Bevallom, így meg morbidnak találtam a híradást, ami csak „képtelent” jelent a hivatalos szótár szerint, én viszont a „mortalitást”, a „halálozást” is beleérzem a szóba. Az elmúlt 70-80 évben sikerült az emberek százmillióival elhitetni, hogy mindenkinek mindenben állandóan versenyezni kell, ha érvényesülni szeretne, és nem akar „lúzer” lenni.
Akár kolbásztöltésben, egylábon ugrálásban, zabáló versenyen, zenés duettekben. (Még szerencse, hogy a valódi (sport)versenyeken mérhetőek a távok, másodpercek, kilogrammok, amelyek objektívvé teszik az összemérést. Mint például legutóbb Londonban, ahol valódi versenyben tíz aranyat tudtak összeszedni a magyar úszók.) De az Isten szerelmére, a való életben sokkal-sokkal több alkalommal kell együttműködni embertársainkkal, mint versenyezni. Például, hogy legyen víz a csapban, áram a vezetékben, valaki vezesse a villamost, ha betegek lettünk: jöjjön értünk a mentő.
És így tovább, és így tovább. Együttműködési versenyről viszont soha nem hallottam. Pedig, mint Csányi Vilmos etológus egy szenzációs írásában kifejtette: a gondolatainkat, eszméinket is a közösségtől „szerezzük” be, akkor is ha azokat végül elutasítjuk. Remélem a sírásóverseny résztvevői jó, porhanyós földterületet kapnak a temetőben, nem úgy mint én, amikor katonaként csak egy 30-40 centi mély, úgynevezett lövészteknőt kellett volna kiásni a gyakorlaton, de fél óra alatt a sziklás talajon jó ha 5 centi mélységet elértem. Azt is remélem, hogy a sírgödrökbe való tetemek ügyében azért nem lesz verseny.