NAV;szeszfőzde;

Illusztráció: Thinkstock

- Illegális szeszgyárra bukkant a NAV

Illegális szeszfőzdére bukkantak a pénzügyőrök az egyik szabolcs-szatmár-beregi településen - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatóságának sajtóreferense kedden.

Magyar Norbert elmondta: ipari méretű szeszfőző berendezést találtak, amelyet bejelentés nélkül üzemeltetett tulajdonosa. Az illegális gyümölcslepárló üzemet ingatlanának egyik melléképületében alakította ki a férfi. Az ellenőrzéskor előkerült 240 liter lefőzött szeszes ital is. A férfi elismerte, hogy az eszközök, valamint az ital is az övé.

A főzőberendezést és a 240 liter alkoholt a pénzügyőrök lefoglalták, a tulajdonos ellen eljárást indítottak. A sajtóreferens, aki nem közölte, hogy melyik nyírségi településen bukkantak a szeszfőzdére, megjegyezte: a férfi akár egymillió forint bírságot is kaphat az illegális lepárlóüzem működtetéséért. 

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ügyészség az ellen a debreceni vállalkozó ellen, akinek egyik alkalmazottja életét vesztette a nyíregyházi sportcsarnok felújítási munkálatai során - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden.