumba, én többször is próbálkoztam, nem jutottam be. Most már nem mondom, hogy sajnos, de akkor tragédiának éltem meg. Ráadásul ez óhatatlanul feszültséget teremtett, bizonyára volt bennem irigység, féltékenység, talán kisebbrendűségi érzés is. Ági máig zenével foglalkozik, 1970-ben disszidált, Amerikában él. A bátyám 1982-ben ment ki családostul, így én lettem az a gyerek, aki itthon maradt az idős szülőkkel. Apu még megérte a könyvesbolt megszületését, lelkes szurkolóm volt. Sajnálom, hogy a szüleim nem láthatták azt, ami kibontakozott ebből a vállalkozásból.
– Hogyan került a zongora mellől a könyvek közé?
– Utáltam tanulni, nem fűtött olyan ambíció, hogy nagy tudós vagy kiemelkedő ember váljék belőlem. Apukám tanácsolta, hogy dolgozzak könyvesboltban, mert úgy gondolta, az nekem való. A könyves szakmának akkoriban még rangja volt, amit a mai időkben egyre kevésbé érzek. Nem az eladói vagy boltvezetői képzés faragott jó könyvest az emberből. Általában azok választották ezt a szakmát, akik intellektuális családi háttérrel rendelkeztek, és én, egy fővárosi zsidó polgárcsalád sarja megfeleltem ennek a követelménynek. Holokauszt-túlélő család vagyunk, apukám megjárta a munkaszolgálatot. A férjem nálam is érintettebb, mert én a háború után születtem, neki viszont vannak kisfiúkori emlékei a vészkorszakról, és eltűnt az édesapja, vélhetően a Dunába lőtték. Az én zsidó identitásom a rendszerváltáshoz kapcsolódik, mert sok rosszat el lehet mondani a Kádár-éráról, de akkor nem éreztünk semmiféle diszkriminációt a zsidóságunk miatt. A zsidóság, mint téma a rendszerváltás után kapott hangot, és ez a hang egyre erősödött, erősödik. Amikor megnyílt a Láng-Téka, az egyik kiindulópontnak azt tekintettem, hogy zsidó könyvesboltot szeretnék csinálni. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy kizárólag zsidó tárgyú műveket árusítunk, de a bolt fő profilja ma is a judaika – országosan nálunk van ebből a legnagyobb választék.
– A rendszerváltás hajnalán a Láng-Téka volt az első maszek könyvesbolt az országban. Ennyire nem tűrted az állami zabolát?
– Az első kicsi könyvesbolt, ahol dolgozni kezdtem, itt volt a Lipótvárosban, és én már egészen fiatalon éreztem, hogy több van a dologban, mint pusztán a könyvek eladása. Ebbe az üzletbe járt ki ellenőrizni a központból Perhács Lászlóné, Mauzi, aki a mentorom és élete végéig a barátom lett. Ha ő nincs, talán másképp alakul az életem.
- A fia születése után hagyta ott az Állami Könyvterjesztő Vállalatot. Mivel a szakmában akart maradni, és már akkor is a Hollán Ernő utcában lakott, kinézte magának a szomszédos Pozsonyi út elején ezt a kis üzletet, ami akkor a Téka Könyvértékesítő Vállalat félárú boltja volt.
– A cég kültelki raktárában a csírázó krumplik közül valóságos kincseket bányásztam ki, vitték az emberek, mint a cukrot. Nem értettem, miért kell zárva tartanunk hétvégén, és miért árulunk kiváló könyveket fillérekért ezen az illusztris környéken?
– Pünkösti Árpád egy írásában sóleten vett üzletnek nevezi a Láng-Tékát.
