szegénység;internet;

Az internet ereje az elmaradott országok kihagyhatatlan kitörési lehetősége FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JONAS GRATZER

- Az internet kiút a szegénységből?

Az internet globális elterjedése a világ népességének hét százalékát, azaz félmilliárd embert emelhet ki az abszolút szegénységből, és 6,7 billió dollárral növelheti a világgazdaság teljesítményét – áll a Strategy&, a PwC hálózatához tartozó stratégiai tanácsadó cég új tanulmányában.

A digitális forradalom ellenére az új internet-előfizetők számának növekedése – ami leginkább a fejlődő országokra jellemző – az elmúlt években lelassult: 2013 óta a növekedés mértéke egyszámjegyű. Világszerte 4,1 milliárd ember nem kapcsolódik be a modern gazdaságba, holott az ő részvételük több mint 6 ezer milliárd dollár többletet jelentene.

A „Connecting the World” című tanulmány szerint az internethasználat globális kiterjesztése azt jelentené, hogy minden fejlett országbeli netezőre öt fejlődő országbeli internethasználó jutna. Ez az arány jelenleg kettő az egyhez.

A net globális elterjedése hatalmas előnyökkel járna a fejlődő országok és a vállalkozások számára a következő öt évben:

- társadalmi és gazdasági felemelkedést jelentene több mint 4 milliárd embernek;

- 6,7 billió dollárral növelné a globális gazdasági teljesítményt;

- 400 milliárd dolláros növekedési lehetőség a távközlési szolgáltatóknak;

- 200 milliárd dolláros lehetőség a tartalomszolgáltatóknak.

,,Az egyetemes internet-hozzáférés megvalósítása korunk egyik alapvető fejlesztési kihívása” – mondta Bahjat El-Darwiche, a Strategy& tanulmányának társszerzője és a PwC közel-keleti régiójának cégtársa. „Ahhoz, hogy a fejlődő országok lakossága is teljes mértékben részesülhessen a modern technológia előnyeiből és élvezhesse az internet átalakító hatását, az internet-hozzáférést könnyebbé és olcsóbbá kell tennünk, meg kell ismertetnünk az emberekkel azokat a nyomós okokat, amelyekért érdemes a világhálóra csatlakozniuk, továbbá támogatnunk kell őket az internet felfedezésében.”

Az előrehaladás üteme azonban lassú, a megfelelő lefedettség elérése ugyanis költséges, a meglévő infrastruktúra sebessége és kapacitása korlátozott, és adott esetben teljesen új infrastruktúrát kell létrehozni. A tanulmány szerint a lakossági internetszolgáltatás árát csaknem 70 százalékkal kellene csökkenteni annak érdekében, hogy az internet a világ lakosságának 80 százaléka számára megfizethető legyen. Továbbá a kapcsolódás, a tartalom és a lakossági szolgáltatások területén is tenni kell annak érdekében, hogy minél több ember kapcsolódhasson be a világháló vérkeringésébe.

- A jelenlegi 2G helyett 3G vagy 4GLTE hálózatokat kell kiépíteni, aminek köszönhetően a fejlődő piacokon az adatforgalmazás árából 60-70 százalékos megtakarítás lenne elérhető. A mobilhálózatok üzemeltetői számára így nyereségessé válna a mobilinternet-szolgáltatás nyújtása, és több mint két milliárd ember juthatna internet-hozzáféréshez.

- A helyi nagy sebességű hálózatokon keresztül történő tartalomszolgáltatás további 300 millió ember számára jelentene megfizethető alternatívát.

- Az offline tartalomterjesztés – ideértve az országos és regionális adatcserét – újabb 170 millió ember számára javítaná a hozzáférést és a megfizethetőséget.

- A kormányzat által biztosított, oktatásra, szociális szolgáltatásokra vagy üzleti lehetőségekre fókuszáló tartalmak további 200 millió embert ösztönöznének a világhálóhoz való kapcsolódásra.

- A támogatott előfizetői hozzáférés (például tanulási központok) világszerte újabb 500 millió internethasználót eredményezne.

„A jövő világhálója integratív jellegű lesz, és sokban különbözik majd a maitól” – mondta Mathias Herzog, a Strategy& tanulmányának társszerzője és a PwC US vezető beosztású szakértője. „Nyelvileg, kulturálisan és gazdaságilag jobban alkalmazkodik majd a korábban internet-hozzáféréssel nem rendelkezők igényeihez, és ez lesz az elsődleges csatorna, amelyen keresztül a ma leginkább perifériára szorult csoportok kulcsfontosságú szolgáltatásokat vesznek igénybe. Az internethez való csatlakozás legfőbb oka a produktivitás, a mikrovállalkozások működtetése és az oktatás lesz, de az online kereskedelem is növekedni fog, aminek a forrása és vásárlói is a legszegényebb fogyasztók lesznek.

,,Új piaci módszereket kell találnunk a kapcsolódás, a tartalmak és a lakossági szolgáltatások terén, mivel az internet ereje csak így állítható a fejlődés és a szegénység felszámolásának szolgálatába” – mondta Andrew Bocking, a Facebook Internet.org termékmenedzsere.

Felszámolná az Olof Palme sétányt, visszaállítaná a Páva-szigetet és szigorúan korlátozná a gépjármű-közlekedést a Garten Stúdió pályamunkája, amely az első helyen végzett a Városliget parkrehabilitációs tervpályázatán. A második helyre a Lépték-Terv pályázatát sorolta, a megosztott harmadik helyen pedig az S73 és a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda végzett. Valamennyi pályázat vállalta, hogy 60-ról 65 százalékra növeli a Városliget zöldfelületét.