A helyi társadalom, a települések megtartó képességét segítő egyik kötelék elszakadni látszik. A csökkenő születésszám miatt elnéptelenedő iskolák többségét már bezárták, és a jövőben még több tucat intézményre is ez a sors vár. Elveszíti vonzerejét az a település, ahol nincsenek bölcsődék, óvodák, iskolák, ahol nem elérhető a védőnői, orvosi segítség, a gyógyszertár. Ám, ha az iskolákat „csak” tagintézményekre bontják, és a tagozatokat más-más településre telepítik, az „a jut is, marad is” elven meghozza gyümölcsét. Lesz gyerekzsivaj, nemzedéki folytonosság, lesznek fiatalok, közös ünnepek, hétköznapok. Nem maradnak egyedül az időskorúak.
Más a helyzet a nagyobb települések, városok esetében, ahol az iskola még az épített környezetben is legtöbbször a központi helyen áll, vagy ha nem, akkor is gyakorta a templom közelében, vagy a közintézmények karéjában található. Az épületek is magukon hordozzák az iskolák funkcióinak a változását: van, ahol az idők folyamán kiegészültek konyhával, ebédlővel, kollégiummal, tornacsarnokkal, majd számítógépes tantermekkel, nyelvi laborokkal, vizes blokkokkal. És vannak iskolák, ahol a digitális táblák csak arra szolgálnak, hogy a plafont tartsák, ahol évtizedek óta csak áll az idő. Mások, új funkciójukban, bankként, irodaházként léptek át az új évezredbe, és vannak, amelyek évek óta megüresedve várnak gazdára.
A közoktatási intézményeket centralizálták a gyorsan megbukott Klikk létrejöttével. A folyamat végére azzal kerül pont, hogy hamarosan minden feladatot elvesznek az önkormányzatoktól. Nem anyagi okokból, nem is takarékosságból. A kormány azt állítja, hogy az elmúlt évben is nőtt az oktatási büdzsé, ennek ellenére az intézmények fulladoznak és tartalékaikat élik fel a tanítás, az iskolai tárgyi-technikai feltételek biztosítása során.
Az iskola azonban nem egyszerűen csak épület, hanem „éltető” közösség is. Tanárok és diákok mikrovilága, amely sejtként épül be egy-egy település társadalmába, s ez még Budapesten is így van. Ezért is adták szívesen az önkormányzatok a település jövedelmeinek egy részét az iskoláik fenntartására, a tanárok, vagy a jeles diákok jutalmazására. Ezzel fejezték ki köszönetüket a jövő nemzedékek felkészítéséért, az ott élők boldogulásáért. A jól működő iskolák rangot adtak, vonzást jelentettek a tanárok, a családok, a vállalkozások számára. És nem csak azt. Véleményvezetőket, szervezőket, felkészült képviselőket, a helyi társadalom arculatát, minőségét szavatolták.
A mi pillangónyi hazánk sokszínű. Tájegységenként, városonként, településenként más-más arcot mutat. Beszédmódban, stílusban, életmódban is érzékelhető különbségek vannak a szegedi és a salgótarjáni, vagy a vasi meg a somogyi között is. Nemcsak a természeti adottságok, az anyagi viszonyok, a megélhetés, hanem a politikai klíma is döntően befolyásolja a településeken élők helyzetét, az iskola belső világát. Talán a kormányzat szemében ezért szükséges a centralizáció és annak leendő eszközrendszere, az 57 menedzserközpont, hogy kiiktassák a helyi társadalmak hatása alól az iskolai tanszemélyzetet. Másrészt, a menedzserek hideg fejjel tudjanak döntéseket hozni, hiszen nem kell szemébe nézni egyetlen gyereknek, szülőnek sem.
Az iskoláztatás eddig is nagy terheket jelentett a családoknak. Nem akarom összevetni Európa más országaival, hogy ez az összeg mekkora. Megdöbbentő példák sorát említhetném, amelyek alapján, még a jövedelmekhez arányítva is csak a töredéke lenne a magyar családi kasszák kiadása, ám egyre többen ezt a viszonylag szerény költséget sem tudják megfizetni. Ezután majd a menedzserközpont dönt mikor, mire nyitja ki a pénzcsapot, kit, miért támogat, tilt, tűr, vagy éltet.
Fordult a kocka? Azt gondolom, hogy visszafordult, vagy élére állt. Visszafordult, abba az irányba, ahol a politikai kikövezte az utat és a padkát. Eddig, ezen, és nem tovább, nem másfelé. A "politikamentesnek" remélt iskola most majd ideologizál a tantárgyakkal, a tananyaggal, a belső renddel, a szegregációval, a tehetséggondozással. Megbirkózik a Fidesz által elképzelt "új társadalom" építésének faladatával, az élére áll. Nem lesz kiszolgáltatva mindenféle politikai ellenszélnek, divatnak, rendetlenségnek, polgármestereknek, akik anyagi és intézményi háttér nélkül a település súlytalan tisztviselőivé válnak.
Ezért nem kell hozzányúlnia a kormánynak az egyházi iskolákhoz, a keresztény kurzus kapcsolata evidens a klérussal, ott teljes a bizalom. Egyelőre még nem bántják az alapítványi intézményeket, támogatók híján elmúlnak majd azok maguktól is. A szakképzést pedig vigye kutya, majd Parragh úr azt is megváltja!