- Tényleg az. Addig tépelődtem, míg egy nap gondoltam egyet, és meghívtam magunkhoz ebédre a vállalat igazgatóját, Drucker Tibort. Tyúklevest főztem maceszgombóccal, a második fogás igazi zsidó sólet volt, és a desszertnél megállapodtunk, hogy csinálunk ebből egy igazi könyvesboltot. 1985-ben még úgy ment a könyvbeszerzés, hogy leadtuk a rendelést, amit vagy megkaptunk vagy nem, és időnként megállt itt két pótkocsis teherautó, hozták a könyveket, amiket ránk osztottak. Az emberek hamar odaszoktak, nem mindig vásároltak, gyakran csak beszélgetni jöttek. Erdős Ákos, a Láng Kiadó vezetője naponta benézett hozzánk, akkoriban az ő kiadója dobta piacra a legsikeresebb műveket. Kérdeztem egyszer tőle: miért nem nyitnak saját boltot? Nem is mond hülyeséget, de ehhez nekem maga kell – válaszolta.
A Láng-Téka 1989. szeptember elsején nyílt meg. Nagy szenzáció volt, itt nyüzsgött a média, ötforintos könyvvásárt rendeztek, kora estére minden elfogyott. Éva ekkor szembesült azzal, mit vállalt. Más világ volt ez, mint amiben addig mozgott, és úgy érezte, nem lesz képes megvalósítani, amit szeretne. De képes volt. A tenyérnyi üzlet, amihez azóta galériát építettek, fennállása óta vagyis huszonhét éve nyereséges.
- Sorra zárnak be kis könyvüzletek, helyükön gyorsbüfék, masszázs szalonok nyílnak. De a Láng-Téka nem csak könyvesbolt. Dés Mihály azt írja róla: „erős vár, agóra, adó-vevő állomás, a béke és tisztelet szigete egy mind békétlenebb és tiszteletlenebb világban”
- A fiam egyszer megkérdezte: mami, mennyit ér a könyvesbolt? Visszakérdeztem: velem vagy nélkülem? Lehet, hogy ez szerénytelenség, de mára szinte kultikus hellyé váltunk, és ebben nekem nagyon sok munkám van. Elég kitartó és makacs vagyok, ha elhatározok valamit, ritkán szoktam meghátrálni. Lipóciában van fogadókészség, ennek is köszönhető, hogy szabad szellemű, nyitott, toleráns közeget tudtam itt létrehozni.
– Ön a Pozsonyi Piknik szülőanyja, s a meghitt, családias rendezvény az évek során városi eseménnyé nőtte ki magát. Nem fért a bőrébe? Szűknek érezte a könyvesboltot?
– Nekem mindig is fontos volt, hogy civil közösségi tér vegyen körül. Ki kellett lépni a falakon túlra… Az első Pikniket 2009-ben, a Láng-Téka huszadik születésnapján rendeztük, kis területen, egyetlen színpaddal. Ragyogott a nap, főzőcskéztünk az utcán, kínálgattuk egymást finom otthonival. Az egész az együttlétről szólt, varázslatos volt. Egy fillér nélkül vágtunk bele, így olyan programok kellettek, amik nem kerülnek pénzbe. Bemelegítésnek Lukács Sanyi Radnóti verset szavalt, Dunai Tamás és Jávori Fegya orosz kocsmadalaival zártunk.
– Mindenki önként és dalolva jött ingyen fellépni?
– Volt bizonyos kapcsolati tőkém, ami sokszor többet ér, mint a pénz. A művész barátaim számára a Piknik nem hakni. Szeretik az ügyet, ezért vállalják. Úgy tudom ezt honorálni, hogy meghívom őket hozzánk és főzök nekik.
– A hétvégi dedikálás már-már hagyomány. Esterházy Pétertől Ferge Zsuzsán át Aczél Endréig szinte mindenki megfordult már a Láng-Tékában. Őket is eteti?
– Persze, mindenkit, a kínálás nem maradhat el. A hetvenéves Spíró Györgyöt születésnapi tortával vártuk, Dési Jánossal lecsót főztünk a dedikálására. És ezt nem is akarom abbahagyni.
– Orbán Viktornak, Matolcsy Györgynek szintén jelent meg könyve. Mit szólna, ha itt szeretnének dedikálni?
