A Millenárison évről évre megrendezett Gourmet Fesztiválban az az izgalmas, hogy megmozgatja a fantáziát. Érzékletessé teszi, hogy a magas szintű főzés nem mindennapi robot, hanem talentumot igénylő alkotómunka, hiszen az ételnek számtalan variációja képzelhető el. Az ízekkel ugyanúgy lehet játszani, mint a formákkal, vagy éppen a tálalással. Eddig egy-egy főtéma volt, mondjuk a gulyás, a paprikás csirke vagy éppen a rakott krumpli, ezekre készítette el a többség sajátos kreációit. És ezek mellett persze szabadon csinált bármit, amit akart.
Az idén azt találták ki, hogy nem egy étel, hanem két fő nyersanyag kerül a középpontba, a vad és a hal. Egészségesek, mégsem eléggé frekventáltak nálunk. Így fontos is a népszerűsítésük, annak megmutatása, hogy szinte végtelen a felhasználási lehetőségük, és tényleg meglehetősen ízletes ételek készíthetők belőlük. És ha mindezt a legjobb magyar éttermek zöme teszi, akkor ennek súlya van. Itt elfogadható áron belekóstolhatunk több mindenbe, olyasmibe is, amit, ha nagy adagként, drágán kellene megrendelnünk, esetleg nem tennénk, mert inkább biztosra mennénk. De a fesztiválon szakács és vendég egyaránt kockáztathat. Jó látni, ahogy az emberek bele-belekóstolnak egymás ételébe, vitatkoznak arról, hogy pontosan mi is lehet benne, örülnek ízeknek. Lényegében társasági eseménnyé válik az evés.
Egy idő óta már nem csak a csúcsgasztronómia kap helyet a fesztiválon, hanem a mind inkább feltörekvő street food is, sőt már az is tanulmányozható, hol kapható jó kolbász, lángos, rántott hús, hamburger, pizza és lángos. Ez utóbbi nem feltétlenül sajttal és tejföllel, hanem akár vadhússal is. Már a legkiemelkedőbb séfek is utaznak ebben a műfajban, kipróbálható, hogy például az amúgy igencsak fineszes ételeket készítő Bíró Lajostól az olyan profán fogás, mint amilyen a rántott hús, tényleg jobb-e mint máshol. A látogató mászkál a standok között, bámulja, mit hogyan csinálnak, felkapja a fejét extravagáns dolgok láttán, esetleg az ételek illata, külalakja fogja meg. A formát tekintve vannak meglepő megoldások, Rosensteinéknél félbevágott sörös üveg formában, vaddisznó tarjával, tálalják a sóletet. Azért így, mert a húsz éves vendéglőnek már van saját söre, és ezúttal bizony ezzel készült a sólet. A rétegzett, híres zsidó süteményt, a flódnit pedig szivar alakúra formázzák. Amúgy a nemrégen életműdíjat kapott Rosenstein Tibornak nem kis kultusza mutatkozik, szert lehet tenni mókás, farsangi álarcra hasonlító, Rosenstein maszkra, ezt többen viselik is, vagy jó néhány standon, a szeretet jeléül, kiteszik a falra.
Az egyik legelegánsabb és legizgalmasabb vidéki étteremben, a veszprémi Villa Medici-ben még kávés pohárban adott kávészínű, vadcappuccino is van. Sűrű, finom krémleves, inni lehet, ahogy a kávét, és tényleg úgy is néz ki. De kapható őzbélszín, füstölt csicsókával, vargányás-kacsamájas pitével, répavariációkkal gusztusosan körbe adjusztálva. Az ördöghalpofa zöldborsó-, vanília, ánizskaportükrön, rebarbarás karfiolforgáccsal és mind divatosabb, színpompás ehető virágokkal, csaknem kiállításra való műtárgy, annyira remekül fest.
Több helyen hódít a Green Egg névre hallgató, nagy, zöld tojásra hasonlító, sajátos, faszénnel működű sütő, aminek üzemelési elvét a Michelin csillagos Tanti fiatal séfje, Heiszler Olivér magyarázza lelkesen nekünk. Ennél is fontosabb, hogy a masinában készült oldalas lefegyverzően porhanyós és kellemesen füstös ízű. Hogy a Michelin csillagos vendéglőknél maradjunk, a Borkonyha úgynevezett rázós levessel rukkol elő, ami jókora, lecsavarható villanykörtében tanyázik, és amiatt is rázós, mert össze is kell ráznunk az alkotó elemeit. A répától a zellerig, a citrusoktól a snidlingig és a petrezselyemig, temérdek mindenből álló zöldségleves. Megmutatja azt, hogy egy-egy fogásnak még humora is lehet. A japán ételek specialistájánál, a Nobunál pedig forró, vörös misolevest eszünk, ami őzhússal töltött tésztácskákat, úgynevezett gyozát tartalmaz. Jólesik a fesztivál idejére szinte garantált hideg, esős, szeles időben.
Az új Michelin csillagos Costes Downtown meg az idősebb testvére, a nálunk első Michelin csillagos Costes, közös pultjánál olyan burgert csinálnak, aminek tésztájába is rukkolát sütnek, és lazac steakkel adják. Erőteljes törekvés látszik a gyakran méltán lesajnált, fűrészpor ízűnek titulált, ballasztanyagoktól terhesnek tartott burger becsületének visszaállítására. Ettünk például meglehetősen finom, pisztrángosat. Nem is a Rézkakas kreativitásáról ismert séfjéről, Bernáth Dánielről lenne szó, ha nem játszana fantáziadúsan a formákkal. Az Eszterházy módra készített szarvasgerincfilét hegedű alakú tálkára adja, ezzel azt is jelezve, hogy náluk mindig van élő zene. A Rákóczi túróst pedig pohárdesszertként képzeli el. Végtelen a variációk lehetősége. Az Arany Kaviárnál a szokástól eltérően, hideg ételként kapjuk a szarvas sztroganoffot. A Budavári Negyednél pedig rántott, sült haltej kapható, ami tán elsőre bizarrul hangzik, de határozottan finom. Házi chipssel, papírba csomagolva nyomják a kezünkbe, mint a fish and chipset.
A Gourmet Fesztivál igazi élmény, de közben szakmai esemény is, segíti az eszmecserét, propagálja a minőségi gasztronómiát.
