;

Cannes;Cannes-i Filmfesztivál;

- Egy realista vámpír Cannes-ban

Folytatódik Cannes-ban a félhomályos élet. Odakint napsütés és fényes sztárforgatag, de a sajtómunkások ebben a csaknem két hétben, amíg zajlik a fesztivál, a félhomályos mozitermekben élik életüket. Az aligfény különösen illik az olyan filmekhez, mint az Un Certain Regard szekcióban látott műhöz, az eddigi kínálatból a legeredetibbnek és legérdekesebbnek tűnő Átváltozásokhoz (Trasfiguration).

A helyszín, a Queens, néger gettó New Yorkban. A jövő keménylegény kamaszai közt Milonak sajátos szabályai vannak: rá kell hangolódni a holdciklusokra és pontosan feljegyezni. Csakhogy ő a lányok bioritmusa szerinti vérveszteség helyett épp az ellenkezőjéhez jut. Semmi köze az eddig megismert irreális, hétköznapi vámpírokhoz, de még a szemfogakhoz sem, viszont imádja az e témájú filmeket. Helyzetéből adódóan van egy bevallhatatlan titka. Egy más jellegű problémákkal terhelt lánnyal történő találkozása elindítja a nemezist.

Rendkívül komplex és eredeti ötlet mozgatja a filmet. Itt a horror a drámát szolgálja. Megfontolt, szigorú forgatókönyvből dolgozott a biztos kezű rendező, aki tökéletesen képes a sajátos városi közeg megteremtésére. A film különös zenéje kiemeli a képi megfogalmazást. A Ligeti zenéjére emlékeztető effektek azonban mégsem utánzások, vagy utánérzések, hanem híven követik a mondanivalót. Nevetésnek itt nincs helye.

Elsőfilmes rendező, Michael O’Shea kezéből került ki az alkotás, ha ezt az erős felütést képes lesz tartani, még sokat hallunk róla. Brillante Mendoza átfogó családi portrét rajzol a Fülöp-szigeteki valóságról a Ma Rosa című filmjében. Középpontban egy anya áll, aki kis fűszerboltjában dolgozik egy manilai prolinegyedben. Bevételeit heroinkereskedelemből egészíti ki, míg le nem csap rá egy rendőrosztag. Tagjai korruptak, a saját hasznukra dolgoznak.

A rendezőnek sikerül elkerülni a téma közhelyes buktatóit, sőt bátran nevezhetjük a filmet szociális és politikai látleletnek. Bár távoli világban élő emberekről beszél, az élő neorealizmus legjobb vonulatát hozza. Erősen esélyes az Arany Pálmára.

Visszatérve Európába, Xavier Dolan a versenyprogramban vetített: A világ igazságos vége (Juste la fin du monde) című filmjét kell kiemelni. Fiatal hőse egy 34 éves író, Louis (Gaspard Ulliel), aki tudja, hogy meg fog halni, ezért tizenkét éve nem látott vidéki családjához utazik búcsút venni. Csakhogy nem terve szerint alakulnak a dolgok, mert a régi konfliktusok, a családon belül is magányos rokonok viselkedése csaknem megakadályozza, hogy megnyíljanak egymás előtt és végre kimutassák egymás iránt táplált érzelmeiket. A főszereplővel remek ötöst alkot Marion Cotillard, Leas Seydouz, Nathalie Baye és Vincent Cassel. Olyan kamarajátéknak vagyunk tanúi, amely közel hozza a sorsokat.

Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhet ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelheti a világgazdaság teljesítményét – áll a Strategy&, a PwC hálózatához tartozó stratégiai tanácsadó cég új tanulmányában.