– Nem vállalnám. Magam miatt sem, de ilyesmi nem is férne bele a bolt és a környék szellemiségébe. Mi vállaltan ellenzéki könyvesbolt vagyunk. Ami nem azt jelenti, hogy itt összeesküvés zajlik, de ha megnézi a kínálatot és a vevőkört, egyértelmű a hovatartozás.
– Holokauszttagadó és újnáci eszméket hirdető műveket nyilván nem árul. De ha például a Mein Kampf iránt érdeklődne valaki, ki tudná szolgálni?
– A Mein Kampfot többször keresték nálam, talán provokatív célzattal is. Egyébként boldogan árulnám, ha lenne a műnek nívós, kritikai kiadása. Volt ilyen terv, most úgy tűnik, ad acta tették. Pedig fontos volna, hogy az emberek reális képet kapjanak a nácizmus valódi természetéről. Hogy ne egy fantomizált valamiről gondolkodjanak, hanem legyenek hiteles ismereteik.
– Soha nem származott hátránya abból, hogy a bolt kimondva-kimondatlanul a passzív ellenállás egyik fészke?
– Pár éve a Magyar Televízió Lipótvárosról forgatott, és a filmből tüntetően kihagyták a Láng-Tékát. Ennyi. Nem állíthatom, hogy üldöznek vagy akadályoznak, sőt az idén Budapestért díjat kaptam, Tarlós István főpolgármester adta át. Töprengtem, elfogadjam-e? Hogy a díj átvétele vajon összeegyeztethető-e azzal, amit vallok és teszek? De a díj odaítélésének indoklása a kultúraterjesztésről, a közösségteremtésről szólt, és ez vállalható. Azért a lelkiismeretem megnyugtatására beleírtam a vendégkönyvbe, hogy köszönöm az elismerést, mert fontos nekem, hogy Budapesten az ellenzéki kultúra is teret kapjon.
– Ügyes fricska, de a kutya sem fogja elolvasni.
– Lehet, de úgy éreztem, ebben benne van, mit gondolok a regnáló országos és fővárosi vezetésről. Ha azt mondom, rossz irányba mennek a dolgok, finoman fogalmaztam. Lesújtó véleményem van a hatalomban lévőkről, és nem látom a kiutat. Ez a legnagyobb baj, mert ha az ember valami rosszban él, de látja, hogy holnap jobb lesz, holnapután még jobb, és egyszer vége szakad a rossznak, akkor el tudja fogadni a helyzetet. Sajnos, egyelőre nincs esélyünk a változásra, egyebek mellett ezért is tartom szükségesnek a civil közösségek kialakítását és megtartását. Az előző kormányok sokat hibáztak, de a demokratikus jogaink nem sérültek. Azok most vesztek el. Pedig vannak alapvető elvárások, amelyekről nem mondhatunk le… Közben folyik a porhintés, minden napra jut új botrány, meg sem emészted az egyiket, ott a másik, a tegnapi már történelem.
– Ez a taktikájuk. Naponta új csontot rágunk, és amíg tele a szánk, nem pofázunk. Vagyis hülyét csinálnak belőlünk.
– Megpróbálják, és jó alanyokra találnak. Az emberek többsége tájékozatlan és közömbös. Vagy csak belefáradt az egészbe. Ezért is kellenek a civil összejövetelek, mert olyankor polgári módon tudjuk élni az életet, legalább abban a néhány órában.
– Azt már tudom, hogy ütésáll. És még milyen?
– Optimista és jókedvű. Olyan, akinek vannak elképzelései, és ezeket minden módon – akár erőszakosan is – igyekszik valóra váltani. Ha csak egy szimpla könyvesboltom lenne, egyrészt nagyon unatkoznék, másrészt szeretem magam köré gyűjteni azokat, akikkel közel azonosan gondolkozunk. Szeretem, hogy a Láng-Téka nem csupán egy könyvesbolt a sok közül, hanem találkozóhely, tájékozódási pont. Nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy attól, ami általam és körülöttem történik, nem fog összedőlni a rendszer. Ez egy mikroklíma, amiben nagyon sokan jól érzik magukat. És ez engem boldoggá tesz.