Talán már pedzegetik az uniós bürokraták, hogy az EU-t valósággal gúzsba köti a korlátlan nemzetállami vétójog. A Brüsszelben megszületett döntések keresztülvitele gyakorlatilag lehetetlen, akárcsak egykoron a lengyel „nemesi köztársaságban”, ahol egyetlen arra jogosult személy vétója is elegendő volt a törvényhozás megbénításához.
Alighogy hazánk parlamentje elrendelte a menekültek kötelező kvóták szerinti áttelepítéséről szóló népszavazást, az Európai Bizottság egyik szóvivője mindenesetre dacosan közölte az újságírókkal, hogy az Európai Unió minden tagállamra nézve kötelező érvényű döntést hozott e kérdéskörben. Ami tehát Orbán Viktor részéről kicsinyes belpolitikai játszmának indult - konkrétan csupán a lakosság figyelmének elterelését szolgálta a társadalmi ellátórendszerek siralmas állapotáról és a korrupciós ügyekről -, az minden bizonnyal vízválasztó lesz a kontinens történetében. Mert nem a 1294 menekült magyarországi befogadása a tét. Jól látja sok megfigyelő: ezúttal a föderalizmus hívei csapnak össze azokkal a többnyire közép-európai politikusokkal, akik önkényuralmi rendszerük zavartalan kiépítése érdekében mindennél előbbre helyezik a nemzetállami szuverenitást. Hogy az utóbbiak megerősödhettek az elmúlt esztendőkben, az nem kis részben az Európai Néppárt frakciójában helyet foglaló rövidlátóknak köszönhető, akik rendre blokkolták az Orbán Viktor rebellis kabinetje ellen hozandó uniós büntetőintézkedéseket.
Az orbáni modell immáron megfertőzte egész régiónkat, szaporodnak az EU meggyengítésére törekvő Putyin trójai falovai. Még a hagyományosan demokratikus Ausztria lakosai is megérhetik azt a szégyent, hogy hét évtized után ismét szélsőjobboldali államfő képviseli őket a világban. Csak reménykedhetünk a Le Monde publicistájának igazában, aki szerint a kontinenst jelenleg sújtó betegség még korántsem visszafordíthatatlan.
Nyilvánvalóan nem Orbán Viktor az Európai Unió egyetlen problémája. De lássuk meg az összefüggéseket és a közös pontokat. Jól jön a menekültek hulláma a Szíriát katonai intervencióval destabilizáló Putyinnak, az Ottomán Birodalmat feltámasztani kívánó török elnöknek és hazánk autokrata hajlamokkal rendelkező miniszterelnökének is. Mindhárom politikai vezető egy olyan Európa létrejöttében érdekelt, amely kikényszerített reálpolitikai megfontolásokból lemond idáig féltve őrzött, hagyományos értékeiről: többek között az egyetemes emberi jogokról, a szociális vívmányokról, a szekularizációról, a demokratikus államberendezkedésről. Ha céljuk teljesül, kidől a NATO európai pillére, ami utat nyithat az orosz expanziónak, ugyanakkor szalonképessé válik a kontinensen mind az ankarai, mind a budapesti tekintélyelvű rezsim.
Orbán Viktor tehát csupán egy sakkfigura ebben a világméretű játszmában, ám korántsem jelentéktelen. Ha Brüsszelben el kívánják kerülni Európa szétesését, határozott intézkedésekre van szükség. Az Európai Bizottság említett szóvivője mindenesetre kijelentette: a népszavazást elrendelő döntésről pontos tájékoztatást kér a bizottság budapesti képviseletétől. Remélhetőleg ez csak az első lépés.
